A Vasi Sportakadémia a papírformának megfelelően simán, 3:0-ra nyert a Haladás VSE ellen a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz tízedik fordulójában.

Hazai és egyben helyi rangadóval kezdődött a második helyen álló VSA új éve a bajnokságban. A szintén szombathelyi, a csoport utolsó helyén szerénykedő Haladás VSE csapatát fogadták az akadémisták. A vendégek keretében helyett kapott a sérüléséből felépülő Werkman, valamint a rutinos, NB I-es múlttal rendelkező játékosok mellé visszatért a center Solt is. A hazaiaknál a sérüléséből lassan felépülő, még nem százszázalékos Kiss a cserepadon kapott helyett, és bemutatkozott a csapatban az Ajkáról igazolt Náray is.

3:3-ig még együtt haladtak a csapatok az első játszmában. Ezt követően azonban a hazaiak állva hagyták ellenfelüket. Nyitásaik és támadásaik rendre meglepetéseket okoztak az ellenfél soraiban. Felgyorsított támadásaikkal nem tudtak mit kezdeni a vendégek. 18:7-es hazai vezetésnél még időkéréssel próbálkozott a vendégek edzője, azonban ezzel sem tudta csapatát felrázni. 25:12-re nyerte az első játszmát a VSA.

A második játszmában is csupán három pontig tartott a Haladás lendülete, hiába került pályára Tuboly és Szabó, de ők sem tudtak jelentős változást hozni a csapatuk játékában. A hazaiaknál bemutatkozott a friss igazolás Náray. Az összeszokottság ugyan még hiányzott a feladóval, Némethtel, de így is jól oldotta meg feladatát. A VSA többi játékosa is magabiztos, erőtől duzzadó játékkal tette le névjegyét a játszmában. Továbbra is a hazai csapat játéka dominált. A játszma közepétől Kleczl vette át az irányító-szerepkört és jó feladásokkal szolgálta ki társait, így a 23:9-es eredmény már a második játszmagyőzelmet vetítette előre VSA-nak. Nem is maradt el a siker 25:12 és 2:0 a hazai oldalon.

Tovább forgatta csapatát a VSA edzője. Centerposzton Varga, irányítóban Fülöp is lehetőséget kapott és jól oldotta meg feladatát. Tarlaczné ütőjátéka és Sipos védekezése is kimagaslott a mezőnyből. A vendégek hitüket vesztették és beletörődtek a mérkőzés elvesztésébe, míg a hazaiak élvezték a játékot és kombinatívan, ötletesen valósították meg a begyakorolt figurákat. Alázatos, motivált és az ellenfelet egy percig sem lebecsülő játékának köszönhetően simán nyerte a szettet és 44 perc alatt egyben a mérkőzést a Vasi Sportakadémia, megőrizve ezzel második helyét a tabellán.

Összességében elmondható, hogy igazolódott a papírforma és magabiztosan gyűjtötte be a kötelezőt a hazai csapat. A vendégeknél több poszton is remek adottságokkal rendelkező játékosok sem tudták kihasználni magassági fölényüket. Egyéni és csapatteljesítményük nem eredményezhetett győzelmet. A hazai csapat hozta a kötelezőt. Motiváltságban, és a játék minden elemében ellenfele fölé nőtt.

NB II, nők, Nyugati-csoport, alapszakasz, 10. forduló

Vasi Sportakadémia – Haladás VSE 3:0 (12, 12, 10)
Szombathely, 100 néző. Játékvezetők: Kertész, Kiss
VSA: Németh, Tarlaczné, Mészáros, Simon, Koltayné, Wlassits. Csere: Sipos (liberó), Kleczl, Náray, Fülöp, Varga, Kiss. Edző: Mucsi Péter
Haladás: Laki, Majorné, Solt, Sipos, Marics, Werkman. Csere: Wágner (liberó), Szárnyas, Tuboly, Szabó, Sákovics. Edző: Laki Klaudia

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Mucsi Péter: – Gratulálok csapatomnak, ma jól játszott! Külön öröm, hogy csapatként és egyénileg is remek teljesítményt nyújtottunk, ami biztató a jövőre nézve. Sok sikert kívánok ellenfelünknek!       
Laki Klaudia: – A kezdeti lendületet Simon nyitásai megtörték. A játékosok egy része dekoncentrált volt, részben köszönhető ez a felnőtt meccs előtti juniormérkőzésnek. Örömteli volt viszont, hogy kevés nyitást rontottunk és centerjátékkal is jó néhány pontot szereztünk. Továbbra is javulnunk kell nyitásfogadásban és sáncmunkában.

(forrás: vsakademia.hu)

Címkék: szombathely haladás röplabda nb ii vasi vsa sportakadémia vasi sportakadémia

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr602589244

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása