Az alapszakaszt jól teljesítette az Albrecht-Miskolci VSC-MISI női csapata az NB I-ben, így a középszakasz kezdetét a tabella első helyén várja. Ha a bajnokság második fázisa után is éllovas lesz a borsodi együttes, akkor visszajut a legjobbak közé, az Extraligába.

Vasárnap a Kalocsa elleni 3:0-s hazai sikerrel zárta az alapszakaszt a Miskolc. Folytatás januárban, amikor az NB I első négy csapata (a felsőház tagjai) játszanak egy oda-visszavágós kört egymással. Amennyiben a borsodiak ezt követően is megőrzik első pozíciójukat, akkor feljutnak az Extraligába, ha pedig másodikok lesznek, akkor osztályozót játszhatnak az élvonal hetedik helyezettjével (jelenleg a Békéscsaba áll ezen a helyen). A miskolciak az edzés mellett egy tornán is élezni fogják magukat a pontvadászat következő részére, ugyanis január nyolcadikán a Csokonai úti teremben megrendezik az Albrecht Téli Kupát, amelyen az Újpesti TE, az NRK-Nyíregyháza, illetve az AVE-Agria RC-Eger lesz a vendég.

„Úgy kezdtük a bajnokságot, hogy tudtuk, a Kaposvár és az Újbuda lesz a legnagyobb riválisunk, míg a többi csapattal szemben egyértelmű győzelmi esélyeink vannak – fogalmazott Toma Sándor, a Miskolc edzője. – Úgy gondoltuk, az itthoni találkozóinkat hozhatjuk, és idegenben elérhetünk egy-két bravúrt. A sors kicsit megtréfált bennünket, mert egyrészt kikaptunk az utolsó helyezett Kalocsa, illetve az Újbuda vendégeként, másrészt kétszer nyertünk a Kaposvár ellen.”

A szakvezető szerint éppen a kalocsai fiaskó tett jót a játékosoknak, elsősorban pszichésen rázódott újból helyre a társaság, és utána már stabilan menetelt a Miskolc. „Az induláskor reális elképzelés, cél volt az, hogy jussunk vissza az Extraligába – folytatta Toma Sándor. – Tavalyhoz képest több ember játéka stabilizálódott, s ezáltal kiegyenlítettebben röplabdázunk, miközben javult a vonalblokkunk, és az ejtett labdák kivédése. Azt mindenképpen ki kell emelni, hogy ez egy rendkívül fiatal átlagéletkorú keret, a legidősebb játékosunk Szajkó Tímea a maga huszonöt évével. Én mindvégig figyeltem és figyelni fogok arra, hogy a lányokon ne legyen győzelmi kényszer, csak azt kérem tőlük, amit az edzéseken csinálunk, mert ha az jól megy, akkor jön az eredmény is. Az utóbbi egy hónapban érdemi edzésmunkát nem igazán tudtunk végezni iskolai elfoglaltságok miatt, jobbára a kondíció megtartására figyeltünk, amiben egyébként az ellenfeleink fölé nőttünk. Bízom továbbra is a visszakerülésben, azért dolgozunk majd a továbbiakban is, hogy meglegyen.”

A szakember az egyesület nevében megköszönte Albrecht József támogatását, azt, hogy a névadó főszponzor a nehézségek ellenére is kitart a csapat mellett.

(forrás: boon.hu)

Címkék: miskolc röplabda mvsc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr22536417

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása