Most ugrik a majom a vízbe!

 2010.12.10. 20:31

Hát elérkezett a hajrá a női NB I alapszakaszában is... Ahhoz képest, hogy három csapat helye már biztos a legjobb négy között, jelentős izgalmak várhatóak a hátralévő három fordulóban. Az alapszakasz 12. körében, vasárnap például a felsőházban még kiadó egyetlen hely megszerzéséért csatázik egymás ellen a Szolnok és a Veszprém. Beharangozó.

ALBRECHT-MISKOLCI VSC-MISI – ÚJBUDA TC
(December 12. vasárnap, 11 óra)
Mindkét csapat számára biztos a négy közé jutás, de ennek ellenére egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a meccset ki nyeri! A Miskolc ugyanis jelen állás szerint mindössze egyetlen vereséget visz magával a felsőházba, méghozzá éppen az Újbuda ellenit (2:3). A borsodiak számára fontos az Extraligába való visszajutás. Ha sikerrel járnak, bizonyára jót nevetnek majd a kalocsai botlásukon, ahol egy 25:4-re megnyert szett után kaptak ki 3:2-re, de olyan vereséget már nem engedhetnek maguknak, amelynek a következményeit a középszakaszban is viselniük kellene. Mindkét csapat jó formában van, élvezetes, izgalmas meccsen a hazai pálya előnye dönthet.
„Ellenfelünktől egyszer már kikaptunk idegenben 3:2-re – emlékeztetett Toma Sándor, a Miskolc edzője. – Ezért kettőzött erővel készülünk az összecsapásra, legutóbbi meccsünket például videón is elemeztük. Az Újbuda hasonló játékerőt képvisel, mint mi, hiszen mindössze egyetlen ponttal áll mögöttünk. Jelenleg vezetjük a táblázatot és bízom abban, hogy vissza tudunk vágni a Budapesten elszenvedett vereségért, így megtartjuk vezető pozíciónkat. Oláh Csilla valószínűleg mandulaműtéten esik át, ezért kiesik a keretből, a többiek azonban egészségesek és rendelkezésre állnak.” (forrás: boon.hu)

Tippünk 3:1

KALOCSAI SE – PALOTA-BÖLLHOFF
(December 12. vasárnap, 11 óra)
Óriási hibát követett el a Palota azzal, hogy az előző körben odahaza kikapott a Szolnoktól (1:3), hiszen így már biztosan nem juthat a legjobb négy közé. Kesergésre nincs idő, hiszen akárhogy is néz majd ki az alsóház mezőnye, az már most biztos, hogy abban a kvartettben sem lesz sétagalopp a folytatás. Egy szó, mint száz: a kiesés elkerülése miatt egyik csapat számára sem mindegy, milyen egymás elleni mutatóval várja majd a folytatást, ezért nagy csata várható!

Tippünk 2:3

SZOLNOKI RK-SI – VESZPRÉMI EGYETEMI SC
(December 12. vasárnap, 15 óra)
Az élet egyetlen területén sem okos dolog a döntést az utolsó pillanatra hagyni. A veszprémiek mégis így tettek, hiszen néhány héttel korábban már biztosíthatták volna a helyüket a legjobb négy között, de több nyerhető meccset is elvesztettek. Három körrel az alapszakasz vége előtt már ott van a kés a bakonyiak nyakán: két meccset nyerniük kell a biztos felsőházba jutáshoz! Az erőltetett menet első állomása Szolnok, és a feladat bizony nem ígérkezik könnyűnek. A szolnokiak odahaza nagyon erősek, eddig csak az első és a második helyezett, tehát a Miskolc és a Kaposvár tudott nyerni a Tiszaligetben, egyaránt 3:2-re! Egyre jobban összeáll az újonc játéka, ezt mutatja az is, hogy az előző körben megszületett a csapat első idegenbeli sikere. A veszprémieken ezzel szemben egyáltalán nem látszott a közelmúltban, hogy fontos lenne számukra a felsőházba jutás. Hiányzik a lendület, a mindent elsöprő akarat, de legfőképpen a jó játék és a jó eredmények. Pont az, ami az aktuális ellenfélnél megvan!

Tippünk 3:0

BITT-KAPOSVÁRI NRC – AVE-AGRIA RC-EGER
(December 12. vasárnap, 16 óra)
Elvileg sima meccsnek ígérkezik, sima hazai győzelemmel. Az Egernek persze nagyon fontos lenne a siker a négy közé kerüléshez, de a legutóbbi fordulóban, otthon a Miskolc ellen sem sikerült a bravúr. Tóth Eszter továbbra is sérült, nem játszhat, ez tovább nehezíti a hevesiek dolgát. A somogyiaknál mindenki egészséges, tehát a hazaiak a legerősebb keretükkel szerepelhetnek a találkozón.

Tippünk 3:0

Az állás 11 forduló után
1. Miskolc 20 pont (31:15)
2. Kaposvár 20 pont (30:15)
3. Újbuda 19 pont (27:16)
4. Veszprém 16 pont (23:20)
5. Eger 15 pont (19:22)
6. Szolnok 15 pont (17:25)
7. Palota 14 pont (16:27)
8. Kalocsa 13 pont (8:31)

Címkék: beharangozó röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr32507665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása