Emberemlékezet óta nem fordult elő a női Extraligában, hogy három fordulóval az alapszakasz vége előtt a második és a hetedik helyezettet mindössze két pont választja el egymástól. Pedig most ez a helyzet, ezért a vasárnap esedékes 12. fordulóban a legjobb négy közé kerülésre pályázó csapatok számára egy botlás már végzetes lehet. Beharangozó.

BSE-FCSM – NRK-NYÍREGYHÁZA
(December 12. vasárnap, 16 óra)
Már három körrel a befejezés előtt biztos, hogy a tíz győzelemmel és egy vereséggel rendelkező BSE megnyeri az alapszakaszt. Igen ám, de azt az egy vereséget éppen az NRK-Nyíregyháza ellen szenvedték el a városmajoriak, ezért a szabolcsiakat valószínűleg egyáltalán nem akarják a középszakaszban a legjobb négy között látni, hiszen ha az NRK nem jut a felsőházba, akkor a fővárosiak tökéletes mutatóval kezdhetik a bajnokság következő fázisát. Ez motiválhatja a hazaiakat, a nyírségieket pedig az, hogy az Újpest elleni, otthoni vereséggel nagyon nehéz helyzetbe kerültek a négy közé kerülésért zajló csatában. Szükség van tehát az újabb bravúrra!

Tippjeink

Kovács Gábor 3:1
Rodics Dániel 3:0

NYÍREGYHÁZI FŐISKOLA SE – TEVA-GÖDÖLLŐI RC
(December 12. vasárnap, 17 óra)
Nagyon furcsán, rapszodikusan szerepelt eddig idegenben a Gödöllő. Legutóbbi szabolcsi túrája során, az NRK otthonában kijött a lépés, és jókora meglepetésre 3:0-ra nyert az együttes, de annak már több mint egy hónapja! Azóta Békéscsabán (2:3) és a BSE csarnokában (0:3) is kikaptak a gödöllőiek, ideje tehát, hogy a város határain kívül is összekapják magukat. A Vasas elleni rangadó jelentős részében jól játszottak, a remek egyéni teljesítményeknek és a gördülékeny, lelkes csapatjátéknak köszönhetően nyertek (3:1). Ezúttal egyértelműen ők az esélyesek, de könnyen pórul járhatnak, ha sima, kötelező győzelemre számítanak! Bár a Főiskola eddig mind a 11 meccsét elvesztette, de a sorozatoknak van egy érdekes tulajdonságuk: előbb vagy utóbb, de egyszer biztosan megszakadnak. És ez a rossz sorozatokra is igaz!

Tippjeink

Kovács Gábor 0:3
Rodics Dániel 1:3

ÚJPESTI TE – BÉKÉSCSABAI RSE
(December 12. vasárnap, 17 óra)
Óriási bravúrt hajtott végre az Újpest néhány héttel ezelőtt a Békéscsaba otthonában, hiszen 3:2-re győzött, ráadásul úgy, hogy Papizsanszkaja sérülése után Ancsin Kitti volt a feladó! Ahogyan legfőbb riválisaik, úgy a fővárosi együttes is kiszámíthatatlanul szerepelt eddig. Kérdés, hogy most a MÁV Előre elleni vesztes, vagy az NRK-Nyíregyháza elleni győztes formáját nyújtja-e a csapat?! A békéscsabaiak eddig csak a szabolcsi megyeszékhelyről térhettek haza sikerrel, ott azonban néhány nap leforgása alatt az NRK és a Főiskola SE ellen is győztek! A közelmúltban odahaza is elkapták a két nyíregyházi csapatot, úgyhogy bizonyára jó formában vannak.

Tippjeink

Kovács Gábor 2:3
Rodics Dániel 3:1

VASAS DUNA AUTÓ ÓBUDA –MÁV ELŐRE SC
(December 12. vasárnap, 18 óra)
Edző nélküli csapatok csatája! Bizonyára sokan emlékeznek rá, hogy a két együttes előző találkozása nem múlt el botrány nélkül. Fésüs Irén és Jókay Zoltán is összetűzésbe került a játékvezetőkkel, mindketten sárga-piroslapos kizárásban, majd ennek következtében eltiltásban részesültek. A fehérvári edzőnő három felnőtt és három juniormeccset, az óbudai tréner pedig két hónapot kapott, így ezúttal egyikük sem ülhet a kispadon. Kérdés, melyikük hogyan kezeli és oldja meg a helyzetet. Ahogy az várható volt, Fésüs Irén átrendeztette a termet hazai környezetben, így Gödöllő után Székesfehérváron is a lelátóról magyarázott játékosainak. Nos, a Folyondár utcai csarnokban nem fog tudni pakolni, ráadásul a nézőtér sem tűnik jó megoldásnak, hiszen a Vasas-szurkolók minden bizonnyal jelentős hangzavart csinálnak majd. Jókay Zoltán a Gödöllő otthonában elegánsan felült a lelátóra, néha morgolódott egy kicsit magában, de nem irányította a csapatát, azt kollégájára, Kőnig Gáborra bízta. Egyszer azért a Vasas edzője sem bírta ki szó nélkül! A lecserélt feladónak, Milovits Júliának magyarázott néhány percig, de csak a sarokban, diszkréten, feltűnés nélkül. De hagyjuk ezt a témát, hiszen a meccs a pályán fog eldőlni, ott pedig a MÁV Előre tűnik egységesebbnek. A Vasas ütőjátékosa, Oláh Vivien sérült, műtét előtt áll, tehát értelemszerűen ezúttal sem játszhat. Ha rajta kívül más is hiányozni fog az óbudaiak közül, akkor bizony nehéz dolga lesz a csapatnak. Pánikra persze semmi ok, ott van ugyanis Dékány Bernadett, Takács Zsófia és Vatai Gabriella, ők képesek megoldani a nehéz feladatokat is! Legutóbb Gödöllőn nem sikerült, most itt a nagyszerű lehetőség a javításra!

Tippjeink

Kovács Gábor 3:2
Rodics Dániel 3:1

Az állás 11 forduló után
1. BSE 21 pont (32:7)
2. Vasas 18 pont (24:19)
3. Gödöllő 17 pont (25:18)
4. NRK-Nyíregyháza 17 pont (23:21)
5. MÁV Előre 16 pont (21:23)
6. Békéscsaba 16 pont (19:23)
7. Újpest 16 pont (19:24)
8. Nyíregyházi Főiskola 11 pont (5:33)

Címkék: beharangozó röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr52507450

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása