A hétvégén ismét a röplabdáé lesz a főszerep a Völgység fővárosában. Bonyhádon, a Városi Sportcsarnokban feszülnek egymásnak a sportág szerelmesei. A meghívott csapatok Szarvasról, Bajáról, Etyekről, Budapestről, Pécsről, Székesfehérvárról, Tolnáról, Veszprémből, Kecskemétről és Komlóról érkeznek, a házigazda bonyhádiak pedig három együttessel szállnak harcba a Mikulás Kupán.

Vizin Balázs, a sporteseményt szervező Bonyhádi Röplabda és Szabadidő Klub elnöke elmondta: szombaton reggel kezdődnek a csoportmérkőzések, amelyek 19 óra után zárulnak. Az elért eredmények alapján lépnek pályára vasárnap a helyosztó mérkőzéseken a csapatok. A torna legizgalmasabb összecsapásai, a döntők vasárnap kora délutánra várhatók. Ezt követően pedig az ünnepélyes díjátadó gála zárja a kétnapos amatőrkupát.

Az eseményen több ismert röplabdást is felfedezhetnek az érdeklődők, így Dávid Csanádot is, aki az utánpótlás-válogatott bonyhádi büszkesége. Az egyesület évente három országos röplabdatornát szervez: a nőnaphoz legközelebb eső hétvégén, júliusban, illetve decemberben, amelyek a sportág népszerűsítését hivatottak szolgálni Tolna megyében.

(forrás: teol.hu)

Címkék: röplabda bonyhád

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr322474211

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása