A Sümegi RE az elmúlt hetek botladozásai után hazai pályán sima 3:0-s győzelmet aratott a Nyíregyházi FRK ellen a férfi NB I alapszakaszának tízedik fordulójában.

Nincs más elfogadható eredmény, mint a győzelem! Ezzel a céllal tudatukban mentek pályára a sümegi röplabdások és ennek megfelelő kedvvel tették a dolgukat. Pontos, erős nyitásokkal az elején elhúzott a hazai alakulat, egyre jobban játszva jelentős előnyt alakított ki. A szett végére azt is megtehette az új játékos-edző, Markó Gábor, hogy magát lecserélve a fiatal Bíró Ádámra bízza a csapat irányítását, aki egy ötletes feladással mutatkozott be az NB I-ben. A passzból Kaposi Tamás ütésével simán nyerte az első játszmát a Sümeg.

Lelkes volt a csapat a folytatásban is, egyre hitehagyottabb lett az ellenfél. Ekkor már nem volt egy súlycsoportban a két csapat, edzőmérkőzésszerűen peregtek az események. A sümegieknek az volt a fontos, hogy az eddig kevesebb lehetőséget kapó játékosok is megmutathassák, nem tartalékok, hanem több variációs lehetőséget biztosító jó röplabdázók.

Próbáljuk ki mindazt, amit gyakoroltunk, mondta Markó Gábor, és erre megvolt a lehetőség, hiszen a vendégcsapat egyre kevesebb erőfeszítésre késztette a hazaiakat. A kezdőcsapatból csak ketten voltak a pályán, így is tartotta előnyét a Sümeg. A biztos vezetés tudatában egy kicsit csökkent a koncentráció, elkezdett felzárkózni a Nyíregyháza, de a csapatkapitány, Petre Eduárd visszaállítása megállította a lendületüket és a Sümeg meggyőző fölénnyel biztosította negyedik helyét a tabellán.

Rédei János, a Sümeg elnöke: – Végre pörögtünk! Mindenki tette a dolgát, így hoztuk a kötelezőt. Két hét pihenő után megint duplaforduló következik. A hétvégén riválisaink, a Szolnok és a Debrecen is kikapott, így megerősítettük pozíciónkat ezzel a győzelemmel.

NB I, férfiak, alapszakasz, 10. forduló

Sümegi RE – Nyíregyházi FRK 3:0 (19, 17, 21)
Sümeg, 200 néző. Játékvezetők: Pőcze, Mezei
Sümeg: Markó, Petre E., Affentáller, Gőczi, Porkoláb, Kaposi. Csere: Horváth Cs. (liberó), Erdei, Soós, Bíró, Kiss. Játékos-edző: Markó Gábor
Nyíregyháza: Tolnai, Bugyi, Szilágyi, Ádám, Szabó, Kulcsár. Csere: Hubicska. Játékos-edző: Bugyi József

Junior: Sümeg – Nyíregyháza 3:0 (13, 17, 24)
Magabiztosan, nagy fölénnyel nyerte az első játszmát a hazai csapat, és a folytatásban sem akadt gondja egészen a mérkőzés végéig. Érthetetlenül leeresztettek a fiúk, meg kell tanulniuk, gyengébb ellenféllel szemben sem szabad félvállról venni a röplabdát, mert ami ezen a meccsen nem, egy másik mérkőzésen visszaüthet!

Címkék: nyíregyháza röplabda sümeg

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr62464329

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása