Ennyit a jóslatokról...

 2010.11.21. 19:17

Bár beharangozónkban 2:3-as végeredményt jósoltunk, a Kalo-Méh-Kecskeméti SE 3:1-re nyert hazai pályán a Company Nyelviskola-Veszprémi RC ellen a férfi Extraliga alapszakaszának nyolcadik fordulójában. Az első szett sima volt, a további három azonban a lehetős legszorosabb küzdelemben dőlt el.

Örömmel tért vissza Kecskemétre Nyári Sándor, a Veszprém edzője, hiszen egyrészt játékosként szerepelt az alföldi város csapatában is, másrészt néhány hónappal ezelőtt a BSE női együttesének mestereként itt nyert Magyar Kupa-aranyérmet.

A kecskeméti liberó, Szabó Tamás pontjával kezdődött a találkozó. Czintula Mihály ütését hatástalanította, és a veszprémi térfélre visszapattanó labdára senki nem mozdult, így az akadálytalanul hullott a pálya közepére. Ehhez gyorsan hozzátett még két egységet a házigazda (0:3), de Nyári Sándor nem kért időt, ahogyan a legutóbbi, MAFC elleni meccs első játszmájában 0:2-nél. Lassacskán a bakonyiak is megindultak, de a rendkívül szervezettek röplabdázó, kiválóan blokkoló kecskemétiek ellen nehéz dolguk volt, ráadásul több ki nem kényszerített hibát vétettek riválisuknál (8:5).

Jól szerváltak az alföldiek, a Veszprém nyitásfogadása viszont néha pontatlan volt. Az első technikai szünet után tovább nőtt a különbség (11:6), a Kecskemét hatékony támadásaira nem találta az ellenszert a látogató. Gyorsan zajlottak az események, folyamatosan nőtt a különbség, ráadásul a házigazdának nem is kellett sokat tennie ezért. Az alföldiek pontos alapjátékára teljesen szétesően, bántóan sok hibával reagált a látogató (16:8). Nyári mester feladót cserélt, Puspán Balázs helyére Dolgos Attilát küldte be, és a második kötelező pihenőt követően Czintula Mihálynak köszönhetően megvillant együttese (16:10).

A hazaiak gyorsan visszaállították a korábbi differenciát, majd Németh Ervin is pályára került a veszprémieknél. Továbbra is pontosan, szervezetten, kevés hibával röplabdázott a Kecskemét, és elképesztően sokan rontott a bakonyi csapat. Kráml Szilveszter is beállt, és egy eredményes ütéssel mutatkozott be, de kísértett a két csapat korábbi, veszprémi meccse, amelyet nagy fölénnyel nyert a Kecskemét. Csala Bernát pontjával újra nyolc pont volt közte (23:15), és egy perccel később sem égett a ház, a hazai edző, Karagics Mátyás mégis úgy gondolta, jobb időt kérni (23:17). A legvégén megint Csala következett, előbb ütött, majd blokkolt, így az alföldiek tükörsima részsikert arattak (25:17, 1:0).

Nem változott a helyzet a második szettre sem, ugyanaz volt a koreográfia, érthetetlen veszprémi támadásrontások egyes blokkal szemben, illetve türelmes, pontos, szervezett kecskeméti alapjáték (5:2, 8:4). Czintula ütése és ásznyitása után felcsillant a remény a látogatók számára (9:6). Az ütőjátékos a folytatásban ugyan elhibázta a szervát, de egy újabb sikeres támadással azonnal javított, Puspán Balázs pedig sáncolt (10:8). Igen ám, de jött egy technikai hiba, egy benézett Farkas Péter-nyitás, majd egy Hatvany Zsolt-blokk, így Nyári Sándornak 13:8-nál időt kellett kérnie, mert egy pillanat alatt szertefoszlott mindaz, amiért játékosai hosszú percekig keményen dolgoztak.

De volt hiábavaló a rövid szünet, ugyanis megint éledezni látszott a Veszprém, a házigazda Kecskemét pedig elkezdett hibázni és figyelmetlenségeket elkövetni, 14:12-nél Karagics Mátyás kért időt. Tóth Tibor pontos, egyben szerencsés ejtésének köszönhetően hamarosan már csak egy pont volt a különbség (15:14), de a rengeteg nyitásrontás miatt az egyenlítés egyelőre nem sikerülhetett. Sikerült viszont a második technikai szünetet követően, méghozzá a veszprémi csapatkapitány, Seck György jóvoltából (18:18). Innen kezdve vált igazán izgalmassá a helyzet! Németh Ervin remek ejtése vezetést eredményezett a bakonyiak számára (19:20). Sokszor blokk nélkül üthettek a hazaiak, ez a feladójuk remek teljesítményét dicséri.

Dorcsák Lajos visszabombázott egy áthulló labdát, ezzel megint a Kecskemét állt jobban, Nyári Sándor azon nyomban időt kért, mert még mindig elérhető közelségben volt együttese számára a szakaszgyőzelem (21:20). Csala Bernát két ütést is elrontott egymás után, ezzel egyenlített a Veszprém (22:22). Rapi Róbert javította társa hibáját, a következő két labdamenet pedig tökéletes tükre volt a bakonyi együttes helyzetének. Előbb Cziczó Gábor remek nyitása után a Csala Bernát által átpöccintett labda csorgott le a háló felső szalagjáról a veszprémiek térfelére, majd Tóth Tibor kapott egy rossz labdát, és kiszorított helyzetből ütött, Farkas Péter könnyedén sáncolta, ezzel véget is ért az előzőnél szorosabb, de nem színvonalasabb második szett (25:23, 2:0).

A harmadik felvonás elején Nyári mester megint feladót cserélt, ismét érkezett Dolgos Attila. Tóth Tibor két hátsósoros ütést megelőzően is hibázott, mindkétszer rálépett a vonalra (5:2). Az ébredező vendégeket a kecskemétiek rontásokkal segítették, Dorcsák Lajos elbambult a mezőnyben, Csala Bernát támadása pedig hosszú volt (7:6). Az első technikait követően az egyenlítés is összejött a bakonyi együttesnek, ehhez Czintula Mihály ütése és Csala újabb hibája kellett (8:8). Cziczó Gábor pontos megoldása és Csala rossz labdakezelése után kettővel vezetett a Veszprém (11:13). Megrázták magukat az alföldiek (15:14), de Cziczó ásznyitása után megint a látogatók álltak jobban a technikainál (15:16).

A kötelező szünet után folytatódott a nagy küzdelem, de sajnos ez egyik oldalon sem párosult jó játékkal (18:17). A hajrára veszprémi vezetéssel fordultak a csapatok (19:21), Karagics mester időt kért. A visszatérés után Bokor Gábor megint jól blokkolt, ezúttal Németh Ervin ütését hatástalanította. Németh a folytatásban outot ütött, Nyári Sándor is időt kért (21:21). Cziczó Gábor két fontos centerpontjával folytatódott a játék (21:23), aztán jött a hazaiak újabb időkérése. Csala Bernát bombája után Nyári Sándor következett időkéréssel (22:23). A MAFC ellen is remekül játszó Cziczó nem hibázott, aztán Csala megint betalált (23:24), Czintula Mihály kényszerejtése pedig behullott, ezzel szépített a Veszprém (23:25, 0:1), amely most sajnálhatta igazán a második szett elrontott végjátékát.

Mint szinte minden játszmát, a negyedik részt is gyatrán kezdte a Veszprém (3:1), amely azonban a harmadik szett hajrájának pontos, taktikus, összeszedett röplabdája után a folytatásban fokozatosan ismét játékba lendült, és jó mezőnymunkájára alapozva fordított (5:8). Bokor Gábor triplájával egyenlített a Kecskemét (8:8), de Cziczó Gábor bombája, Németh Ervin ászértékű nyitása és egy kecskeméti támadó-hálóérintés után megint elléptek a bakonyiak (10:13). A csereként beállt rutinos center, Somodi István határozott megoldásainak köszönhetően zárkózott a házigazda (14:15), de a Veszprém a második technikai után is tartani tudta előnyét (16:18).

Cziczó továbbra is rendkívüli hatékonysággal termelte a pontokat. A másik oldalon Csala is sokszor volt eredményes, de ő emelttett többet rontott. Cziczó ászértékű szerváját követően már hárommal ment a Veszprém a hajrában, jött Karagics Mátyás időkérése (18:21). A folytatásban Cziczó szervát, Czintula Mihály pedig ütést rontott, s máris megint magára húzta ellenfelét a vendégcsapat, Nyári Sándornak időt kellett kérnie (20:21). Németh Ervin a hátsósorból nem hibázott, odaát a szélről Bokor Gábor sem. Dolgos Attila másodikra áttett labdája leesett (21:23). Bokor ütése hosszú volt, de érte a veszprémi blokkot (a vendégek vitatkoztak), Csala hátsósoros bombájával pedig egyenlített a Kecskemét (23:23). Visszatért a bakonyiakhoz a kezdőfeladó, Puspán Balázs, Rapi Róbert ütésével pedig mérkőzéslabdához jutott a házigazda. Rapi ejt 23

A veszprémiek számára sokkal több volt ebben a mérkőzésben, és ezt nem azért írjuk, mert 2:3-as végeredményt tippeltünk, és 3:1 lett a vége, hanem azért, mert a katasztrofális első szett, és a megnyert harmadik között a másodikban, majd utána a negyedikben is reális győzelmi esélye volt a vendégcsapatnak, de a rengeteg hiba miatt ez nem jöhetett össze. A Kecskemét remekül kezdett, aztán hozzászürkült ellenfeléhez, de sikere mindenképpen megérdemelt.

A mérkőzés legjobbja
Sok jó teljesítmény volt a meccsen, a mezőny legjobbja ezúttal a kecskeméti Bokor Gábor volt, mert centerben és szélen is remekelt. A kecskemétiek közül rajta kívül Rapi Róbert és Hatvany Zsolt is kiválóan teljesített. Csala Bernát volt a meccs legeredményesebbje, de a sok jó megoldás mellett többször rontott, mint társai. A hazaiak liberója, Szabó Tamás hozta a tőle megszokott magas színvonalú teljesítményt. A veszprémiek közül a center, Czizó Gábor ismét ellenállhatatlanul támadott és blokkolt, s kiváló partnernek bizonyult ebben a csereként beállt feladó, Dolgos Attila. Czintula Mihály ismét nagyon sokat vállalt, általában sikerrel. A liberó, Horváth Ádám egyre érettebb játéka is szembetűnő volt.

Extraliga, férfiak, alapszakasz, 8. forduló

Kalo-Méh-Kecskeméti SE – Company Nyelviskola-Veszprémi RC 3:1 (17, 23, –23, 23)
Kecskemét,150 néző. Játékvezetők: ifj. Szabó P., Éva T.
Kecskemét: Hatvany Zs. 1, Dorcsák 5, Rapi 18, Csala 25, Farkas P. 7, Bokor G. 13. Csere: Szabó T. (liberó) 1, Jantovics, Somodi 3, Szilágyi. Edző: Karagics Mátyás
Veszprém: Puspán 1, Cziczó 16, Czintula M. 17, Németh Z. 2, Tóth T. 10, Seck 3. Csere: Horváth Á. (liberó), Dolgos 2, Németh E. 7, Kráml 1. Edző: Nyári Sándor

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:5, 16:8, 22:13. 2. játszma: 8:4, 13:8, 15:14, 18:18, 23:23. 3. játszma: 8:6, 11:13, 19:21, 21:23. 4. játszma: 5:8, 8:8, 10:13, 14:16, 18:21, 23:23

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Karagics Mátyás: – Nekünk ez még egy kicsit sok! A bajnoki meccsek, a nemzetközi kupa, az utazás. Ehhez fáradtak vagyunk! Nagyon kellett küzdenünk a győzelemhez, kellettek a veszprémi hibák is. Jobb tartásunk volt, mint Szegeden. Nincs nagyon cserejátékosunk, ezért hét embert kell variálnom, forgatnom. Jöhetne már egy kis szünet!
Nyári Sándor: – Amióta együtt dolgozom a veszprémi fiúkkal, ma játszottak toronymagasan a legtaktikusabban, a legfegyelmezettebben. A listavezető Kecskemét ellen reális esélye volt annak, hogy még szorosabb meccs kerekedjen ebből, azonban úgy érzem, hogy a játékvezetők jóindulata is kellett hozzá, hogy a bóbiskoló Kecskemétet ne lepjük meg még jobban.

Címkék: veszprém kecskemét röplabda extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr422463752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása