Továbbra is veretlen a Kalo-Méh-Kecskeméti SE a férfi Extraligában! Az alföldiek az alapszakasz hetedik fordulójában 2:0-s hátrányból fordítottak, s végül 3:2-re nyertek az örök rivális Dunaferr SE otthonában.

Az első percek tapogatózó játékát követően egy stabil szintet tudott hozni a házigazda, míg a kecskemétiek meglepően sokat hibáztak, így az első felvonás nagy részében magabiztosan vezettek a dunaújvárosiak, akik közül ebben az időszakban főleg Hatvany Attila és Dávid Csanád brillírozott. A játékrész hajrájában azonban egy kicsit megtorpant a Dunaferr, így az alföldieknek sikerült három pontra felzárkózniuk, ám tovább már nem, mert a hajrára összeszedte magát a hazai csapat (25:21, 1:0).

A második etap már valamivel szorosabbra sikeredett, köszönhetően leginkább annak, hogy ekkor már a vendégek is egyre inkább játékba lendültek, de Hatvany és Dávid ütései ellen továbbra sem volt ellenszerük, így a játékrész második technikai szünetéig tartotta soványka előnyét a Dunaferr. A szett utolsó periódusában többször is sikerült három-négy ponttal meglépnie a házigazdának, amelyből a végére is maradt, így ötvenpercnyi játékot követően már kétjátszmás hazai előnyt mutatott az eredményjelző (25:22, 2:0).

A harmadik részre sokat változott a játék képe, mert miközben a vendégek egyre inkább javultak, addig a dunaújvárosiak mintha elveszítették volna addigi lendületüket. Ennek megfelelően hamar magához ragadta a vezetést a Kecskemét, így hiába kapaszkodott, s került többször is közel az egyenlítéshez a hazai csapat, a kulcspillanatokban rendre jött egy-egy hiba, így a vendégek egy viszonylag sima szettben szépíteni tudtak az álláson (19:25, 2:1).

A negyedik játékrész hozta a legnagyobb csatát, amelyben nagyon sokáig vezetett a Dunaferr, ám hiába állt jobban még a hajrában is négy ponttal ellenfelénél, a szett utolsó részét nagyon elrontotta. A sorozatos hazai hibákat ráadásul könyörtelenül ki is használta a Kecskemét, amely négypontos hátrányból nyerte meg a negyedik felvonást, így a két gárda kecskeméti mérkőzéséhez hasonlóan, ezúttal is az ötödik szett döntött (22:25).

Ebben viszont már nem volt sok köszönet, mert ekkor már csak egy csapat volt a pályán, s azok ezúttal nem a hazaiak voltak. Az ötödik, játszmára ugyanis teljesen szétesett a Dunaferr, amelynek mindössze öt pontot engedélyezett a Kecskemét, így a végül kétórás küzdelem végén ismét az alföldiek örülhettek a sikernek (5:15, 2:3).

A Kecskemétnek sikerült megőriznie bajnoki veretlenségét, míg a Dunaferr már a harmadik vereségét szenvedte el az idei szezonban.

Karagics Mátyás, a Kecskemét edzője: – Őrült dráma, hatalmas csata volt! A mérkőzés első időszakában nagyon keményeket szervált a Dunaferr, ezzel nem nagyon bírtunk. Kiszámíthatóak voltak a támadásaink, nagyon magas blokkok voltak, jobbak voltak, mint mi. Türelemre intettem a játékosokat, hiszen ha egy csapat ilyen keményen tud szerválni három szetten keresztül, akkor megérdemli a győzelmet, ha meg majd puhulnak a szervák, akkor jön el a mi időnk. Ez így is történt szerencsére, pontosabban tudtunk fogadni, szépen lassan átvettük az irányítást. Mi voltunk higgadtabbak a végjátékban, 8:1-re sikerült elhúznunk, ez döntő volt. Hosszútávon van ezeknek a mérkőzéseknek jelentőségük, mert az alapszakasz eredményeit nem visszük a középszakaszba, ezek presztízsmeccsek. Úgy gondolom, szépen haladunk előre. Tóth I Gábor már velünk van, de külön edzésmunkát végez. A jövő héten még nem, de utána már feladhat! Szerintem rá januártól tudok majd számítani. Tóth II Gábor borzasztóan lassan gyógyul, nem tudom mi lesz vele. Nekünk az is elég lenne, ha márciusra felépülne. Hozzá kell tennem, hogy Farkas Péter remekül helyettesíti, ezúttal is 15 pontot ütött 18 éves létére egy ilyen rangadón.

Extraliga, férfiak, alapszakasz, 7. forduló
Dunaferr SE – Kalo-Méh-Kecskeméti SE 2:3 (21, 22, –19, –22, –5)

(forrás: Dunaújváros Online, Kecskeméti Lapok)

Címkék: kecskemét dunaújváros röplabda dunaferr extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr662445587

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása