Az NRK-Nyíregyháza női csapata megcselekedte azt, amit még senki az aktuális idényben: az Extraliga alapszakaszának ötödik fordulójában, hazai pályán legyőzte (3:2) a még veretlen bajnoki címvédő BSE-t. A fordulatokban bővelkedő, izgalmas forgatókönyv elnyerte a közönség tetszését.

Elvégre, a hazaiak kétszer is hátrányba kerültek, ráadásul a negyedik szettben azt is elviselték, hogy egyik kulcsemberük, a bírói állványnak zuhanó, ennek következtében bokasérülést szenvedő Katona Brigitta – szó szerint – kidőlt a csatából. A hosszúra nyúlt estén, a kétórás rangadón azonban mindent kibírtak a nyírségiek!

„Sokan mondogatták nekem is, milyen kár a Békéscsaba ellen elvesztett mérkőzésért, akkor hibátlan teljesítménnyel vezetnénk a tabellát, de ezen már kár siránkozni, inkább annak örüljünk, hogy tanultunk az akkor elkövetett bakikból – elmélkedett Kőhalmi Richárd, az NRK trénere. – Figyelmeztető jelnek értékeltük a vereséget, az Újpest, majd BSE legyőzését viszont egyértelműen a bravúr kategóriába sorolom. Mindannyiszor jól, lelkesen játszottunk, persze nyilvánvalóan helyén kell kezeljük a számunkra kétségtelenül rendkívül kedvező fejleményeket. Ünnepeltünk kicsit, de semmi több. A következő két meccsünk ugyanis legalább ilyen nehéz lesz: előbb pénteken Vasashoz megyünk, aztán jön a Gödöllő. Az erőviszonyok olyannyira kiegyenlítettek, hogy nincs lefutott találkozó, amit nem árt észben tartani.”

A Nyíregyházi Főiskola SE együttesének sem volt egyszerű dolga az elmúlt fordulóban. Az éremre pályázó TEVA-Gödöllői RC otthonában úgy veszített 3:0-ra, hogy a harmadik szettben hajszál választotta el attól, hogy játszmát lopjon. „Még mindig nem tudunk a saját árnyékunkon átlépni a szettek végjátékában – fejtegette Kolozsi János, edző. – Az első kettőben is akadtak lehetőségeink, hozzáteszem, volt tartásunk, nem egyszer többpontos hátrányból jöttünk vissza a meccsbe. Emellett pozitívumnak tekinthetjük, hogy Tóth Dorottya bevetésével a nyitásokkal zavart keltettünk, és Sipos Tímea újra ponterős teljesítményt mutatott. A következő hétvége mindenképpen vízválasztó lesz, az Újpest és a MÁV Előre ellen már nyerni szeretnénk.”

A női Extraliga állása 5 forduló után:

1. BSE 9 pont (14:5)
2. NRK-Nyíregyháza 9 pont (13:6)
3. Vasas 9 pont (12:7)
4. Gödöllő 8 pont
5. Békéscsaba 7 pont (9:10)
6. Újpest 7 pont (8:12)
7. MÁV Előre 6 pont
8. Nyíregyházi Főiskola 5 pont

(forrás: szon.hu)

Címkék: nyíregyháza röplabda főiskola extraliga nrk

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr482416071

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása