Kényszerű edzőváltásra került sor az Extraligában szereplő Újpesti TE női csapatánál. Az eddigi tréner, Ratimorszky Károly betegsége miatt a szakosztály vezetősége Farkas Mihályt kérte fel a szakmai munka irányítására. A kecskeméti kötődésű edző tulajdonképpen hazatért, hiszen annak idején az Újpesti Dózsa színeiben kezdett röplabdázni.

Farkas Mihály körülbelül egy éve dolgozik a Kecskeméti KSE Kft. marketing- és technikai igazgatójaként, tehát a munkája az alföldi városhoz köti. „Semmiképpen nem szeretném feladni ezt a tevékenységet, mert nagyon szeretem – kezdte a tréner. – Itt jól érzem magam, megbecsülik a munkámat. Természetesen elsősorban, legbelül edző vagyok, ezért nagy megtiszteltetés számomra az újpestiek megkeresése. Az Újpesti Dózsa nevelése vagyok, ott kezdtem röplabdázni, tehát tulajdonképpen hazatérek. Deme Gábor kollégám is Jászberényből jár edzést tartani Gödöllőre, én is ingázni fogok. Háromórás edzéseket tervezek minden nap, esténként.”

Érdekesség, hogy az edzőt éppen a születésnapján, október 22-én keresték meg az UTE vezetői. „Derült égből villámcsapásként ért a felkérés – folytatta Farkas. – Vasárnap már meg is állapodtunk, és egyetértettünk abban, hogy hosszútávra tervezünk. Gyorsan kell cselekedni, kedden már be is mutatkozom az Újpest kispadján, hiszen az NRK-Nyíregyháza ellen játszunk bajnoki meccset, hétvégén pedig Békéscsabára látogatunk. A keret tagjai közül Battlay Krisztinával, Vargáné Rácz Mártával és Dambendzet Nathalie-val annál a juniorválogatottnál dolgoztam együtt, amelyik 1993-ban kijutott a világbajnokságra, Kovács Tímea pedig a BSE-nél volt a játékosom. Natalija Papizsanszkajával még nem dolgoztam együtt, de kölcsönösen nagyon tiszteljük egymást, mindig sokat beszélgettünk, amikor egy meccsen találkoztunk, hasonló a felfogásunk a röplabdáról. A célunk a bajnokságban a legjobb négy közé kerülés, szeretnénk elcsípni egy érmet. Hosszútávon az európai kupaszereplés lehetőségének kiharcolása, és a nemzetközi porondon való bemutatkozás a célkitűzés!”

Farkas Mihály játékosként az Újpesti Dózsa, a Honvéd Budai, a TFSE, a MAFC, valamint a Kecskemét színeiben szerepelt. Edzőként dolgozott a BHGSE, a TFSE, a Kecskemét, valamint a BSE együtteseinél. Ezenkívül a női juniorválogatott másodedzője volt Forman József mellett. Legutóbb a felnőtt női válogatott szövetségi kapitányaként dolgozott, de csak a 2010-es Európa-bajnoki selejtezősorozatban irányíthatta a nemzeti csapatot, utána ugyanis kurtán-furcsán leváltották.

„Nem ért váratlanul a döntés – jegyezte meg Farkas. – Amikor a puccsot megcsinálta ez az új banda, akkor már tudtam, hogy a folytatásban nem én leszek a kapitány, számomra tehát nem volt meglepetés. Persze, nagyon rosszul esett, mert semmit nem szerettem annál jobban csinálni, mint a válogatottat. A kinevezésem után az egyik internetes sportoldal fórumában megjelent néhány pocskondiázó hozzászólás, természetesen névtelenül. Én ezt nem hagytam annyiban, becsületsértés miatt feljelentést tettem a rendőrségen. Ismeretlen tettes ellen kezdtek nyomozni, és bár végül az nem derült ki, hogy személy szerint kitől származnak a mocskolódó beírások, arra fény derült, hogy az egyik a Testnevelési Egyetem budapesti épületének szerveréről származik. Innentől kezdve pedig nem nehéz kitalálni, ki lehetett a szerző...”

 

A nyilatkozótól idézett szöveget szó szerint adtuk közre. A félreértések elkerülése végett: interjúalanyunktól és mondandójától nem határolódunk el, de a cikk megjelenése után tapasztalt reakciók és sajnálatos belemagyarázások miatt néhány megjegyzést fontosnak tartunk.

Véleményünk szerint az idézett szöveg nem tartalmaz alaptalan gyanúsítást, mert a nyilatkozó nem nevez meg személy szerint senkit, ugyanakkor tartalmaz utalást bizonyos személyekre. Ez a nyilatkozó szubjektív kijelentése, véleménye, amelyet nem áll jogunkban erősíteni és gyengíteni sem.

Az idézett szövegben megtalálható tényeket szerintünk nem szükséges kommentálni, azokat mindenki a saját megítélése szerint értelmezheti.

A hunvolley.blog csapata

 

Farkas Mihály legjobb eredményei edzőként:
• női junior világbajnokság Brazíliában, 9. helyezés (1993)
• női felnőtt Extraliga, 3. helyezés, Kecskemét (2004)
• női felnőtt Magyar Kupa, 3. helyezés, Kecskemét (2004)
• női junior Extraliga, 2. helyezés, Kecskemét (1999)
• női junior Extraliga, 3. helyezés, Kecskemét (2001)

Középfokú röplabdaedzői bizonyítványt 1992-ben, röplabda szakedzői diplomát 2006-ban szerzett. Jelenlegi munkahelyén, a Kecskeméti KSE Kft-nél marketing- és technikai igazgatóként foglalkozik a férfi röplabda-, kosárlabda- és kézilabdacsapatok ügyeivel. Mivel a főnöke is engedélyezte az újpesti szerepvállalását, semmi akadálya nincs a kispadra való visszatérésének!

Az Újpesti TE szakosztályelnöke, Jurácsik Mátyás is megerősítette, hogy a korábbi edző, Ratimorszky Károly egészségi problémái miatt volt szükség a váltásra. „Karcsi egészségi állapota sajnos nem jó, a miskolci Magyar Kupa-meccs után kórházba került – mondta a sportvezető. – Természetesen bent voltam nála és beszéltem az orvosával, Gábler Tamással is, aki egyébként a Vasas orvosa. Minimum másfél vagy két hétig bent kell maradnia, és utána még a felépülés is időbe telik, tehát ez egy folyamat, ami máról holnapra nem fog megtörténni. A következő két héten, öt tétmeccsünk lesz, amelyek nagyon fontosak számunkra, hiszen köztudottan komoly céljaink vannak. Nem tudjuk otthagyni a csapatot edző nélkül, ezt Karcsival is megbeszéltük, és megértette az álláspontunkat. Az új edző kiválasztásánál csupán egy-két emberben gondolkodtunk, végül azért Farkas Mihályra esett a választásunk, mert újpesti srác, szoros kötődése van a klubbal. Találkoztunk, elbeszélgettünk, és úgy éreztem, ő az, aki meg tudja oldani ezt a helyzetet, rá van szükségünk!”

Ratimorszky Károlyt a hétfő reggeli vizit után telefonon értük utol. A mester korábban a Gödöllő elleni meccsről is hiányzott betegség miatt. 38 Celsius feletti láza volt öt napon keresztül, de nem pihent eleget, rendszeresen edzést tartott. Néhány nappal ezelőtt, csütörtökön rosszul lett, az orvosi vizsgálat megállapította, hogy nagyon alacsony a szervezetésben a vörösvértestszám. Benntartották a kórházban, de nem történt változás, ráadásul az edző közérzete is rossz volt, szédült. Hiába vizsgálták, nem tudták megállapítani, mi okozza a tüneteket. „Cukorbeteg vagyok, ezért szteroidot kapok, ami elbontja a cukrot és felviszi a vérnyomást – magyarázta Ratimorszky. – Harmadik napja kapom, ma végre jobban érzem magam, nem szédülök. A doktor mondta is, hogy elmozdult az érték felfelé. Remélem, hamarosan tovább javul az állapotom, de másfél-két hétig mindenképpen itt kell maradnom a kórházban. Jurácsik Mátyás szombaton meglátogatott és beszélt az orvossal is. Tudom, hogy sok meccse lesz a csapatnak sorozatban, és edző nélkül ezt nem lehet megcsinálni. Ráadásul az utánpótlást is én csináltam, tehát nincs egy kolléga a szakosztályban, aki meg lehetne kérni, hogy segítsen. Normális dolognak tartom, hogy szerződtettek valakit, senkiről nem tételezek fel rosszindulatot. Matyi azt mondta, hogy szerződésem van, legyek nyugodt, visszavárnak. Azt nem mondta, hogy Farkas Mihállyal mennyire időre állapodtak meg. Ha kimegyek innen, mindent átbeszélünk. Addig is a legjobb tudásom szerint akarom a csapatot segíteni, ha Misi felhív telefonon, elmondok neki mindent, ami hasznos lehet számára. Szurkolok, hogy kedden nyerjen a csapat a Nyíregyháza ellen. A lányok nagyon aranyosak, jönnek be szerdán látogatóba. Már nagyon várom őket!”

A hunvolley.blog szerkesztői természetesen mielőbbi gyógyulást és teljes felépülést kívánnak Ratimorszky Károlynak!

Címkék: röplabda ute újpest farkas mihály ratimorszky

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr732397037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

figyelmes8 2010.10.26. 06:06:58

Farkas Mihályból, nem csak mint marketingesből, hanem mint edzőből is, hiányzik az alapvető udvariasság: minimum egy mondat, jobbulást!(elődjének R. Károlynak)
Farkas Mihályból hiányzik a szakmai alaposság: minimum egy mondat, hogy kikéri elődje tanácsait a csapatról. Furcsa, szomorú,és elgondolkoztató.

sportfirkász 2010.10.26. 09:23:28

@figyelmes8: Kedves figyelmes8! Mindez, vagyis a jókívánságok és a beszélgetés a csapatról még a cikk megjelenése előtt megtörtént telefonon...

figyelmes8 2010.10.27. 17:23:56

@sportfirkász: Kedves sportfirkász! Ha ez így is volt?, Farkas Mihály leírt nyilatkozatából akkor is hiányzik.Sajnos ez minősít,
süti beállítások módosítása