A Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) elnöke, a kínai Vej Csi-csung jelenlétében beiktatták a sportági Hírességek Csarnokába Dr. Kotsis Attilánét. A 82 esztendős Gabi néni szerdán repült el az egyesült államokbeli Holyoke-ba, és a pénteki (hazai idő szerint már szombati) ünnepség után nem utazik rögtön haza, ugyanis két egyetemen is bemutatóedzést tart, magyar olimpiai melegítőbe öltözve.

A szervezők valami különlegességet kértek tőle, ő pedig elutazása előtt elmondta: hajdani sikercsapatánál alkalmazott figurákkal kedveskedik.

Ez a jubileumi 25. beiktatás, ráadásul a hat új hírességgel éppen százra növekszik a tagok száma (csak 1987-ben nem gyarapodott a létszám). Kotsis Attiláné előtt egyetlen honfitársunkat, Dr. Holvay Endrét érte a megtiszteltetés, mégpedig 2006-ban. A helyszín nem véletlen. Holyoke ugyanis a sportág bölcsője, William G. Morgan ott találta ki amolyan szabadidősportnak a röplabda elődjét (mintonette), amely nagyban eltér a mai változattól. A Fiatalok Keresztény Szövetsége (YMCA) holyoke-i egyetemének egykori testnevelési igazgatóját választották be először a Hall of Fame-be.

A pénteki ceremónián nemcsak a meghívottak és az ünnepeltek, hanem azok az érdeklődők is részt vehettek, akik kifizették a 65 dolláros belépőt, vagy tízes csoport esetén 600 dollárt egy asztalért. A ma is edzősködő Gabi nénit fia és unokája kísérte el az eseményre.

A beiktatásról készült videó ide kattintva tekinthető meg!

Dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella (1928)
A magyar női válogatott szövetségi kapitánya 1970 és 1976, valamint 1980 és 1985 között. Együttesével az 1976-os és az 1980-as olimpián, valamint az 1970-es világbajnokságon negyedik helyet, az 1975-ös Európa-bajnokságon ezüst-, az 1981-es és 1983-as Eb-n bronzérmet szerzett. Az első nő, aki olimpián irányította együttesét, ráadásul háromszor (1972, 1976, 1980) adatott meg neki a lehetőség.

A titok nyitja a váratlanság

Kotsis Attiláné szerint a magyar röplabda annak köszönhetően tudott a világ élvonalában maradni, hogy a váratlan helyzetekre épített. Az edzőlegenda elmondta: a magyar lányok nem a magasságukról híresek, ezért ki kellett találni egy sajátos stílust, hogy megfelelő ellenfelek tudjunk lenni. „A magasság nagyon lényeges a röplabdasportban, és mivel mi nem nagyon vagyunk ellátva kétméteres lányokkal, ki kellett találni a mi sajátos stílusunkat ahhoz, hogy megfelelő ellenfelek tudjunk lenni, ez pedig a váratlanság volt – magyarázta Gabi néni. – Én a kombinatív játékot oktattam, tényleg váratlan helyzeteket teremtettem, teremtettünk az ellenfeleknek, és ezzel tudtuk az élvonalban tartani a magyar röplabdát.”

Kotsis Attiláné szerint Magyarországon elsősorban gyorsaságban, reflexgyorsaságban kell előre jutni, mivel mi csak a meglepetés erejével tudunk élni, és nem az abszolút erővel. „Az európai és a volt szovjet stílus az erőröplabda volt, a japánok a váratlan kis gyors labdákkal operáltak, mi meg a kettőt kombináltuk.”

A legendás edző jelenleg nyugdíjas, de alapított egy klubot, amely az utánpótlás-nevelésre koncentrál. „Vannak olyan volt TF-esek, vagy mostani végzős hallgatók, akik beálltak a sorba, és nagyon szépen dolgoznak, remélem, hogy legalább a módszereimet átveszik, és arra építve tovább fejlődnek.”

(forrás: nso.hu és telesport.hu)

Címkék: röplabda kotsisné

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr142393062

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása