Elvesztette veretlenségét az Albrecht-Miskolci VSC-MISI a női NB I-ben. A borsodiak az alapszakasz ötödik fordulójában 3:2-re kikaptak az Újbuda TC otthonában. Sikerével a fővárosi együttes átvette a vezetést a tabellán.

A majdnem kétórás összecsapás alatt a játék eléggé hullámzó volt. Repülőrajtot vettek a hazaiak, és legyűrték az első szettben borsodi riválisukat. Végig magabiztosan vezetve, pontosan támadva hozták az első felvonást (25:20). A második játékrészre összeállt a Miskolc igen magas blokkja, a látogatók keveset hibáztak és begyűjtötték a második etapot (17:25). A harmadik játszma az első szett forgatókönyvét (25:20), a negyedik pedig a második szett menetét szinte pontosan megismételte (18:25).

A mindent eldöntő rövidített játszma következett, ahol már az elején elhúzott az Újbuda, és a négy-ötpontos előnyéből nem engedett, ezzel magabiztosan, hatalmas küzdelemben és teljesen megérdemelten győzte le a listavezetőt! A mérkőzés érdekessége, hogy a pontarány 100:100 lett, és ezzel a győzelemmel helyet cseréltek a tabellán a csapatok, így az Újbuda került az élre.

NB I, nők, alapszakasz, 5. forduló
Újbuda TC – Albrecht-Miskolci VSC-MISI 3:2 (20, –17, 20, –18, 10)
AVE-Agria RC Eger – BITT-Kaposvári NRK 2:3 (18, 16, –12, –22, –13)
Veszprémi Egyetemi SC – Szolnoki RK-SI 3:0 (22, 20, 16)
Palota-Böllhoff – Kalocsai SE 3:0

Az állás 5 forduló után
1. Újbuda TC 9 pont (+7)
2. Miskolc 9 pont (+6)
3. Kaposvár 9 pont (+6)
4. Veszprém 8 pont
5. Palota 7 pont (0)
6. Szolnok 7 pont (-6)
7. Kalocsa 6 pont
8. Eger 5 pont

(forrás: Szivacs)

Címkék: miskolc röplabda újbuda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr322376695

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása