A Kecskemét és a Kazincbarcika után a Dunaferrtől is vereséget szenvedett a HPQ-Szeged férficsapata az Extraligában. A csongrádiak úgy vesztettek 3:0-ra az alapszakasz harmadik fordulójában, Dunaújvárosban, hogy egyik szettben sem tudták elérni a húsz pontot.

A csongrádiaknak az előző két találkozóhoz hasonlóan ezúttal is a legfőbb problémájuk a nyitással és a szervafogadással adódott. Hiányzott a koncentráció, megilletődöttek voltak, ezt pedig a hazaiak könyörtelenül kihasználták. A találkozó előtt egy kérdőjel volt a Dunaferr összeállításában: a feladó személye jelentett megoldandó problémát az edzőnek. Végül Szűcs Ákosnak szavazott bizalmat Ruffing Péter. Az első perctől kezdve a hazaiak irányították a játékot. Az agresszív nyitásokat követően a szegediek nem igazán tudtak támadásokat kezdeményezni, ami meghatározó volt.

Ezen kívül jól működött a blokk is, ami több pontot eredményezett az újvárosiaknak. A támadásoknál rendre eredményesek voltak a befejezések. Csupán a harmadik játszma elején voltak rövid ideig előnyben a vendégek, de az első technikai szünetet követően fokozatosan visszavette az irányítást a Dunaferr. Összességében egy pillanatra sem forgott veszélyben a hazaiak győzelme. Magabiztos játékkal szerezték meg a pontokat, igaz, ez az erőviszonyok ismeretében kötelező volt, a nyáron némileg meggyengült szegediek ellen.

Extraliga, férfiak, alapszakasz, 3. forduló

Dunaferr SE – HPQ-Szegedi RSE 3:0 (18, 18, 19)
Dunaújváros, 100 néző. Játékvezetők: Horváth M., Prukner
Dunaferr: Szűcs Á., Bokor E., Szabó B., Tomanóczy, Hatvany A., Lukács A. Csere: Pápai (liberó), Johansson, Tóth A., Dávid Cs., Nagy M., Tóth B. Edző: Ruffing Péter
Szeged: Torma P., Bitó, Nacsa, Makhult, Posztós, Csányi D. Csere: Filius (liberó), Bondor. Edző: Mészáros Péter

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Ruffing Péter: – Úgy látszik, hatásos volt az elmúlt heti beszélgetés, amelyen elemeztük a hiányosságainkat. Egyenletes, jó teljesítményt nyújtott a csapat. Nem volt kiugróan jó produkció, de a saját területén mindenki megtette a magáét. Ezúttal a hozzáállás is megfelelő volt, aminek eredménye lett ez a magabiztos győzelem.
Mészáros Péter: – Bosszantó, hogy megint ennyi hibát követtünk el. Amíg ezen nem tudunk változtatni, nehéz lesz bármely ellenfelünket legyőzni.

További eredmények
Vegyész RC-Kazincbarcika – MAFC-BME-Mapei 3:1 (22, 21, –21, 16)
Company Nyelviskola-Veszprémi RC – Kalo-Méh-Kecskeméti SE 0:3 (–15, –14, –20)

A 4. forduló programja
Október 16. szombat, 17.00: Kecskemét–Kazincbarcika
Október 17. vasárnap, 16.00: Dunaferr–Veszprém
Október 17. vasárnap, 16.00: Szeged–MAFC

Az állás 3 forduló után
1. Kecskemét 6 pont
2. Kazincbarcika 6 pont
3. Dunaferr 5 pont
4. MAFC 4 pont
5. Veszprém 3 pont
6. Szeged 3 pont

(forrás: Délmagyarország, Dunaújvárosi Hírlap)

Címkék: szeged röplabda dunaferr extraliga férfi extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr962362068

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása