Csütörtöki hír, miszerint Tóth Tamás, a Magyar Röplabda Szövetség elnöke úgy véli, a sportág hazai léte is veszélyben forog, ha nem kerül be a látványsportok társasági adórendszerébe. A szövetség elnöke október 31-ig adott határidőt ennek kiharcolására, utána a teljes szövetség leköszön.

Tóth Tamás az egyik sporttelevízió reggeli műsorában azt mondta: csak ígérgetéseket kap az államtól, két héten belül a miniszterelnöknél próbál érvelni, mert így jövőre finanszírozhatatlanok a válogatottak.

„Van határidőm saját magam számára is: október 31. A mostani Európa-bajnoki selejtezők az utolsók, amelyeket tudunk és hajlandóak vagyunk saját zsebből finanszírozni. Egy szövetségnek nem szabad ezt csinálnia, nem így kell működnie. Addig várok nemzetközi segítséget is a világszövetség kongresszusán. Ha addig nem kerülünk be a TAO-rendszerbe, nem tudunk jövőre válogatottakat és utánpótlást versenyeztetni, s akkor a szövetség vezetősége kimondja: viszontlátásra” – fogalmazott a műsorban az elnök.

Természetesen egy szavát sem hisszük el, ám feltéve, de meg nem engedve, hogy ezúttal igazat mondd, kijelenthetjük: végre felcsillant a remény, hogy ez a sportágra rátelepedő, hozzá nem értő, aljas társaság végre elhúz, jó messzire! Érzik a vesztüket, de továbbra is verik a nyálukat ezzel a képtelen TAO-ötlettel... A baj csak az, hogy mivel borzasztó adósságállományt halmoztak fel, nem lesz olyan vállalkozókedvű ember vagy csoport, aki átveszi a szövetség vezetését, hiszen manapság ki az az őrült, aki beszáll egy jelentős mínusszal rendelkező nem TAO-s sportágba...

Címkék: tao elnök röplabda szövetség

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr694758830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mail Undelivered 2012.09.06. 14:40:10

Valami azt súgja, hogy ennek a "bandának" az volt a legnagyobb bűne, hogy elküldte a korábbi sajtost.
Hmm.
Nekem jobban fáj, hogy TF-tanártól lízing-ügyintézőig feltakartak és közösen nyalják szét a "rendszergazda" - pici segítség : szegény viktor - és a hozzátartozók sÄggét, miközben nem a röplabda fog meghalni, csak az mrsz.
Valahol láttam leírva, hogy cirka 450 millával már el lenne a szakmai kollégium
:-))))))))))))

Rodics · http://hunvolley.blog.hu 2012.09.06. 17:02:12

A bandának a legkisebb bűne volt a sajtós elküldése, mert én köszönöm szépen, nagyon jól vagyok, a jelenlegi munkámat sokkal jobban élvezem, mint az örökös küzdelmet a szövetségben. Nem volt jó a széllel szemben pisálni, és nem volt jó szeretett sportágam haláltusáját nézni a gyilkosok között. "Bűnösök közt cinkos, aki néma" - tartja a mondás, én pedig sosem voltam néma cinkos, ezért utálnak annyian, ami engem persze cseppet sem zavar. Sőt! Szórakoztat!!

Sanyialó 2012.09.06. 21:38:06

"Természetesen egy szavát sem hisszük el"
Helló! Te hányan vagytok?
.
"én pedig sosem voltam néma cinkos, ezért utálnak annyian"
Ezt is kell érdemelni, de gondolom csak a hangerő miatt azért nem "utálnának".
Bocsi, de ha mindent tudsz 100%-osan, akkor a többiek a hülyék, csak ők többen vannak. Ez a magyarázat, fordítottan, a többiek fejében is megfoganhatott, akkor téged jogosan utálnak, hiszen ehhez még blogot is nyitottál.
Viszont ha korpásodik az ember haja, akkor a "sampont" csöpögtető egy igaz ember, mondhatni hibátlan. Aki pedig ezt a hibátlan embert vagy grémiumot "szolgálja" az szintén, csakis hibátlan ember lehet! Így, a levezetés végére bebizonyítottam, hogy Te valóban hibátlan, nagyon okos és tehetséges sajtosa voltál az mrsz-nek és nagy kár, hogy a sampont már nem a te hajadra öntik. Pedig akik most az mrsz-ben vannak, azzal tudtak odakerülni, hogy elhitették másokkal, hogy nélkülük vége a röplabdának. (szegény röplabda, mindenki azt hiszi, hogy az egyenlő az mrsz-szel,:-)
Azóta mást se olvasni itt, hogy a röplabdának mingyá vége! Pedig, ha van sajtos, ha nincs, a röplabda, mint sport, él és virul! A világ pedig nagy ívben leszarja, hogy ebben a 10 millás pöcegödörben, van-e mrsz, annak van -e sajtosa, esetleg hányan röplabdáznak.
Aki akar, az szervez maga köré, aki nem akar, az nem. Majd futunk, kerékpározunk, úszunk, teniszezünk, focizunk, fitnesz-terembe járunk, strandröpizünk, stb. és megpróbálunk egészségesek maradni. TAO-val vagy anélkül.
A röplabdára és a röplabda szeretetére hivatkozó egyének mindig gyanúsak! :-)

figyelmes8 2012.09.07. 09:36:23

Nem túl megtisztelő beállni egy ilyen sorba, arra utalok, hogy gondolkoztam egy keveset, hogy hozzászóljak, az elöttem hozzászóló nem túl szinvonalas észrevétele után.
Na, csak röviden, hátha ebbe nem lehet nagyon belekötni: "... a TELJES szövetség leköszön." Ezt tartom lényegesnek.

Sanyialó 2012.09.07. 20:07:52

@figyelmes8: és azután?
Miért zavar az téged, ha Elnök Úr össze akarja hozni az Aluprof-TF-Közgép SC-t?
A vizilabdában már sikerült: hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20120907_vasas_foci_vizilabda#rss
süti beállítások módosítása