48 órán belül két 3:2-es meccset nyert meg a MAFC-BME-Mapei a férfi Extraliga 5-9. helyéért rendezett középszakaszában, hiszen a Csepel péntek esti legyőzése után a tízedik, utolsó fordulóban öt játszmában győzött a Company Nyelviskola-Veszprémi RC otthonában! A Csepel legyőzte a Szegedet, így bennmaradt, míg a csongrádiak kiestek.

A Veszprém–MAFC meccs kezdete előtt, mindkét együttes játékosai tisztában voltak a találkozó tétjével: a győztes a hatodik, a vesztes a hetedik helyen zárja a középszakaszt.

Az első játszmában Takács Gergely blokkjával gyorsan ellépett a fővárosi csapat (1:3), amely aztán Szappanos Máté ütését követően három (2:5), Jahn Péter sánca után négy (2:6), Szappanos újabb bombája következtében pedig már öt ponttal vezetett (3:8). A kezdőcenterét, Horváth Szabolcsot, valamint a liberóját, Horváth Ádámot nélkülöző Veszprém közben időt kért, aztán jött az első technikai szünet is, de hiába beszélt a hazaiaknak Nyári Sándor edző, a játék képe nem változott. A hazaiak nyitásfogadása meglehetősen pontatlan volt, az ezekből kiinduló kényszertámadások pedig nem okoztak gondot a fővárosiaknak. Nem késlekedett a kettős cserével a bakonyiak mestere, Dolgos Attila helyett Puspán Balázs adott fel, Németh Zoltán helyett pedig Németh Ervin ütött a folytatásban. A két újonc rögtön egy szép és eredményes támadással mutatkozott be, de Vocskó Máté hajszálpontos ejtése révén nem csökkent a különbség (4:10).

Cziczó Gábor ásznyitásával, majd Tóth Tibor ászértékű szervájával visszakapaszkodott négy pontra a Veszprém (11:14), de Szappanos ütése után jött a második technikai idő, majd Vocskó újabb ejtésével és Molnár István blokkjával ismét növelte vezetését a MAFC (11:18). Amikor kettővel megint közelebb került a házigazda, a fővárosiak időt kértek (15:20), és Takács sáncával magabiztosan haladtak az első szett megnyerése felé (15:22). A végén némileg magához tért a Veszprém, és jó megoldásokkal tartani tudta a differenciát, de a látogatók sima részsikeréhez kétség sem férhetett (19:25, 0:1).

A második felvonást is a MAFC kezdte jobban, aztán Cziczó Gábor ászértékű szervájával átvette a vezetést a házigazda (3:2). Fej-fej mellett araszoltak a csapatok a folytatásban, a játék néha meglehetősen vontatott volt, nem mellesleg azért, mert labdaszedők híján a meccset egy labdával játszották, és a csapattagok saját maguk szaladgáltak az elpattanó játékszer után. Jahn Péter blokkjával a pontosabb, dinamikusabb, lelkesebb fővárosiak vezettek az első technikainál (7:8), aztán gyorsan fordult a kocka. A csapatkapitány, Seck György sáncával visszafordította az állást a bakonyi csapat (11:10), és Cziczó remek nyitássorozatának köszönhetően ellépett riválisától. Tóth Tibor blokkja után a MAFC időt kért (13:10), de a folytatásban Tóth előbb ászt nyitott, majd ütött, így együttese öttel jobban állt a második kötelező pihenőnél (16:11).

Ezúttal a vendégek nyitásfogadása esett vissza, Puspán pontjával továbbra is jól állt a Veszprém (19:13), de amikor Takács Gergely blokkolta Cziczó Gábort, közelebb került házigazdájához a folyamatosan rendkívül lelkesen és jól küzdő MAFC (19:15). Tóth Tibor átlépett a háló alatt (19:16), de Cziczó ütése és Jahn rontása miatt nem zárkózhatott tovább a látogató (21:16). Cziczó a legvégén kétszer blokkolt, az első után időt kértek a fővárosiak (23:17), a másodikat követően pedig végig ért a szett (25:20, 1:1).

A harmadik etapot megint érhetetlenül pocsékul kezdte a Veszprém, Takács Gergely két, illetve Jahn Péter egy könnyű pontjával gyorsan elhúzott a MAFC (0:3). A folytatásban is ez maradt a tendencia (2:6), majd Vocskó Máté blokkja után jöhetett az első technikai szünet (4:8). Elég sok szervát elrontottak a fővárosiak, de jól fogadtak és hatékonyan ütöttek. Seck György blokkjával közelítettek a bakonyiak (6:8), de Molnár István pöccintésével megint négy volt közte (6:10). Molnár ezután is lendületben maradt, újabb centerpontját követően nyitott egy ászt (7:12). A Veszprém hamarosan felzárkózott, Tóth Tibor ütésével 12:15-ről 14:15-re módosult az állás, de egyenlítés helyett Takács Gergely sánca után jött egy időkérés (16:19). Czintula Mihály bombájánál még reménykedhettek a hazaiak (18:19), de Takács megint blokkolt egy nagyot (18:20), kisvártatva pedig Nyári Sándor kért időt (19:21). A visszatérés után sem engedte ki kezéből az irányítást a MAFC, amely tudatos, pontos támadásszervezéssel és magabiztos befejezésekkel megnyerte a szettet (22:25, 1:2).

A negyedik felvonásban egy darabig szoros volt az állás (4:4), de aztán megint elhúztak a fővárosiak (4:7). Czintula Mihály lecserélték, majd 11:14 után Tóth Tibor kitűnő nyitássorozatával egyenlített, Seck György blokkjával pedig fordított a házigazda (14:14). Igen ám, de amikor elforgott a kritikus állásból a MAFC, akkor rögtön visszavette az irányítást, és Molnár István ászértékű nyitásával megint kettővel jobban állt (16:18). A Veszprém időt kért, majd Jahn Péter két támadási hibája után megint vezetett, és ekkor a vendég kért időt (19:18). Takács megint leblokkolta Cziczó próbálkozását (19:20), Nyári Sándor meg a végén kikérte második idejét is (23:23). Tóth Tibor kitűnő nyitása volt a negyedik szett utolsó mozzanata (25:23, 2:2).

Az ötödik periódus elején Jahn Péter duplájára (1:2) Németh Zoltán válaszolt kettővel (3:2), aztán Molnár blokkja jelentett ismét vezetést a MAFC-nak (4:5). Cziczó és Tóth is ütést rontott, így a vendégek hárompontos előnyénél cseréltek térfelet a csapatok (5:8). Egyszer még sikerült egyenlítenie a házigazdának (9:9), de Takács Gergely két fontos sáncával megint meglógott a MAFC (9:11), és a legvégén már nem hibázott, megnyerte a meccset (12:15, 2:3)!

Péntek este még a kiesés réme fenyegette a MAFC csapatát, amely azonban határtalan lelkesedéssel és – a továbbra is túl sok nyitásrontás ellenére – remek játékkal végül a hatodik helyet szerezte meg a középszakaszban! Sajnos Vocskó Györgynek megint igaza volt, hiszen a mester már hónapokkal ezelőtt megmondta, hogy együttese majd tavasszal lesz igazán ütőképes...

A mérkőzés legjobbja
Már megint azzal kell kezdenünk, hogy nehéz a választás, mert több jó egyéni teljesítmény is akadt. A győztes MAFC feladója, Vocskó Máté megint kiválóan irányított és pontosan passzolt, oroszlánrésze van sikerben. Csapattársai közül Jahn Péter kevesebb támadást rontott, mint pénteken, ezúttal egyértelműen pozitív mutatóval zárt. Szappanos Máté is jóval kevesebbet hibázott, Molnár István viszont hozta ugyanazt a hibátlan, ellenállhatatlan támadójátékot, amelyet a Csepel ellen is! Le a kalappal előttük, de a mezőny legjobbja ezúttal a pazar blokkokat és kiváló akciókat bemutató center, Takács Gergely volt, aki még a két nappal korábbi remeklését is felülmúlta ezúttal! A veszprémiek közül egyedül Tóth Tibor dicsérhető, mert bár a nagyon nehéz helyzetben lévő Puspán Balázs nem irányított rosszul, Cziczó Gábornak és Németh Ervinnek is voltak jó megmozdulásai, de az egész csapatjáték valahogy nem akart összeállni, többen pedig teljesen érhetetlenül és megdöbbentően gyengén, felelőtlenül röplabdáztak, ezzel alaposan elrontották mesterük, Nyári Sándor születésnapját. Ez nagyon kevés volt...

Extraliga, férfiak, középszakasz, az 5-9. helyért, 10. (utolsó) forduló

Company Nyelviskola-Veszprémi RC – MAFC-BME-Mapei 2:3 (–19, 20, –22, 23, –12)
Veszprém, 30 néző. Játékvezetők: Bátkai-Katona, Donkó
Veszprém: Dolgos, Cziczó 13, Czintula 9, Tóth T. 18, Németh Z. 4, Seck 3. Csere: Katona (liberó), Puspán, Németh E. 12. Edző: Nyári Sándor
MAFC: Vocskó M. 3, Takács G. 17, Tari 5, Jahn 23, Szappanos M. 10, Molnár I. 13. Csere: Tihanyi (liberó), Soós I., Markovich. Edző: Vocskó György, Novák László

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:7, 4:10, 6:13, 15:20, 19:23. 2. játszma: 7:8, 13:10, 19:13, 23:17. 3. játszma: 4:8, 12:15, 16:19, 20:23. 4. játszma: 6:8, 11:14, 15:14, 16:18, 19:18, 23:22. 5. játszma: 4:3, 2:8, 9:9, 9:12

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Nyári Sándor: – Nagy csata volt, de sajnos több kulcsemberünk önmagát múlta alul ezen a találkozón. Az akarással nem volt baj, de ez édeskevésnek bizonyult. A MAFC győzelme megérdemelt, nálunk egyedül Tóth Tibor nyújtott kiemelkedő teljesítményt. Mélyen magam alatt vagyok, ezért most nem szeretnék többet mondani
Vocskó György: – Ezt a győzelmet könnyebbnek éreztem, mint a péntekit. Ez nem bíráló kritika akar lenni a Veszprém számára. Motiválatlannak tűntek, aminek nem tudom az okát. Megkönnyítették a dolgunkat, mert viszonylag könnyebb játékkal magabiztosan nyertünk. Továbbra is sokat szervát rontottunk, de feljövőben vagyunk, és nagyon készülünk a Dunaferr elleni negyeddöntőre!

Csepel – HPQ-Szegedi RSE 3:0 (16, 24, 20)
Az egyébként is tartalékos vendégeket a meccs előtt újabb mélyütés érte: a játékvezetők nem találták rendben Bondor Tamás sportorvosi engedélyét, így ő sem léphetett pályára. A hiányát megérezték a szegediek, rutintalanságukért nagy árat fizettek, három játszmában vereséget szenvedtek, így elbúcsúztak az Extraligától, a Csepel pedig bennmaradt.

A csoport végeredménye
5. Dág 14 pont (21:12)
6. MAFC 12 pont (17:16)
7. Veszprém 12 pont (15:15)
8. Csepel 11 pont (16:18)
9. Szeged 11 pont (12:20)

A negyeddöntő párosítása
Fino-Kaposvár – Csepel
Kalo-Méh-Kecskeméti SE – Company Nyelviskola-Veszprémi RC
Dunaferr SE – MAFC-BME-Mapei
Vegyész RC-Kazincbarcika – Dági KSE

Címkék: veszprém röplabda mafc extraliga vrc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr242717169

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása