Legjobbjaikat hajdanán ismerte a fél ország, miután sikert sikerre halmoztak. Ma a legterjedelmesebb hírblokkokban is csak szökőévenként kapnak helyet. A Népszabadság szebb napokat megélt, újabban már-már illegalitásban működő sportágakat bemutató sorozatának harmadik része a röplabdáé.
Bánhegyiné, Szalayné, Torma vagy Prouza, Buzek, Tatár... A magyar sport húzónevei voltak ők az ötvenes, hatvanas, hetvenes években. Mind-mind olyan sportág képviselői, amelynek válogatottjai olimpiákon szerepeltek, Európa-bajnoki érmeket nyertek, klubcsapatai pedig a kontinens meghatározó együttesei közé tartoztak.
Tessék mondani: hová lett minálunk a röplabda? – szegezem a kérdést a 73 esztendős Tatár Mihálynak, a nemzeti mezt 261-szer magára öltő hajdani világklasszisnak, aki legféltettebb ereklyéi között nemcsak az 1963-as Európa-bajnoki ezüstérmet őrzi, hanem az 1958-as kontinenstorna legtechnikásabb játékosa, továbbá az 1962-es világbajnokság legjobb ütője címet igazoló elismerést is.
„Magam is keresem rendületlenül, de mindhiába – kezdi az 1964-ben, Tokióban olimpián is játszó kiválóság. – Húsz-huszonöt éve eltűntek a csapatok, az egyéniségek, és velük együtt a nézők. Budapesten végképp elkeserítő a helyzet. A férfivonalon nincs már Tungsram, Vasas, Újpest, Spartacus, Honvéd, csupán a Csepel tartja a frontot, de ma már ott sem Buzek Laci bombáitól rettegnek, és a női mezőnyben sem állunk jobban: a múlté a Dózsa, a NIM, majd az abból lett Vasas, a Tungsram és a BVSC is.” A miértre a visszavonulása után szakvezetőként ugyancsak eredményes Tatár sem tudja a választ, legfeljebb találgat.
"Amíg a kézi- vagy a kosárlabdasport vezetői a rendszerváltozás után felismerték, hogy új szelek fújnak, addig a mi sportágunk irányítóiról ez nem mondható el – folytatta Tatár Mihály. – A többiekhez hasonlóan a korábbi állami forrásokat nélkülözni kénytelen röplabda adós maradt a marketinggel, a szponzorok felkutatásával, és a pénzhiány közepette folyamatosan esett a színvonal. Ebből következően tűntek el sorra a csapatok, maradtak el a tévéközvetítések, és persze a nézők is. Manapság egy-egy bajnokin jó, ha százan-kétszázan összegyűlnek, ám a közönség jó részét a játékosok családtagjai, ismerősei alkotják."
Miközben a röplabda a világ legnépszerűbb sportágainak egyike, és Európa ebből a szempontból is szerencsésebb felén rendre teltház előtt játszanak a csapatok, a sportággal kapcsolatban már nem álló, azért csupán erősen aggódó Tatár szerint addig kellene cselekedni, új alapokról kezdeni az építkezést, amíg nem lesz túl késő. A megoldási javaslatot sem titkolja el: „A röplabdát ugyanaz a rém egyszerű orvosság hozhatná helyre, ami az egész országot: tanulni kellene azoktól, akiknél jól mennek a dolgok.”
A hunvolley.blog véleménye
Az első és legfontosabb probléma az, hogy a Népszabadság, illetve a hozzá hasonló orgánumok az elmúlt körülbelül tíz évben egyetlen alkalommal sem írtak jót a magyar röplabdasportról. De még véletlenül sem! Évente egyszer előkapják a fiók mélyéről azt a témát, hogy Magyarországon miért pusztult, illetve pusztul jelenleg is ez a sportág, az egykori klasszisok megszólaltatásával igazolva érzik magukat, és a röplabdázás részükről be van fejezve. Hogy kinek mi a véleménye ezekről a politikai napilapokról, azt most hagyjuk. Ebben az ügyben, konkrétan a röplabdával kapcsolatban éppen azért váltak hiteltelenné, mert mindig csak rosszat írnak, ráadásul többször ok nélkül. Most például ennek a cikknek mi volt az aktualitása? Ezt most miért kellett megírni? 2011. február 17-én miért kellett újra belerúgni a magyar röplabdasportba ezzel az anyaggal? Ez kinek jó? Mert a magyar röplabdának, a vezetőknek, az edzőknek, a játékosoknak, illetve a szurkolóknak rossz. De kinek jó?Azt pedig ne mondja senki, hogy az elmúlt tíz évben nem lehetett volna valami jót is írni a magyar röplabdáról. Tavalyelőtt mindkét ifjúsági-válogatottunk részt vett az Európa-bajnokságon! Érdekes, ha emlékezetem nem csal, ez valahogy kimaradt a mélyen tisztelt politikai napilapok hírblokkjaiból. Miért is? És a külföldön játszó magyarok sikerei? És a külföldön dolgozó magyar edzők sikerei? Mind-mind hálás és érdekes téma, de mindet sikerül agyonhallgatni... Nem szeretnénk igazságtalanok lenni, ezért mindenképpen említsük meg, hogy a Magyar Hírlap az elmúlt egy-két évben több kiváló röplabdás anyagot is közölt, nemrégiben például Bardi Györgyivel, ősszel pedig Dr. Kotsis Attilánéval. Ezek is a múltidézésről, a régi szép idők felelevenítéséről szóltak, mégis rendkívül pozitívak voltak, élmény volt olvasni minden sort! Miért nem lehet ezt a stílust máshol is elsajátítani?
Végül gyorsan tisztázzuk a szövegben megtalálható tárgyi tévedéseket.
1. Azt, hogy már-már illegalitásban működik a sportág, azt a magyar röplabdázás minden szereplője nevében visszautasítjuk és kikérjük magunknak!
2. A férfimezőnyben a fővárosi csapatok közül élvonalbeli a MAFC is, nem csak a Csepel. A nőknél pedig a Dózsa ugyan megszűnt, ám az Újpesti TE női röplabdaszakosztálya néhány éve újjáalakult, jelenleg is az Extraligában szerepel. A Vasas pedig egyáltalán nem szűnt meg, szintén ott van a legjobbak között.
Ha csak annyi jóindulat lenne a cikkben, mint amennyi tárgyi hiba, minden rendben lenne, nem szólnánk egy szót sem! :-)
(forrás: nol.hu)