Dr. Kotsis Attiláné nevét az is ismeri, akinek nem főfoglalkozása a röplabda, amely az utóbbi években sajnos kikerült az érdeklődés homlokteréből. Gabi néni azonban ma is gazdag mindentudója ennek a sportágnak. Nem véletlenül kapott meghívót a tengerentúlról, mert ott is elismerték a halhatatlanságát, s beválasztották a Hírességek Csarnokába, a Hall of Fame tagjai közé.
– Az, hogy feljöttünk ide, a TF egyik épületének a harmadik emeletére, a Sportjáték Tanszék egyik szobájába, nem hír. Hogy mégis azzá lett, arról ön tehet, mert úgy szaladta végig a lépcsőfokokat, mintha ott sem lettek volna. A külföldi elismerésén túl ehhez is gratulálok.
– Az előbbit köszönöm, de ehhez a kis lépcsőzéshez nem kellene. Otthon is trappolok föl-le, naponta többször is. Azt mondják, egy emeletnyi lépcsőzés száz méter futással ér fel. Ha tényleg így van, akkor pörög a kilométerórám.
– Amikor megbeszéltük a randevút, arra kért, reggel találkozzunk, mert utána teniszezni kell mennie. Ennyire fontos ez?
– A lehető legfontosabb. Karban tart, éltet. Arról nem beszélve, hogy véres meccseket vívunk párosban a hozzám hasonló korú csajokkal, de azért jókat nevetünk is. Mindezt hetente ötször.
– Profi sportolók edzenek ennyiszer. Bírja?
– Az előbb mondta, hogy felszaladtam a harmadikra... A teniszezésnek, a mozgásnak köszönhető a fittségem. Persze azért nem halunk meg a pályán, addig csináljuk, amíg jólesik.
– Jó a sajtója mostanság. Ezzel az elismeréssel visszajött a köztudatba, sokszor szerepelt a lapokban, a tévécsatornákon.
– Jól is esik, hogy nem felejtettek el.
– Ön az az ember, akit nem lehet egykönnyen elfelejteni, mert amikor kapitányként irányította a röplabda-válogatottat, jöttek az olimpiai eredmények is. A müncheni ötödik, a montreali és a moszkvai negyedik helyezést mindenki visszasírhatja.
– Tényleg messze vagyunk ettől, de még az olimpiai részvételtől is. Nem akarok, s nem is fogok kritizálni, nem én csinálom, nincs jogom mutogatni.
– Pedig régebben mutogatott, s szinte mindig a jó irányba. Túl azon, hogy naprakész volt röplabdában, a sikerekhez kellettek a lányok is, vagy ahogyan ön hívja őket, a csajok. Nem akármilyen válogatott élén állhatott.
– Kitűnő csapat volt, de mint a nőkkel általában, nem volt mindig diadalmenet a munka. Egyszerűen azért, mert nőkről van szó, s ezt nem azért mondom, hogy bárkit is megbántsak, eszemben sincs, s különösen utólag nem. De nincs is miért. Sok-sok szépet és élményt kaptam tőlük, s gondolom, adtam nekik én is.
– Ez biztos, mert amikor elutazott Amerikába, nem egy volt tanítványa ment ki ön miatt a repülőtérre. Pedig nem tegnap ütött, forgott és nyert az aranycsapata.
– Nem is tudom, hány éve már, pontosabban, dehogynem tudom, de hagyjuk az éveket.
– Milyen volt az a válogatott, s milyenek a játékosai?
– Röviden: nagyon jó. Akarták a sikert, partnerek voltak mindenben. A melóban is, az ugratásban is. Sosem röhögtem olyan jóízűeket, mint azokban az években velük.
– Volt kedvence?
– Nincs edző, nincs ember, akinek ne lenne. De gondolhatja, hogy nem fogom elárulni, mert fölösleges lenne. Úgy volt szép és kerek, ahogy volt. A hibáival, az intrikáival, a tökéletlenségeivel együtt. Voltak ugyan kedvezményezettebbek, de nem érdekes. Igazi kitörésre csak egyre emlékszem. Akkor, amikor a három olimpia közül az egyiken egy olyan lány is elutazott velünk, aki nem vett részt a munkában, s én sem számoltam vele. Mégis jött, mert erős volt akkoriban a családja. A játékok után az egyik lány beolvasott neki, mondván: „Mi csúsztunk-másztunk a taknyunkon, te nem, aztán mégis kint voltál velünk három hétig...” Kemény szavak voltak.
– Mondhatni, a röplabdázás bölcsőjében, Amerikában tölthetett két hetet, mert sokan azt vallják, hogy ott, Holyoke-ban találták fel a sportágat, s nem a Szovjetunióban, ahogyan azt sokan hiszik.
– Tényleg azt mondják, hogy itt kezdődött, bár hozzáteszik, hogy az már alig emlékeztet a mai játékra. Mindegy, a bölcső az bölcső, s ezt hangsúlyozzák is a városban. Nem véletlen, hogy ott van a röplabda Hírességek Csarnoka, a Hall of Fame. Ide kaptam meghívót, amire azért is büszke vagyok, mert a korábban beválasztott dr. Holvay Endre után én vagyok a második magyar ebben az elit társaságban. Gondolhatja, milyen sokat jelent ez a számomra. Tízmillió magyar közül a másodiknak lenni valamiben...
– Pedig ifjúkorában nem állt közel a hálóhoz. Atletizált, nem is rosszul.
– Érdekes ez, nemrégiben gondolkodtam el ezen. Fiatalkoromban a parancsok igazgatták az életemet. Ha végigszaladok az éveimen, meglelem azt a személyt, aki utasításba adta, hogy mit kell csinálnom. Így lettem előbb az ifjúságiak, majd a felnőttek kapitánya, pedig az első meccsemen nemegyszer a labda mellé ütöttem, nem tudtam, mi a forgás, s tenyeressel szerváltam! De ruganyos voltam, meg rám is parancsoltak, hát csináltam.
– Néha el lehet fogadni nemcsak a jó tanácsokat, de a parancsokat is.
– Mivel azok sosem ellenem szóltak, s nem is voltak ellenemre, végrehajtottam. Ez sült ki belőle.
– Hogyan jellemezné saját magát?
– Határozottság, kötelességtudás, előretekintés, őszinteség. Remélem, hogy fel vagyok vértezve ezekkel.
– A családjában bizonyára van, aki közel áll a hálóhoz.
– Az egyik unokám, Noémi ide jár a Testnevelési Egyetemre, most fejezi be, ő röplabdázik. Szokta mondani, hogy neki nem is volt lehetősége mást választani. Lehet ebben valami, de jól döntött.
Dr. Kotsis Attiláné Kincsesy Gabriella
Született: Budapest, 1928. május 31.
Csapatai játékosként: Partizán, BRE, Ganz Villany, Vasas Turbó
Csapatai edzőként: Ganz Villany, Lendület, Vasas Turbó, Bp. Spartacus, KSI, Budaörs, BVSC, BSE, BRDSE, TFSE, leány ifjúsági-válogatott, női felnőtt válogatott
Sikerei játékosként: 3x bajnok (1953, 1959, 1962), 2x Magyar Népköztársaság Kupa-győztes, 26x válogatott (1949–1957), világbajnoki 6. (1952, Moszkva), Európa-bajnoki 6. (1950, Szófia és 1955, Bukarest)
Sikerei edzőként: olimpiai 4. (1976, Montreal és 1980, Moszkva), olimpiai 5. (1972, München), világbajnoki 4. (1970, Bulgária), világbajnoki 6. (1974, Mexikó), világbajnoki 10. (1982, Peru), Európa-bajnoki 2. (1975, Jugoszlávia), Európa-bajnoki 3. (1981, Bulgária és 1983, NDK), Európa-bajnoki 5. (1971, Olaszország), Európa-bajnoki 9. (1985, Hollandia)
A Hírességek Csarnokának tagja
(forrás: Magyar Hírlap, szerző: Róth Ferenc)
