Kik alkotják az Európa-bajnoki selejtezőre készülő férfiválogatott keretét? Tényleg sokan lemondták a részvételt? Kik lettek egyáltalán meghívva? Tényleg nincs orvos és gyúró a csapat mellett? Összejön egyáltalán a 12 fős keret? Egyáltalán, miért vállalta a hálátlan feladatot Kelemen István szövetségi kapitány? A hunvolley.blog exkluzív interjúja!
Az előzmények ismertek. Tavaly szeptemberben elvesztette a Lettország elleni olimpiai előselejtező-párharcot a magyar férfiválogatott. Decemberig néma csend és hullaszag honolt, aztán lemondott Kántor Sándor. A szakma egybehangzóan Demeter Györgyöt javasolta szövetségi kapitánynak, de nem történt semmi, ismét hónapokig csend. Vészesen közeledett az őszi időszak, és vele az újabb tétmeccsek, ám Demeter nem vállalta, mert a szövetség képtelen volt egy épkézláb koncepciót összetákolni. Elkezdtek röpködni a nevek (Németh, Karagics), de végül a legeredményesebb utánpótlásedző, Kelemen István vállalta a hálásnak éppen nem nevezhető feladatot. Az izsáki edzőtáborban, a Vino Étterem&Panzió teraszán beszélgettünk. Nem hímezett-hámozott, szokás szerint őszintén elmondta a véleményét.
― Miért lettél szövetségi kapitány?
― Tagja vagyok az edzői kollégiumnak, ahol mindenki tudta, hogy az elnök tárgyal Demeter Györggyel. Én ennek a kimeneteléről nem tudok sokat, de tavasszal közölték, hogy ő nem vállalta. Nekem vannak funkcióim a szövetségben, referens vagyok a gyerekeknél, illetve a gyermekválogatott edzője vagyok, amiből egy év múlva a serdülőválogatott lesz. A megegyezés értelmében én ezt kétévenként leadom Tomanóczy Tibornak. Már nem voltak olyan terveim, hogy ifjúsági Európa-bajnokságokra vigyem a gyerekeket. Megkeresem a tehetségeket, kialakítom a csapatokat, és továbbadom.
― Vissza a kapitánykérdéshez: hogy kerültél képbe?
― Tovább folyt a kutatás, és az edzői kollégium ülésén azzal a javaslattal éltem, hogy Karagics Mátyás legyen a szövetségi kapitány. Olyan információm volt, hogy szívesen vállalna a szövetségen belül különböző feladatokat. Akkor is megjegyeztem, és mindenki, aki egy kicsit is ért a röplabdához, hogy nagyon csúszunk ki az időből. Ezeket a srácokat már meg kellene keresni, információkat szerezni róluk. Egy válogatott edző ne a vakvilágba vergődjön! Július végén Karagics arra hivatkozva, hogy az iskolákban bevezetik a mindennapos testnevelést, lemondta a válogatott edzősködést. Akkor felvillant bennem, hogy szívesen elvállalnám, hiszen a játékosok nagy része az én nevelésem. Az volt nekem a legrosszabb ebben az egészben, hogy tudtam, itt rengeteg gyerek szívesen lett volna benne a válogatottban. Ezeket az embereket nagyon sajnáltam, mert aki egyszer valamiből kimarad, az végleg lemarad! Nekünk a nemzetközi mezőnyből kimaradni, az végleg a leszakadásunkat, a lemaradásunkat jelentené.
― Jelentkeztél?
― Nem én indítványoztam ezt a dolgot, hanem Garamvölgyi Mátyás javasolta Németh Lajosnak, aki megkeresett, én pedig természetesen a srácok érdekében, kizárólag a srácok érdekében azt mondtam, hogy az Európa-bajnoki selejtezőre való felkészítést vállalom, és a csapat felkészítését a szegedi és a lettországi tornára megcsinálom. Már akkor tudtam, hogy nagyon ki vagyok csúszva az időből. Nagyon kérleltem Garamvölgyi Matyi bácsit, hogy segítsen nekem ebben a munkában szakmailag, a kritikai meglátásaival, hozzászólásaival, a tudásával. Ő nagy nemzetközi tekintély, azt tudnia kell mindenkinek, és nagyon eredményes edző volt. Sokat tanultam tőle, ő pedig elfogad engem, tehát nagyon jól tudunk együtt dolgozni. Nagyon fontos, hogy ha meccs van, akkor ő a pad másik oldalán üljön, mert nem mindig őrlünk egy malomban. De ezt mi tudjuk, és általában úgy szoktuk csinálni, hogy megbeszéljük, amit látunk. Nagyon eredményes volt a korábbi együttműködésünk, hiszen két korosztályos Európa-bajnokságra is ki tudtunk így jutni.
― Mikor és hogyan kezdődött az érdemi munka?
― Én a legjobb hiszemben nekiláttam volna ennek a dolognak, ha sürgősen értesítenek. De csúsztak a napok, a kinevezésemet is egy nappal később közölték velem. Mindegy... Próbáltam gyorsan megszerezni a telefonszámokat, de szombat-vasárnap már nem volt sok időm és lehetőségem. A következő héten csináltam egy felkészülési programot, és három nap alatt gyakorlatilag mindenkinek elmondtam, hogy körülbelül mit tervezek. Közben a főtitkárnak is készítettem egy anyagot. Ebben volt mindenféle kérelem a gyúrótól az orvosig, az útiköltség-térítéstől a biztosításig. Ő azt mondta, rendben, és le is utazott Izsákra, megnézte a körülményeket, én pedig végigvezettem őt. Ez a helyszín tökéletesen alkalmas arra, hogy ezt az edzőtábort megcsináljuk, sőt az anyagi háttere jóval olcsóbb, mint bárhol máshol, Magyarországon. Én eléggé szövetség-centrikus ember vagyok, tudom, hogy a szövetség milyen anyagi gondokkal küzd, nem kiszipolyozni, hanem segíteni próbáltam ebben a kérdésben. Amikor a románok itt lesznek, Matyi bácsi meg én elmegyünk a csarnok igazgatói szobájába aludni, s azzal rögtön felszabadul egy kétágyas szoba. Tehát én minden elkövettem a szervezésben, a háttérben.
― Térjünk át a játékosokra! Kik jöttek, kik nem jöttek, és miért?
― Veres Pétert sokáig nem értem el, bár az információim azok voltak, hogy ő mindent lemond. Amikor sikerült beszélnem vele, azt mondta, hogy még gondolkodik rajta. Ennek ellenére sajnos lemondta a válogatottságot, két nappal a névsor lezárása előtt. Rajta kívül lemondta Németh Szabolcs, Nagy Péter, Bagics Balázs, Szabó Alpár és Németh Ferenc is. A kecskeméti Csányi Dániel és Dorcsák Lajos lemondása nem történt meg semmilyen szinten, ott a vezetőkkel tárgyaltam, és az nagyon kellemetlenül érintett bennünket. Geiger András azzal az indokkal nem vállalta, hogy az édesapjánál munkát vállalt. Talán meg is értem, mert aki már dolgozik, az nyilván nem akar négy hétre kiesni a munkából. De nem is nagyon akartam én már visszafelé gondolkozni, ami az életkort illeti, bár a kollégáim azt mondták, hogy nekem, mint válogatott edzőnek az a feladatom, hogy a mindenkori legerősebb magyar válogatottat felállítsam. Ezt tökéletesen tudomásul vettem, annak ellenére, hogy tudjuk, még a legjobb magyar válogatott is nagyon nagy bajban lenne, hogy túljusson a franciákon és a spanyolokon. Naponta változott a létszám, de törekedtem, hogy megtaláljam azt a tizenkét embert, aki alkalmas. Szerencsére a csapat krémje vállalta. Igazából azt mondom, ezek a legrendesebbek! Nagyon jólesett tőlük. Mivel nem voltam rutinos felnőtt válogatott edző, nem is gondoltam ilyesmire, hogy lemondás, mert az utánpótlásban ilyenek nincsenek. Ezeket a problémákat ott teljesen simán megoldjuk, de sajnos úgy tűnik, hogy a felnőtt válogatottban nem dicsőség szerepelnie egy magyarnak.
― Hogy látod, vajon miért?
― Hogy ennek mi az oka, azt hamarosan fel fogjuk tárni. Voltak olyanok, akik először vállalták, aztán azért mondták le az egészet, mert a saját klubjuk azt indítványozta, hogy sokkal jobban járnak, ha maradnak. Megfenyegette őket: nem biztos, hogy bekerülnek a kezdőbe! Itt vannak a levelek, meg lehet őket nézni, el lehet olvasni! Ezeken a leveleken érződik, hogy a klub szeretné, ha ott készülnének fel. Meg is értem a játékosokat bizonyos fokig, hiszen ebben a jelenlegi magyar röplabdában tizedannyi pénz sincs, mint amit ők ott kint külföldön keresnek. Viszont az nem úgy volt, hogy ők röplabdások lettek, és ezért külföldön játszanak. Úgy volt, hogy a magyar röplabda tett értük, az edzők, a klubok, talán még a szövetség is, hiszen tudjuk, hogy ez a korosztály a Héraklész-programon keresztül jött föl. Ebből talán vissza kellene valamit adni... Személy szerint nem érzem jól magamat, és megfogadtam, hogy nem nagyon fogok ezekkel az emberekkel szóba állni, mert ez a szavahihetetlenségüket jelenti. Mózer Zoltán volt az egyik leggerincesebb, és Szalai Szabolcs. Mózer azt mondta: természetesen vállalom, Pista bácsi, mert maga segített nekem akkor, miért hagynám cserben?! Szabolcsot már a vészhelyzetben hívtam be, és csak ennyit mondott: jövök magának eggyel, Pista bá, természetesen ott leszek a válogatottban. Sajnálom, hogy a végén már odáig jutott a rendszer, hogy Molnár Dávid egyetlen kikötést tett, hogy a szövetség feltétlenül vegye fel a kapcsolatot a klubjával, mert vannak kikötéseik az ő részvételével kapcsolatban. Először nem nagyon kecsegtettek azzal, hogy ez menni fog, bár későbbi beszélgetések során közölték, hogy rendeződik az ügy.
― Mi a helyzet a meglévő csapattal, a jelenlegi kerettel?
― Én látom, hogy ez egy nagyon jó keret, jó anyag. Ha augusztus elsejétől kezdtünk volna dolgozni, akkor lenne esélyünk. Nem azt mondom, hogy így nincs esélyünk! Mindent meg fogunk tenni, hogy sikeresek legyünk, de azért járjunk a földön... Egy becsületes helytállás nagyon sokat dobna a magyar röplabdán. Úgy működik ez az egész jelenlegi magyar felnőtt röplabda-válogatott, hogy se gyúrónk, se orvosunk... A felszerelést a Sport XXI-es keretből tudom biztosítani, a feltételek pedig itt, az izsáki tornacsarnokban adottak: ütőállvány, feladóállvány, és minden szükséges eszköz. Én itt, ebbe a közegbe nagyon bedolgoztam magamat. Szeretek itt lenni, a játékosok is nosztalgiáznak, hiszen nagyon sokan innen indultak Európa-bajnoki döntőkre. Hát, így lettem válogatott edző, a gyerekek miatt. Már látszott, hogy teljesen gittegyletté válik, amit csinálunk. Ez a röplabda lejáratása! Szerintem a kollégáim tökéletesen látták, hogy hihetetlen problémák előtt állnak, és inkább nem vállalták ezt az egészet. Én elég bátor ember vagyok, ezek szerint. Mióta a szövetségben dolgozom, vagy a NUPI-nál, vagy a Sport XXI-nél, mindig meg kellett dolgozni azért, hogy eredményes csapatot építhessek. De arra nem gondoltam, hogy egy felnőtt válogatottat ennyire magára hagynak, egy bizonyos időszakra. Olyan érzésem volt, hogy minden információ későn jutott el hozzám. Látjuk, hogy a női válogatott edzője is lemondott. Én azért harcosabb típus vagyok, bár nekem is megfordult a fejemben többször, hogy ezt megtegyem, de én megpróbálom végigcsinálni úgy, hogy ez eredményes legyen. Sokan gratulálnak, amikor megyek az utcán, hogy én lettem a szövetségi kapitány. Ilyenkor nem mondom ki, de mindig az jut eszembe, hogy annyira boldoggá nem tesz a dolog, látva azt a rengeteg problémát, ami mögötte van.
― Mi lehetne a megoldás, vagy akárcsak részmegoldás a problémákra?
― Én azt mondom, ennek a mostani Európa-bajnoki selejtezőnek a felkészülése példa, és igenis a szövetség hozzon olyan szabályokat, amelyek a meghívott játékosokat majdhogynem kötelezik arra, hogy részt vegyenek a magyar válogatott tevékenységében. Már csak azért is, mert véleményem szerint ez a legnagyobb dicsőség egy sportoló számára. Nem szégyellni kell ezt, és ezt üzenem azoknak a fiúknak, akik úgy gondolták... Többen mentek Belgiumba meg Franciaországba játszani. Nem tudom, hogy a belga játékosok ugyanígy nem mennek haza Olaszországból vagy Hollandiából, ahol profiskodnak, mert félnek? Vagy ez csak a magyar játékosokra jellemző? Nagyon szégyellem magamat miattuk. És ezek közül korábban nagyon soknak himnuszt játszottak, és a szívére tett kézzel állt, és nézte a zászlót. Hát ezek akkor szerintem csaltak meg hazudtak! Nekem ez a véleményem, és ezt bármelyiküknek a szemében tudom mondani. Most nem nevesítek senkit, bár nagyon megrontotta a kapcsolatomat velük ez az egész. Azok pedig, akik itt vannak, rettentően akarnak. Most megfordult a fejemben, hogy lemondok! De akkor kit hagyok cserben? Megint azokat az embereket, akiket én próbáltam rávenni, hogy csináljuk meg! Szalainak tetszett a dumája! Megjött, köszönt, mondom neki: Szabi, elég szarul állunk! Válasz: szarból is lehet várat építeni! És elment aludni. Valószínűleg az az öntudat, amivel ő rendelkezik, ilyen. És a többségen azt látom, hogy nagyon akarnak, ezért nem félek ettől a selejtezőtől, és nagyon szeretnénk ezt sikeresen zárni.
― Mi lehet a siker ilyen helyzetben?
― Már az is siker, ha nem alázkodtunk meg. Bár eddig minden válogatottam eredményes volt a maga módján. Ha a csehországi ifjúsági Európa-bajnokságra gondolok, akkor ott megvertük a portugálokat, a svájciakat, a belgákat, és kikaptuk a csehektől. Nem mondhatom, hogy nagyon nagy csapat volt, de nem volt szégyen. Amikor elmentünk a Baróti-Kaszap-féle csapattal Szlovákiába, Olimpiai Reménységek Tornáját játszani, a hatalmas bírói nyomás ellenére a lengyelekkel három-kettőt játszottunk. Boldog volt minden játékos, aki Bulgáriában ott volt az Európa-bajnoki selejtezőről való továbbjutáson. Vagy boldog volt minden játékos, aki Tiszaújvárosban szerepelt. Azt nem értem, hogy azok a játékosok, akik ennek a csodálatos ízét érezték, például Dorcsák Lajos, Csányi Dániel, ők soha nem akarják újra megérezni? A kecskeméti vezetéstől azt kaptam, hogy ez a harmadik vonal. Szerintem a magyar bajnokság második helyezett csapatából választottam ki két kezdőembert. Ők megverték a német, a román, a török válogatottat! Mondhatjuk, hogy ez még az ifiben volt. De az még sikeres volt! Nem tudom, miért nem gondoljuk át ezerszer, hogy ezt folytassuk! Ez ugyanúgy érvényes Németh Szabolcsra, aki csak Európa-bajnoki kilencedik helyezett volt. Szerencsére onnan Kecskeméti Péter és Kovács I Zoltán gerincesen, korrekt módon vállalta. Azért sajnálom, hogy Szabolcs nincs itt, mert ő annak a csapatnak az egyik alapja volt. Mondom még egyszer: szégyelljék magukat! Talán már egy szót sem fogok velük az életben beszélni. Mert nincs miről beszélnem velük. Itt tudtam volna nosztalgiázni, beszélgetni velük arról, hogy mi volt, mi történt. Élveztük volna, de miért beszéljek velük már egy szót is? Minden évben, amikor ők végeztek és elmentek, rendeztem itt egy Héraklész-összejövetelt. Többnyire eljöttek a srácok. Voltak húszan-huszonöten. Bíztam benne, hogy ezek az emberek tisztelnek engem annyira, hogy nem hagynak cserben. De sajnos engem nagyon sok ember cserben hagyott most.
A magyar válogatott kerete (elvileg)
Feladók: Tóth András, Kecskeméti Péter, Kaszap Tamás
Centerek: Kovács I Zoltán, Nagy József
Ütőjátékosok: Szalai Szabolcs, Szabó Dávid, Baróti Árpád, Dávid Csanád, Gergye Roland, Nacsa Gábor (?), Mózer Zoltán (?)
Liberók: Pápai Péter, Molnár Dávid (?)
Szövetségi kapitány: Kelemen István. Segítői: Garamvölgyi Mátyás, Hiervarter Ákos
Magyarázat: Mózer Zoltánnak van játékengedélye az Európa-bajnoki selejtezősorozatra, de megsérült a válla. Helyette Nacsa Gábor került a keretbe, de neki nincs játékengedélye, és pótlólag már nem is kaphat, viszont ha nincs meg a 12 játékos egy csapatban, akkor a szövetség komoly büntetést kap a CEV-től, ergo elképzelhető, hogy az egészséges Nacsa helyett a sérült Mózert kell majd benevezni a tétmeccsekre. Molnár Dávidnak van játékengedélye, de német klubja addig nem engedi haza, ameddig a szövetség nem rendezi a biztosítását.
A magyar válogatott augusztus 24-én és 25-én Zilahon, augusztus 30-án és 31-én pedig Izsákon játszik felkészülési meccset Romániával. A csapat szeptember 3-tól Szegeden, az Európa-bajnoki selejtezőtorna helyszínén folytatja a munkát, ahol Lettország, Spanyolország és Franciaország lesz az ellenfél. A második tornának a lettek adnak otthont.
