Június 22-én első alkalommal, hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság az I. Országos Rendőr Amatőr Mix Strandröplabda Bajnokságot. A Zánkai Gyermek- és Ifjúsági Centrum területén a vakító napsugarakkal megküzdve 13 csapat nagyjából hetven fővel állt fel a hálók mentén, és küzdött lelkesen a győzelemért.

A rendezvény minden tekintetben elérte célját. Amellett, hogy egyre többen hódolnak ennek a mozgásformának, számos sportbaráti kapcsolat jött létre, s a más területéről érkezők is megismerhették a Balaton-parti régió látványosságait, szépségeit – tájékoztatta a hunvolley.blog-ot Kómár Viktória főhadnagy.

A rendezvényt Vincze P. Márton az ORFK RSZKK igazgatója, valamint a Dr. Kővári Zoltán alezredes, a VMRFK Gazdasági Igazgatója nyitotta meg, majd kezdődhetett az izzasztó megmérettetés.

A vidám versenyek után Vincze P. Márton, Simon Géza nyugalmazott ezredes, a Magyar Rendészeti Sportszövetség ügyvezető elnöke, rendőrségi főtanácsos, Lakatos István nyugalmazott alezredes, a VRSE (Veszprémi Rendőr Sportegyesület) elnöke és dr. Kővári Zoltán alezredes értékelték a napot és díjazták a résztevőket.

A végeredmény:
1.    Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
2.    Somogy MRFK
3.    BRFK – PMRFK
4.    Veszprém MRFK A
5.    Győr-Moson-Sopron MRFK
6.    HRSE A (Hajdú Rendészeti Sportegyesület)
7.    ORFK RSZKK
8.    HRSE B
9.    Veszprém MRFK C
10.    Vas MRFK
11.    Veszprém MRFK B
12.    Tour-Mix (PMRFK)
13.    Ráckeve RK (PMRFK)

Címkék: rendőrség rendőr röplabda zánka

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr124617605

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása