Szűk három hét elteltével, március 17-én ismét pályára lép a TEVA-Gödöllői RC női csapata a bajnokságban. A gödöllőiek a Budapest SE elleni elődöntőben lesznek érdekeltek, ahol az egyik csapat harmadik győzelméig tart a rivalizálás. Az első meccset a Városmajorban rendezik.

Fennállása során kilencedszer játszik bajnoki elődöntőt a gödöllői együttes, ám a mostanit megelőző nyolc lehetőségből csupán egyet (2007-ben) sikerült kihasználniuk a lányoknak. Igaz, azt éppen a jelenlegi rivális ellen!

Azóta a BSE egyfajta mumussá vált a Gödöllő számára. Szinte napra pontosan három évet kell visszalapoznunk a sportág képzeletbeli történelemkönyvében, hogy tétmeccsen elért gödöllői diadalra (2009. március 19-én a Gödöllő 3:2-re nyert odahaza) bukkanjunk a városmajori alakulat ellen. Olyanra meg még régebben volt példa, hogy a gödöllőiek idegenben múlják felül a fővárosiakat. Ez legutóbb közel öt éve, 2007. május 3-án, az akkori elődöntő-párharc harmadik ütközetén következett be.

A 2011―2012-es bajnokság alapszakaszában mindkétszer a nyár folyamán elszékesfehérváriasított, és egyébiránt címvédő fővárosiak nyertek: Gödöllőn 3:0-ra, buborékszerű sátrukban pedig 3:2-re.

Ha már az edzőknél tartunk, feltétlenül említést érdemel, hogy a gödöllői kispadon ülő Ludvig Zsolt lényegesen nagyobb rutinnal rendelkezik az ilyen végküzdelmekben, mint kolléganője, Fésüs Irén. A gödöllői tréner korábbi klubjánál, a Nyíregyházánál hosszú éveken át szokta az elődöntők és a döntők légkörét, míg Fésüs a két évvel ezelőtti elődöntőben éppen a Gödöllő ellen szagolt bele először edzőként a finálé kapuját jelentő küzdelemsorozat atmoszférájába.

Az utóbbi hetek mérkőzésein mutatott forma alapján nehéz megjósolni, hogy melyik csapat múlja felül a másikat. Annyi bizonyosra vehető, hogy ha a BSE a Vasas elleni elbukott kupadöntő második és harmadik játszmájában nyújtott teljesítményével rukkol elő, a Gödöllő jó eséllyel pályázhat az aranycsatában való részvételre.

Ludvig Zsolt azonban nem csak ebben látja a BSE-átok felszámolását. A gödöllői tréner elmondta, hogy a védekező röplabdát játszó hazai csapatok közül a BSE az egyik, ha nem a legjobb. A városmajori retesz feltöréséhez erőteljes és hatékony támadójátékra van szükség.

― Az alapszakasz városmajori mérkőzésén nagyon közel kerültünk ahhoz, hogy győzelemmel felérő sebet ejtsünk a fővárosiak véderején, de a kelleténél több pontatlanság miatt ez nem sikerült. Az elődöntőben lényegesen kevesebbet szabad hibázni a támadások befejezése során, hogy elérjük célunkat, a döntőbe jutást ― fogalmazott Ludvig. A TEVA-GRC edzője azt is hozzáette: szerencsére, sem betegség, sem sérülés nem hátráltatja csapata ráhangolódását a várhatóan kiélezett küzdelemben lezajló ütközetsorozatra.

A bajnoki elődöntő programja
Március 17. szombat 17 óra: BSE ― Gödöllő
Március 19. hétfő 18 óra: Gödöllő ― BSE
Március 21. szerda 17 óra: BSE ― Gödöllő
Március 23. péntek 18 óra (amennyiben szükséges): Gödöllő ― BSE
Március 25. vasárnap 17 óra (amennyiben szükséges): BSE ― Gödöllő

A másik ágon Vasas ― Békéscsaba elődöntőt rendeznek.

(forrás: Gödöllői Hírek)

Címkék: bajnokság röplabda gödöllő nb1 rájátszás bse

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr884317040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása