A TEVA-Gödöllői RC hazai pályán nagyon simán győzött (3:0) a Budai XI SE ellen a női NB I alapszakaszának huszadik fordulójában. Nagyon közel állunk az igazsághoz, ha kijelentjük: ez a mérkőzés nem szerepel majd a sportágat népszerűsítő referenciameccsek listáján.

Az egy óra alatt lezajlott, élvezetes momentumait tekintve igencsak szegényes találkozó ugyanis nem volt több a gödöllői lányok számára, mint egyszerű ujjgyakorlat.

Gyakorlatilag mindhárom játszmában egyforma volt a képlet: a röplabdát a fővárosiaknál lényegesen magasabb fokon űző házigazdák úgy érték el a húsz pontot, hogy közben legalább tízegységnyi volt a különbség a javukra. Ehhez különösebb kunsztot nem kellett végrehajtaniuk, mert a budaiak jószerivel semmilyen ellenállást nem tanúsítottak.

A Budai XI SE társulata csupán az utolsó szett elején tudta magához ragadni a vezetést, ennek mértéke azonban egyszer sem haladta meg a két pontot (3:1 és 4:2). Ezt követően kizárólag az történt a pályán, amit a gödöllői csapat akart. Az unalomba fulladástól ebben az időszakban az mentette meg a találkozót, hogy a gödöllői hatos támadásban ― elsősorban centerposzton ― bedobott egy-két kifejezetten látványos figurát.

Húsz fordulót követően a TEVA-Gödöllői RC továbbra is tabella második helyén áll a Budapest SE mögött, és legközelebb február 3-án, pénteken 18 órától a Szolnoki Főiskola RK-SI otthonában lép pályára.

NB I, nők, alapszakasz, 20. forduló
TEVA-Gödöllői RC ― Budai XI SE 3:0 (14, 14, 13)

(forrás: Gödöllői Hírek)

Címkék: bajnokság budai röplabda gödöllő nb1 budaixi

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr63975585

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása