A Kalo-Méh-Kecskeméti SE 3:0-ra nyert a Csepel otthonában a férfi NB I alapszakaszának 19. fordulójában. Az alföldieknek ez volt megszakítás nélkül a hetedik bajnoki sikerük. Legutóbb tavaly december elején szenvedtek vereséget.

― Elterveztem előre, hogy azoknak a játékosoknak is lehetőséget adok, akik eddig kevesebbet játszottak, illetve a célom az volt, hogy Tóth I Gábort és Csala Bernátot tudjam pihentetni ― mesélte a lefújás után Gyurkó Sándor, a Kecskemét edzője. ― A keddi, kazincbarcikai győzelem után elég jó volt a hangulat az edzéseken, ezért azt kértem, próbáljuk meg ezt a meccset is jó hangulatban lejátszani, és ne húzzák keresztbe a számításaimat a kulcsemberek pihentetését illetően. Szerencsére ez megvalósult, Hatvany Zsolt adott fel végig, Farkas Péter és Szappanos Máté szerepeltek nyitásfogadó-szélütő poszton. Erki Milánnak és a juniorkorú Tigyi Tamásnak is lehetőséget tudtam adni a harmadik játszmában. Örülök, hogy magabiztosan tudtunk győzni. Az első játszma ugyan szoros volt, mert lustán kezdtünk, de utolértük az ellenfelet. Elég sok hibával játszottunk, illetve mezőnyvédekezésnél lassú volt a lábmunkánk, és pontatlanok voltak a nyitásfogadások. A második és a harmadik menetre azonban már nem lehet egy rossz szavam se. Nyertünk három-nullra, ez a legfontosabb, és haladunk tovább az utunkon.

NB I, férfiak, alapszakasz, 19. forduló
Csepeli RC ― Kalo-Méh-Kecskeméti SE 0:3 (―22, ―16, ―16)

(forrás: kesport.hu)

Címkék: bajnokság kecskemét csepel röplabda nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr743638761

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása