A Fino-Kaposvár hozta a kötelezőt, és 3:0-ra győzött a MAFC-BME-Mapei otthonában a férfi NB I alapszakaszának 17. fordulójában. A hazaiak remekül játszottak, egy szettet megérdemeltek volna, de két végjátékban is tévesnek vélt játékvezetői ítéletek borzolták a kedélyeket.

AZ ELSŐ SZETT

Jól kezdett a Kaposvár, de a fővárosiak remekül állták a sarat, bátor megoldásaik közül a legtöbb bejött, sőt egyszer-egyszer hibázásra is tudták kényszeríteni a címvédőt, így átvették a vezetést (5:4). A MAFC támadói nyugodtan, felszabadultan, pontosan röplabdáztak, ez az eredményen is jól látszott (7:6, 8:7). A somogyiaknak meg kellett szokniuk a terem szinte megszokhatatlanul furcsa adottságait, de az első technikai szünet után hatékony támadójátékkal gyorsan visszaordították az állást (8:10). A somogyiak remeklésére általában Tamasi István válaszolt hazai részről, és vissza is kapaszkodott együttese (11:11). Egy-két hiba mindkét oldalon becsúszott, de a MAFC továbbra is jól tartotta magát (14:16).

A második kötelező pihenő után Nacsa Gábor ütése szélesnek bizonyult, majd Jahn Péter blokkolta Geiger bombáját, így újra a fővárosiak álltak jobban (17:16)! Nagyon figyelt, koncentrált minden játékos, mindkét oldalon, így rendkívül izgalmas, taktikus röplabdát láthatott a közönség. Tamasi István ászt nyitott, Geiger blokk nélkül támadhatott, Tari Zsolt (a kökörcsin!) pedig pimaszul-ravaszul ejtett (20:18). Hiába mezőnyözött hősiesen a hazai együttes, a címvédő egyenlített (20:20)! Egy hosszú labdamenet után a teljes kaposvári hármasblokk belecsimpaszkodott a hálóba, mégis a bajnoknak járt a pont, Novák László gyorsan időt kért. A folytatásban Molnár István előbb ejtett, majd blokkolt (22:21), de Gergye Roland támadásaira nem volt ellenszere a MAFC-nak! Nacsa is talált, majd Gergye játszmalabdához juttatta csapatát (23:24). Geiger András sáncával zárult az első rész, amelyben a fővárosiak egy-két hiba miatt reális részsikert szalasztottak el (23:25, 0:1).

A MÁSODIK SZETT

Takács Gergely ütésével és Tamasi István ásznyitásával vezetett a MAFC (2:0), de Szabó Alpár hatalmas blokkja után már egyenlő volt az állás (2:2). Centerből továbbra is eredményes volt a házigazda, de a címvédő rendre előrébb járt (4:6). Vocskó Máté ejtései mindig bejöttek, de az egyenlítéshez egy-két figyelmetlenség miatt ez is kevés volt (6:8). Gyorsan összekapta magát a MAFC (8:8), de meglehetősen sok volt a rontott nyitás! Nacsa egy-két hiba után egy pontos ejtéssel javított (10:11), majd egy alkaros mentését Jahn Péter hagyta beesni, de a bírók a fővárosiak javára ítéltek! Újra szikrázóvá vált a csata, Vocskó ötödször is tökéletesen ejtett, a játékvezetők kint látták...

Tamasi elképesztően okos megoldása után megint egyenlő volt, majd Takács ejtése kergette őrületbe a bajnokcsapatot (15:14). Molnár István ászt nyitott, jöhetett a második technikai (16:14)! A visszatérés után Nacsa is lenyomta a labdát a hazaiak torkán, de a másik oldalon Takács Gergely bombázott középről (18:16). Nacsa szerencsés ásznyitásával egyenlített a látogató, de megint jött Takács, és ez általában MAFC-pontot szokott jelenteni (19:18). A somogyiak is belehibáztak a nyitásokba, a játékvezetők pedig az érintési hiba megítélésébe: Tarinál fújtak teljesen indokolatlanul. Nagy József blokkolt, a hazaiak időt kértek (20:21). Molnár István kapkodott, de ifj. Laszczik Iván a hálóhoz ért, így továbbra is szoros volt az állás (21:22). De nem sokáig, mert a legvégén a Kaposvár már nem hibázott, és magabiztos, pontos, erőteljes támadásokkal véget vetett a küzdelemnek (21:25, 0:2).

A HARMADIK SZETT

Takács Gergely ászértékű nyitásaival gyorsan meglépett a MAFC (3:0), és a folytatásban szemfüles játékkal tartotta előnyét (8:5). A technikai után elkezdett hibázni a hazai együttes, de Jahn Péter ütésével továbbra is vezetett (10:8). Ebben az időszakban kevés volt a pontot érő blokk. A kaposvári blokk újra alaposan belekarmolt a hálóba, a bírók sípja azonban néma maradt. Szabó Alpár nagy sánca után időt kért a MAFC (11:13), majd Jahn Péter és Geiger András hálóharcából ismét előbbi került ki győztesen (13:13). A kaposváriak csapatkapitánya egy technikás megoldással javított, majd Nagy József blokkolt (14:16).

Laszczik nyitásával Tari nem tudott mit kezdeni, de Nacsa a hálóba ejtett. Nagy József támadásból sem hibázott (15:18), Nacsa a szélről mészárolt kegyetlenül. Vocskó továbbra is remekelt, minden helyzetet higgadtan, pontosan oldott meg, egy látványos labdamenet végén Tamasi volt eredményes (17:20). Szabó gyönyörű blokkja után időt kért a MAFC, de tovább menetelt a címvédő (17:22). Ezután már gyorsan és fájdalommentesen lezárult a találkozó (17:25, 0:3).

A MAFC szerdán, a Dunaferr elleni kupameccsen olyan volt, mint a harmatos libafos, de két nappal később, a bajnoki címvédő ellen megint tűzpirosan, kőkeményen küzdött az együttes! Egy szettet megérdemeltek volna a hazaiak, mert rászolgáltak, de egy-két játékvezetői tévedés a játszmák hajrájában megakadályozta ezt. A mutatott játék és a hozzáállás miatt nem lehet hiányérzetük a fővárosiaknak, az elmaradt részsiker miatt igen...

NB I, férfiak, alapszakasz, 17. forduló

MAFC-BME-Mapei — Fino-Kaposvár 0:3 (—23, —21, —17)

Káposztásmegyer, 60 néző. Játékvezetők: Mezőffy, Prukner
MAFC: Vocskó M., Takács G., Tari, Tamasi, Jahn, Molnár I. Csere: Tihanyi (liberó), Markovich, Kovács G. Edző: Vocskó György, Novák László
Kaposvár: ifj. Laszczik I., Nagy J., Gergye, Geiger, Nacsa, Szabó A. Csere: Dömötör (liberó). Edző: Demeter György

A felnőtt mérkőzés statisztikája ide kattintva megtekinthető!

A juniormeccs statisztikája ide kattintva megtekinthető!

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 8:7, 8.10, 11:11, 14:16, 17:16, 20:18, 20:21, 22:21, 23:23. 2. játszma: 6:8, 8:8, 10:11, 16:14, 20:19, 21:22. 3. játszma: 8:5, 11:13, 13:13, 14:16, 17:20

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Vocskó György:
— Összességében elégedett vagyok, úgy érzem, hogy ez a mérkőzés méltán szolgálta a csapatépítést. Kezdünk összeállni, és ezzel a játékkal partnerei leszünk ellenfeleinknek a rájátszásban. Bízom benne, hogy a többi mérkőzésen is ezt tudjuk nyújtani. Sajnos volt két-három olyan játékvezetői ítélet, amely véleményem szerint tévesek volt. Kicsikét más lehetett volna a hangulat, főleg a harmadik szettben.
Demeter György: — Az első és a második játszmában egy felszabadultan és jól játszó MAFC ellen szerencsével, és stabilabb alapjátékkal nyertük meg a végjátékot. A harmadik szettben a figyelembeli különbség kijött. Nagyon nehéz volt ebben a teremben játszani, de minden körülményhez alkalmazkodni kell!

Címkék: bajnokság kaposvár röplabda nb1 mafc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr743543446

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása