A Honvéd Zrínyi SE 3:2-re győzött a VIKSZ-Agria RC-Eger otthonában a női NB II Keleti-csoportjában, az alapszakasz kilencedik fordulójában. A hevesiek egyik kulcsembere, Kolman Viktória súlyos Achilles-sérülést szenvedett. Az egriek csapatkapitányát mentő szállította kórházba, várhatóan hosszú kényszerszünet és operáció vár rá.

Az előző fordulóban a Zrínyi hazai pályán győzte le a Szegedet, míg a házigazda Eger csapata kikapott a Jászberénytől. A mérkőzésre nem tudott a csapattal utazni a fővárosiak három meghatározó játékosa: Heim-Puskás Ivett, Váradi Orsolya és Juhos Rozália. További problémát jelentett, hogy személygépkocsival érkező négy Zrínyi-játékos „eltévedt az Eger környéki sűrű ködben” így már javában tartott a bemelegítés, mikor megérkeztek a mérkőzés színhelyére!

A Neumann János Szakközépiskola tornatermében a Zrínyi szervájával és pontjaival kezdődött az első játszma. A folytatásban az egriek előbb egyenlítettek, majd egyre nagyobb előnyre tettek szert. A fővárosi csapat tagjai felváltva hibáztak főleg nyitásfogadásban, majd az abból következő gyenge támadásokban. Ennek eredményeként a huszadik percben megalázó, 25:12-es vereséget szenvedtek (1:0).

A második szettben mindkét csapat változatlan összetételben lépett pályára. A Zrínyi játéka pontosabbá, kidolgozottabbá és eredményesebbé vált. Az egri lányok viszont egyre több labdamenetből vesztesen kerültek ki, ráadásul Kolman Viktória is megsérült. Juhászné Tóth Mária cserékkel és időkérésekkel (2:7, 7:15) igyekezte megfékezni a budapestiek lendületét. Ez neki nem sikerült, mégis nyerni tudtak! 18:8-as fővárosi vezetés után megérkezett az utóbbi meccseinken tapasztalt „szokásos Zrínyi-káosz”. A biztosnak tűnő győzelem helyett jött az ellenfelet lelkesítő bizonytalanság, a meg nem értés, a fegyelmezetlen, taktikátlan játék. Mindezt tetézte, hogy 24:23-nál az addig jól játszó Csomáli Vivien a játszmalabdát a hálóba szerválta! A 26. percben bekövetkezett a 27:25-ös hazai győzelem (2:0)!

A harmadik szettet az egriek abban a felállásban kezdték, ahogy az előző bravúros győzelmet hozó felvonást befejezték. Kovács István viszont szerkezeti változtatásokat hajtott végre csapatában. Kiss Virág a második sor négyesütő-helyére, Fábián Viktória az első sor centerposztjára, míg Csomáli Vivien feladóátló-posztra került. A 2:0-s hátrány a vendégcsapatot nagyobb koncentrációra, pontosabb nyitásfogadásra, sokkal veszélyesebb szervákra és javuló blokkokra ösztönözte. A jó és eredményes játék egyre nagyobb előnyt eredményezett. A hazai időkérések (5:9, 8:19) és cserék ellenére a különbséget tovább növelte a Honvéd, és biztos, 25:14-es győzelemmel szépített az eredményen (2:1).

A negyedik játékrészt a Zrínyi változatlan összetételben kezdte, míg az Agriánál egy poszton történt változás. A szett elején még odatette magát a hazai csapat, kiegyenlített volt a játék képe. Hatalmas mentések, látványos labdamenetek voltak mindkét oldalon. Különösen nehéz szituációkból segítette ki csapatát jó mezőnyözésével a Zrínyi liberója, Ehmann Kata. 12:12 után a budapestiek a harmadik szetthez hasonló eredményességgel folytatták játékukat, és csere, valamint időkérés nélkül, 25:16-os győzelemmel 2:2-re egyenlítettek.

A döntő játékrészre újabb taktikai húzással, egy sorcserével lepte meg ellenfelét a Zrínyi. Ezen felül megmaradt a tudatos játék, és a jöttek a veszélyes szervák, ehhez járult még az ellenfél gyengébb nyitásfogadása. Mindezek hatására 8:2-es fővárosi vezetéssel cseréltek térfelet a csapatok. 11:3-as hátrányban még fel-fel lángolt az egri várat védő hazai szív, időt is kellett kérnie a látogatónak (11:5), de ezt követően csak szépítésre futotta az Agria erejéből. A Zrínyi mozgósította tartalékerőit, fokozta a tempót, és ezzel a ritmusváltással a tizennegyedik percben megszerezte a játszma- és meccsgyőzelmet érő pontot (9:15, 2:3).

A feltűnően hullámzó színvonalú, izgalmas mérkőzésen vendégszempontból a „papírformának megfelelő” eredmény született. Az egriek bánkódhatnak, hogy a második szettben vesztett helyzetből ugyan nyertek egy fontos csatát, de meccset nem! Annak viszont örülhetnek, hogy a hősies küzdelemben megnyert szett eredményeként otthon tarthattak egy pontot. A Zrínyi bánkódhat, hogy ismét elveszített egy bajnoki pontot, de örülhet is, hogy a fiatal átlagéletkorú játékosok felnőttek a feladathoz, és pótolni tudták a hiányzó kulcsjátékosokat. Külön dicséretet érdemelnek, hogy az érthetetlen módon elveszített második szett után soraikat rendezve 2:0-ról fordítani tudtak.

A Honvéd Zrínyi SE a következő bajnoki mérkőzését december 11-én, vasárnap 11 órától játssza Békásmegyeren, a Hajdúböszörményi TE ellen.

NB II, nők, Keleti-csoport, alapszakasz, 9. forduló

VIKSZ-Agria RC-Eger — Honvéd Zrínyi SE 2:3 (12, 25, —14, —16, —9)

Eger, 50 néző. Játékvezetők: Oláh B., Szabó A.
Eger: Kolman, Tóth R., Juhászné, Kovács A., Hajdu B., Róth. Csere: Mocsári (liberó), Tóth A., Jékli, Szalmási. Játékos-edző: Juhászné Tóth Mária
Zrínyi: Lakatos D., Szoldán G., Nagy Cs., Kiss V., Szoldán A., Fábián V. Csere: Ehmann (liberó), Csomáli, Durst, Leirer. Edző: Kovács István

Junior: VIKSZ-Agria-RC Eger — RUNKIL SE-Honvéd Zrínyi 3:1 (—26, 24, 19, 19)
A 99 percig tartó mérkőzésen a RUNKIL-Zrínyi játékosok jobb koncentrációjával akár fordított eredmény is születhetett volna.

A felnőtt mérkőzés egyik fotógalériája ide kattintva megtekinthető!

A felnőtt mérkőzés másik fotógalériája ide kattintva megtekinthető!

A juniormeccs fotógalériája ide kattintva megtekinthető!

(forrás: zrinyivolley.shp.hu)

Címkék: eger agria röplabda zrínyi honvéd nb ii

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr93438135

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása