A TEVA-Gödöllői RC sima győzelmet aratott (3:0) a Veszprémi Egyetemi SC otthonában, a női NB I alapszakaszának 11. fordulójában. A mérkőzésre épphogy beesett a gödöllői csapat, a buszról leszállva egyből melegíteni indulhattak a lányok. Berze Zsófia kivételével, aki kisebb sérüléssel bajlódik.

A mérkőzés Lutter Liza nyitásával indult, ám az első pont a Veszprémé lett. Ez volt a szett egyetlen szakasza, ahol a hazaiak vezettek. Pillanatok alatt 4:2 lett az állás a Gödöllőnek, amely az első technikai szünetre négypontos előnyre tett szert (4:8). Nagyjából együtt haladt a két csapat 8:11-ig, innentől azonban fokozatosan léptek el a látogatók, főleg Szakmáry Gréta bombáinak köszönhetően. A második technikai szünetben 16:9-et mutatott az eredményjelző. Innen már nem volt megállás, a vendégcsapat egyre jobban bemelegedett, és simán hozta az első szettet (13:25, 0:1).

A második felvonás ott folytatódott, ahol az első befejeződött. Lutter jó feladásainak, Szakmáry, és Csengeri pontos ütéseinek eredményeképpen 8:4-re, majd 15:9-re vezetett a Gödöllő, amely végül hatpontos különbséggel nyerte a szettet (19:25, 0:2).

A harmadik játszmában a Veszprém lelkes játékkal egy darabig vezetett, és csak 11:11-nél érte utol riválisát a Gödöllő. 17:15-ös vendégvezetésnél még tartotta magát a hazai együttes, de ezután elfogyott az erő. A látogatók megrázták magukat, és máris 23:16-ra vezettek. A szettet, és egyben a meccset végül Szakmáry ütésével fejezte be a Gödöllő (18:25, 0:3).

A vendégcsapat végig stabilan játszott, kézben tartva a mérkőzést. A már említett Szakmáry Grétán, Csengeri Petrán és Lutter Lizán kívül mindenképpen említést érdemel Lékó Lilla teljesítménye, aki hatalmas mezőnymunkájával sokat tett hozzá a győzelemhez.

NB I, nők, alapszakasz, 11. forduló

Veszprémi Egyetemi SC — TEVA-Gödöllői RC 0:3 (—13, —19, —18)

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Katona Péter:
— Nyitásfogadásaink, valamint a centermunkánk gyengének bizonyult, szélsőtámadásaink is lehettek volna jobbak. A Gödöllő felkészült, stabil játékkal nyert ellenünk. A liberójuk szinte mindent megfogott. Csapatomnak nagy terhelést jelentett hat nap alatt három kemény mérkőzés megvívása.

Ludvig Zsolt: — Tulajdonképpen hálás vagyok veszprémi edzőkollegámnak a mérkőzést megelőző nyilatkozataiért, hiszen kellőképpen feltüzelte csapatomat. Az első szettben különösebb gond nélkül játszottunk és nyertünk. A másodikban viszont becsúszott egy-két hiba, ezért szorosabbra sikerült. A harmadik játszmában a hazai csapat kezdett jobban, de fordítottunk és jó nyitásainkkal, blokkjainkkal megnyertük a menetet és egyben a meccset is. Gratulálok a lányoknak.

(forrás: grcvolley.hu)

Címkék: bajnokság veszprém röplabda gödöllő nb1 vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr443412336

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása