A Sümegi RE férficsapata már-már megalázó vereséget szenvedett a Dunaferr SE-től, hazai pályán, az NB I alapszakaszának 11. fordulójában. A bakonyiak gyengén, akarat nélkül röplabdáztak.

A kezdősípszó felharsanása csak a vendégeket hozta lázba, finoman fogalmazva, a Sümeg az öltözőben maradt. Először 0:5-nél, másodszor pedig 4:14-nél kért időt Fehér Tibor edző, azonban az alapos fejmosás sem segített a tanítványain, és ezzel el is dőlt az első játszma. A folytatásban 11:11-ig fej-fej mellett haladtak a csapatok, azonban ezt követően pontos nyitásokkal és gyors támadásokkal 14:11-re, majd 20:13-ra meglépett az Újváros és máris 0:2 állt az eredményjelzőn.

A harmadik etapban ugyan rendre két-három ponttal vezetett a Dunaferr, azonban Tomanóczy Tibor ezt megelégelte, időkéréssel rendezte a sorokat, és a következő pillanatban csapata állva hagyta a vendéglátókat (16:13 után 19:13) és végül simán megnyerte a mérkőzést. A Sümeg gyengén, akarat nélkül röplabdázott, ami már-már megalázó vereséget eredményezett.

NB I, férfiak, alapszakasz, 11. forduló

Sümegi RE — Dunaferr SE 0:3 (—7, —15, —17)

Sümeg, 300 néző. Játékvezetők: Éva T., Adler
Sümeg: Puspán, Cziczó, Soós, Kaposi, Németh Z., Petre. Csere: Horváth Cs. (liberó), Bedőcs, Lakics, Gerencsér. Edző: Fehér Tibor
Dunaferr: Tóth A., Dávid Cs., Hatvany A., Lukács A., Szabó B., Czintula M. Csere: Pápai, Gebhard Á. (liberók), Neukum, Blázsovits. Edző: Tomanóczy Tibor

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Fehér Tibor:
— Az eddigi leggyengébb teljesítményünket nyújtottuk, lelketlenül játszottunk. Ez a produkció a továbbiakban kevés lesz.
Tomanóczy Tibor: — Szépen, okosan, taktikusan játszottunk és egy pillanatig sem volt veszélyben győzelmünk. Minden olyan elemet megcsináltunk, ami a röplabda alapja, ezen kívül próbálgattam a fiúkat, ki miként áll helyt. Gratulálok a csapatomnak nem csak a kiváló játékhoz, hanem hogy betartottak mindent, amit kértem.

(forrás: Veszprém megyei Napló)

Címkék: bajnokság dunaújváros röplabda nb1 sümeg dunaferr

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr493402180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása