Az Újpesti TE hazai pályán 3:1-re nyert a Budai XI SE ellen a női NB I alapszakaszának nyolcadik fordulójából előrehozott mérkőzésen. Az UTE-nél a második játszmától a legerősebb együttes szerepelt.

A meccs napjának délelőttjén végleg eldőlt, hogy az Újpest visszalép a Közép-európai Ligától, tehát mivel a Challenge Kupából már kiesett, egyelőre csak a bajnokságra, és később majd a Magyar Kupára kell koncentrálnia a csapatnak.

Az UTE 14 fős keretéből ezúttal Ancsin Ildikó, Lutter Eszter, Balajcza Barbara és Szombathelyi Kitti, Együd Flóra, illetve a beteg Ancsin Kitti és Szűcs Kinga is kimaradt. Úgy tűnik, közülük néhányan nem csak ezúttal szorultak a lelátóra, mert az új edző, Deme Gábor némileg módosít a keret összetételén.

Egy év után ismét Farkas Mihály nélkül játszott tétmeccset az Újpest, mint azt hétfő este megírtuk, a vezetőedzőt menesztették, utódja az eddig a juniorokkal foglalkozó Deme Gábor lett. Hosszú-hosszú idő után hiányzott a technikai vezető, Nagy Péter is, aki pedig eddig az állandóságot képviselte a csapatnál. Érdekesség, hogy ezúttal a mindig lelkes és hangos újpesti szurkolók sem jöttek.

AZ ELSŐ SZETT

A vendég budaiaké lett az első pont egy újpesti hiba következtében, aztán a vendégek rosszul álltak fel, így az UTE-nak járt a pont. Némi meglepetésre gyorsan elhúzott a pontosabban, kevesebb hibával röplabdázó látogató, Deme Gábornak máris ki kellett kérnie első vezetőedzői idejét (1:4)! Hegedűs Anna ütött, dr. Balczó Noémi ászértékűt nyitott, így tovább nőtt a különbség. Kovács Tímea ásznyitásaival zárkózott az UTE (5:6), de Kiss Viktória remek centerezésével az első technikai szünetben is a Budai XI SE vezetett (5:8).

Jól mezőnyöztek a látogatók, Kapuvárinak is kétszer kellett próbálkoznia, hogy pontot üssön. Amikor odapörkölt egy ászt, megint csak egy pont volt közte, de Hegedűs ezúttal sem hagyta, hogy egyenlítsen a házigazda! Újra hárommal mentek a vendégek (8:11), ekkor az újpestiek közé beállt Czakó Mária. Elkezdtek hibázgatni a budaiak, ezt jól kihasználva egyenlített, majd egyre összeszedettebb játékkal a vezetést is átvette az UTE (12:11). Kiss Viktória is nyitott egy ászt, ekkor megint csapata állt jobban (12:14), ahogyan a második kötelező szünetben is (15:16)!

A vendégek lendülete a pihenő után sem tört meg, úgy tűnt, újpesti részről egyedül Kapuvári Melinda rendelkezik a szükséges átütőerővel. Kovács újabb pontot érő nyitásával megint egál volt (17:17), majd jött a rossz szervák időszaka (19:19). Czakó ejtésével megindult a hazai csapat, a Budai a legrosszabbkor rontott, Oláh János időt kért (22:20). Igen ám, de Balczó két nehéz helyzetet is pazarul oldott meg, Czakó ütése pedig az antennát súrolta, feltámadt a Budai XI SE, és váratlanul izgalmas lett a hajrá! Deme Gábor kikérte második idejét is (22:23)!

Blokkban nem volt hatékony a vendégcsapat, a hazaiak annál inkább, Kovács sáncolt, majd Bodnár is, de azért nem járt pont, viszont Kapuvári a hálóba támadott, a látogatók előtt adódott játszmalabda! És jött a slusszpoén: Czakó Mária néhány centivel a vonalon kívülre ütötte a labdát, megnyerte az első felvonást a Budai XI SE (23:25, 0:1)!

A MÁSODIK SZETT

A kezdéskor már a teljes felnőtt csapat volt a pályán a hazaiaknál, hiszen Czakó maradt, és érkezett Mester Orsolya és Battlay Krisztina is. Mindez az eredményen is meglátszott, gyorsan ellépett az UTE (4:0), Oláh mester időt kért, de játékosai apró hibákkal adtak ajándékpontokat a házigazdának. Az újpestiek láthatóan érzékenyen viselték az első periódus elbukását, és könyörtelenül játszottak a folytatásban. A budaiak 10:0 után szerezték első pontjukat Hegedűs Annának köszönhetően. Ő szerezte a másodikat is, és egyébként is — Balczón kívül — ő volt együttese leghatékonyabb tagja.

A második etap első hosszú, látványos labdamenete végén Mester Orsolya volt eredményes, a Budainál pedig sorra kerültek pályára a cserék, akik lelkes játékukkal, jó hozzáállásukkal igyekeztek csökkenteni a különbséget. Ez végül nem sikerült, a differencia tíz pont fölé nőtt (15:4). Az akarattal nem volt gond a látogatóknál, de újpesti oldalon immár nem volt lukas pont a csapatban, így az előző szezon bronzérmese kihasználta magassági- és erőfölényét (19:9). A Budainál csak Kiss Viktória maradt a kezdőhatosból, de az együttes — az UTE hibáinak is köszönhetően — szépen kijött a tízből (25:14, 1:1).

A HARMADIK SZETT

Czakó Mária nyitássorozatával kezdődött a szett. A Budainál visszatért a kezdőhatos, de nehezen tudtak felpörögni. Aztán a technikai után Hegedűs nyitásaival feljöttek mínusz háromra (9:6), és helyenként kifejezetten stílusosan röplabdáztak, szép dolgokat produkáltak. Persze, a hazaiak erőfölénye érvényesült, de végre ismét jöttek a hosszú, látványos labdamenetek, és az állás is egyre szorosabbá vált (13:11)! A játék képe nem nagyon változott a továbbiakban sem, bár a differencia nőtt (21:15). Oláh János időkérése után szerzett még két pontot a Budai XI SE, de Rácz Márta ütése lezárta a játszmát (25:17, 2:1).

A NEGYEDIK SZETT

Ezúttal jól kezdett a vendégcsapat, tartotta a lépést az Újpesttel, sőt a vezetést is megszerezte (2:3)! Kapuvári nyitásaival ellépett az UTE (7:4), az első technikai szünet után Hegedűs blokkolta Czakót, ezzel igyekeztek zárkózni a látogatók. Ez a szett már szemmel láthatóan nem hiányzott egyik csapatnak sem, de egy-két jó megoldás mindkét oldalon összejött. Kapuvári szorgalmasan termelte a pontokat ütésből és nyitásból is. A vendégek szervafogadása továbbra sem volt valami stabil, és nyitásban is többet hibáztak. Most is kijött a tízpontos differencia, mert az Újpest jól blokkolt, Grózer Anna ásznyitásával pedig véget ért a meccs (25:13, 3:1).

A két alakulófélben lévő együttes mérkőzésén az újpestiek csak akkor mehettek biztosra, amikor a legerősebb összeállításban szerepeltek. Megérdemelten nyertek, de ha az új pontrendszer a 3:2-es vereségért egy pont jár, akkor most az első szettben mutatott teljesítményért a Budainak is járna legalább egy fél pontocska!

A mérkőzés legjobbja
A mezőny legeredményesebbjét, Kapuvári Melindát választottuk a legjobbnak, mert erős, pontos ütései, illetve technikás megoldásai ellen tehetetlen volt a vendégcsapat. A hazaiak közül Kovács Tímea szinte mindig eredményes volt, amikor használható labdát kapott, ami gyakran bekövetkezett, mert Grózer Anna jól passzolt. Rajtuk kívül az ifjú liberó, Hadnagy Renáta is kiválóan teljesített.
A játszmanyeréssel nagy haditettet végrehajtó Budai XI SE együtteséből nem csak magassága miatt emelkedett ki Hegedűs Anna, hanem remek játékával is. Bátran vállalkozott, és támadásai sokszor sikerrel jártak, még nehéz helyzetben is. A csapatkapitány, dr. Balczó Noémi is nagyot küzdött, fontos pontokat szerzett.

NB I, nők, alapszakasz, 8. forduló

Újpesti TE — Budai XI SE 3:1 (—23, 14, 17, 13)

Újpest, 100 néző. Játékvezetők: Bodrogi, Csizmarik
UTE: Grózer 3, Kovács T. 12, Kapuvári 22, Bleicher N., Szabó A., Nagyné 5. Csere: Hadnagy R. (liberó), Czakó 9, Battlay 7, Mester 6, Rácz 4. Edző: Deme Gábor
Budai: Bodnár R., Kiss V. 6, Horváth N. 4, dr. Balczó 5, Hegedűs 13, Farkas A. 3. Csere: Deli-Germann (liberó), Cirkov 1, Nagy B. 1, Molnár B., Szabó D., Bánhidy 1. Edző: Oláh János

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 1:6, 5:6, 6:9, 8:11, 12:11, 12:14, 18:17, 22:20, 22:23. 2. játszma: 10:0, 16:5, 20:11. 3. játszma: 8:3, 9:6, 13:11, 20:15, 23:17. 4. játszma: 8:5, 16:10, 20:13

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Deme Gábor:
— Az első szettben óriási lelki teher volt a lányokon, kicsiken és nagyokon egyaránt. Ez meglátszott a játékunkon, aztán felszabadultunk. Most már látom a lehetőségeimet, és úgy gondolom, hogy jó kis csapatunk lesz.
Oláh János: — Erős kezdés után gyorsan visszaestünk! Nyitásfogadásban kellene stabilabbnak lenni, akkor tudnánk játszani az ilyen csapatokkal, meg hát még nagyon új a csapat. A lányok lelkesek voltak, még sokat kell dolgozniuk, és akkor a saját szintjükön sikereket fognak elérni.

Statisztika: Takács&Tihanyi  :)

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr853312659

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sweeti 2011.10.18. 22:41:21

hopphopp......Deme Gábor belenyúlt a méhkasba.....kitépte az anyakirálynőt....
nehogy megcsípjék....

grozeranna 2011.10.20. 10:33:03

@sweeti: Kedves Sweeti!
Megdöbbenve olvasom a hozzászólásidat a blogon.Tisztelettel kérlek,ha Te,nem vállalod fel a neved,akkor legalább tudjuk kiről nyilvánítasz negatív véleményt."Anyakirálynő" megjegyzésed érthetetlen és felháborító.Azt hiszem a kritikát mindenkinek tudomásul kell venni és okulni belőle,de az én értelmezésem szerint itt valami óriási tévedésről van szó!Várom válaszod!!!Köszönettel Grózer Ancsa

miaszöszi 2011.10.20. 10:47:53

Kicsit már Gossip Girl-be megy át sweeti az UTE-val...

sweeti 2011.10.20. 11:12:26

Tisztelt Ancsa!

ha óriásit tévedtem,akkor azt vállalom. viszont valamilyen oknál fogva a mérkőzésen más feladattal bízták meg.nem lépett pályára.pedig cserékben nem volt hiány.szerintem Te is tudod kiről beszélek.

grozeranna 2011.10.20. 12:21:30

Nem tudom megvédeni a társaimat/pedig nagyon szeretném/ha nem tudom kiről van szó.Kérlek beszéljünk világosan és nyíltan!!!Köszönöm Ancsa

grozeranna 2011.10.21. 11:43:03

Mivel a keddi mérkőzésen négy játékos nem szerepelt,ezért az egyikükről megosztanék veletek pár gondolatot.
Elfogultsággal természetesen lehet vádolni,hiszen közel húsz éves barátságról van szó,éppen ezért érzem úgy,nem hagyhatom szó nélkül.
Ha példaképet szeretnék állítani a mai gyerekek elé,Ő lenne az.Hozzáállása mind a sportban,mind a magánéletben pédaértékű.
Mindenkinek ilyen barátot,csapattársat,édesanyát és feleséget kívánnék.Szorgalmas,segítőkész,tisztaszívű,őszinte emberről beszélünk,ezért fáj nagyon,hogy igaztalanul bántod.
Maradj mindig ilyen Ancsin Ildi,mert ilyennek szeretünk.
süti beállítások módosítása