Kedden este mutatkozik be hazai környezetben a Nyíregyházi FRK a férfi NB I alapszakaszában. A Vegyész RC-Kazincbarcika elleni mérkőzés 18 órakor kezdődik a Bujtosi Szabadidőcsarnokban.

Bugyi József játékos-edző együttes a bajnoki nyitányon Dunaújvárosban vereséget szendevett. A borsodi alakulat hazai pályán kezdte a pontvadászatot, és játszmaveszés nélkül nyert a sümegiek ellen.

– Bizakodva várjuk a hazai bemutatkozást, hiszen teljes kerettel készülhettünk a találkozóra – kezdte esélylatolgatását Bugyi József játékos-edző. – A kazincbarcikaiak szoros játszmákban nyertek a Sümeg ellen, remélhetőleg sikerül majd megfelelően felkészülnünk ellenük. Örömteli, hogy Horváth László is pályára léphet majd kedden este, ő stabilitást adhat a nyitásfogadásunknak. A nyitásokat és a fogadásokat alaposan gyakoroljuk, mert szeretnénk nyerni a borsodiak ellen.

A nyíregyházi csapatért szorítók ismét láthatják majd a csapatban Berkes Zoltánt, aki évekkel ezelőtt már játszott szabolcsi színekben.

(forrás: Szabolcs Online)

Címkék: bajnokság nyíregyháza röplabda nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr453238736

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása