A nőknél a BSE – Újpest, a férfiaknál pedig a Kaposvár – Kecskemét a nagy érdeklődéssel várt összecsapás! Néhány játékos volt klubja otthonában próbál szerencsét mindkét esetben. Beharangozó!

NB I, nők, alapszakasz, 2. forduló


PALOTA RSC – BÉKÉSCSABAI RSE
(szeptember 17. szombat, 11 óra)
A békéscsabaiaknak minden bizonnyal csak a korai kelés és a hosszú utazás okoz majd kellemetlenségeket szombaton. Kétségtelenül osztálykülönbség van a két együttes között, arról persze nem ők tehetnek, hogy nincsenek már osztályok... A fővárosiaknak nem az ilyen meccseket kell megnyerniük, és ezt ők is tudják. Ha mindenáron pozitívumot akarunk keresni, akkor elmondhatjuk, ezek a találkozók arra jók, hogy csapatok belerázódjanak a bajnokság ritmusába. Ennek jegyében a rákospalotaiak is felelősség nélkül játszhatnak. Hajrá!

Tippünk 0:3

SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI – BITT KNRC-KAPOSVÁRI EGYETEM
(szeptember 17. szombat, 16 óra)
Az elmúlt szezonban nagy csatákat vívott ez a két csapat, és most is igazi alsóházi rangadó várható! Mindkét együttes gyengült, a szolnokiaktól például az örökifjú Nyári Virág távozott, aki ezentúl a TFSE-KRA csapatában játszik. A nyitányon a Kaposvár kulturált, helyenként stílusos játékkal vertek a Budai XI SE-t, a Szolnok viszont a vártnál simább vereséget szenvedett Miskolcon. Idegenben talán sebezhetőbbek a somogyiak, akitől ezúttal hiányzik majd Harmath Zsófia, aki vakbélműtét után lábadozik. Még egy kis adalék: ezt a mérkőzést a Szolnok – MAFC férfimeccs után rendezik, remek röplabdadélután várható tehát a Tiszaligetben!

Tippünk 3:2

VESZPRÉMI EGYETEMI SC – ALBRECHT-MISKOLCI VSC-MISI

(szeptember 17. szombat, 16 óra)
Nem értékmérő a veszprémiek első meccse, hiszen Békéscsabára látogattak, és törvényszerű volt, hogy ott súlyos vereséget szenvednek. Az együttes megerősödött, hiszen mindenki maradt, Pintér és Jezerniczki pedig visszatért. Ahogy már is írtuk, a miskolciak számára rendkívül fontos, hogy a korábbi gyakorlattal ellentétben most alig volt változás a keretben. A folyamatos, következetes munka hasznosságát és eredményességét látszik igazolni a Szolnok elleni sima győzelem. A borsodiak a közelmúltban többször nyertek már Veszprémben, miért ne sikerülhetne most is?

Tippünk 2:3

TFSE-KRA – BUDAI XI SE
(szeptember 17. szombat, 17 óra)
Ez is igazi alsóházi rangadó! A Budai XI SE meg akarta szorongatni a Kaposvárt a nyitányon, végül azonban sima vereséget szenvedett. Nem a játékoskeret erősségével van baj, hanem azzal, hogy meglehetősen későn állt össze, nagyon sok közös munka vár még az együttesre, ezért a szombati meccsen sem számít esélyesnek a tehetséges fiatalokból álló, Jáka Zsuzsannával megerősített TF otthonában.

Tippünk 3:1



BSE – ÚJPESTI TE
(szeptember 17. szombat, 17 óra)
A forduló rangadója, egyben az egész alapszakasz egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása! Az újpestiek ezen a találkozón már valószínűleg a legerősebb csapatukat küldik pályára, amelyben több olyan játékos szerepel, aki korábban a BSE-t erősítette. A szakmai tanácsadó Nagy Jenő hosszú-hosszú évekig a városmajoriak szakosztályvezetője, Farkas Mihály pedig egy csonka szezonon keresztül vezetőedzője volt. Az Újpest igazándiból a Közép-európai Liga alapszakaszára készül, de mindemellett nyilván nem hanyagolhatja el a hazai bajnokságot sem. A BSE az első körben a TF-et verte magabiztos játékkal, ami bíztató lehet a folytatásra nézve, de az UTE ellen bizonyára több kell majd!

Tippünk 2:3

TATABÁNYAI VOLÁN SE – TEVA-GÖDÖLLŐI RC
(szeptember 18. vasárnap, 11 óra)
Akadtak bíztató jelek a Tatabánya játékában az első fordulóban, az Újpest otthonában, de azt azért mégse felejtsük el, hogy a Volán az UTE juniorcsapatától szenvedett 3:1-es vereséget... A Gödöllő legázolta a Palotát, és ezúttal is valami hasonlóra készül!

Tippünk 0:3

NB I, nők, alapszakasz, 2. forduló

SZOLNOKI FŐISKOLA RK-SI – MAFC-BME-MAPEI
(szeptember 17. szombat, 14 óra)
Kisebbfajta csodát tett a MAFC az első körben, hiszen négy kezdőembere hiányzott, mégis tekintélyt parancsoló különbséggel verte meg a fővárosi rivális Csepelt! A sérült Molnár Istvánra és az eltiltott Vocskó Mátéra továbbra sem számíthat a szakvezetés, de Takács Gergely legalább visszatér. A Szolnok a nyitányon 3:0-ra kikapott a Dág otthonában, de valljuk be, egészen komoly bravúr kellett volna ahhoz, hogy sikerüljön nyerni a kistelepülésen. Érdemes hangsúlyozni azonban, hogy a győztes dági játékosok is elismerően szóltak a Szolnok játékáról, küzdeni tudásról, és az új edző, Gulyás Ferenc munkájáról! Ha ezek a jelek felfedezhetőek lesznek az együttes hozzáállásában a MAFC ellen is, akkor a budapesti csapatra bizony nehéz percek várnak!

Tippünk 2:3

SÜMEGI RE – DÁGI KSE
(szeptember 17. szombat, 17 óra)
Senkinek ne legyen kétsége: örömünnepre és bravúrgyőzelemre készül hazai környezetben a Sümeg! A röplabdaszerető városnak élvonalbeli csapata van, amely most mutatkozik be saját közönsége előtt, ez minden bizonnyal teltházzal kecsegtet! No de a dágiak hozzá vannak szokva a túlfűtött hangulatú meccsekhez, ezzel őket nem lehet zavarba hozni, és a Szolnok elleni idénynyitó alapján úgy tűnik, mással sem nagyon... A kistelepülés együttese hozta a megszokott stabil nyitásfogadást, amihez ráadásul extra szervateljesítmény is társult! Bár Kazincbarcikán voltak bíztató jelek a Sümeg játékában, ezúttal is nagy bravúr lenne részükről a győzelem!

Tippünk 1:3

DEBRECENI EAC – DUNAFERR SE
(szeptember 18. vasárnap, 18 óra)
Dunaújváros messze van Debrecentől, úgyhogy jó lesz, ha a vendégek sietnek haza... Nem tartozik azonos súlycsoportba a két együttes.

Tippünk 0:3


NYÍREGYHÁZI FRK – VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA
(szeptember 20. kedd, 18 óra)
A pontszerzés nagy bravúr lenne a nyíregyháziak részéről, akik ezért hazai pályán vélhetően mindent meg is fognak tenni az erőfölényben lévő, fiatal, tehetséges borsodiak ellen.

Tippünk 1:3



FINO-KAPOSVÁR – KALO-MÉH-KECSKEMÉTI SE

(szeptember 21. szerda, 18 óra)
A forduló rangadója! A csúcsmeccs! Meglehetősen pikáns párosítás, amelyre azért szerdán kerül sor, mert az alföldiek a hétvégi, nagybányai felkészülési torna miatt kérték a halasztást. Ezen a találkozón mutatkozik be a somogyiak kispadján a nagy visszatérő, Demeter György vezetőedző! Legyünk őszinték, ennek ellenére nagyon úgy tűnik, hogy ennek az összecsapásnak bizony a vendégcsapat az esélyese! Bár Rapi Róbert távozott, de visszatért Kaposvárról Csoma Krisztián és Schulcz István, a MAFC-tól jött Szappanos Máté, Szegedről pedig Csányi Dániel. Meglátjuk, hogy oly sok év után fordul-e a kocka, de a két együttes jelenlegi keretét elnézve úgy tűnik, hogy elképzelhető. Most már a kecskemétieknél van a nagyobb rutin, a jelentősebb ütőerő és a hosszabb kispad. Persze, a kaposváriakat sem kell félteni, mert egyrészt Demeter mester nagy stratéga, nagy taktikus, másrészt Kaszap Tamás, Gergye Roland, Nagy József és Nacsa Gábor sem ma kezdte a szakmát...

Tippünk 3:2

Szabadnapos: Csepel

Címkék: beharangozó röplabda nb1

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr423231349

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása