Az izraeli és a cseh válogatott után a lengyel bajnokság elmúlt szezonjának bronzérmese, a BKS Aluprof Bielsko-Biala ellen is nyert (2:1) a magyar női válogatott. A lengyelek elleni háromjátszmás felkészülési találkozóra csütörtökön került sor, Budapesten, és a felek a szervezés során megállapodtak, hogy csak három szettet játszanak.

Az edzőmérkőzésen visszatért a magyar együttesbe Sándor Renáta, aki Izraelben bokasérülést szenvedett, később a szombathelyi edzőtáborban pedig vesemedence-gyulladást kapott és kórházba került, viszont talpsérülése miatt nem tudta vállalni a játékot Liliom Rita.

Jól kezdett nemzeti csapatunk, az első technikai szünetnél már három pont volt az előnye (8:5). A folytatásban sem lankadt a magyar válogatott lendülete, így 12:9-nél időt kértek a lengyelek. A játékmegszakítás hasznára vált a látogatónak, amely nem sokkal később egyenlíteni tudott (13:13). Innen azonban ismét Magyarország jó periódusa következett, ennek köszönhetően az együttes már nem is engedte ki kezéből a szettet (25:19, 1:0).

A második felvonásban aztán folytatódott a mieink remeklése, amivel nem is tudott mit kezdeni az ellenfél (13:3). A remek játék a továbbiakban is kitartott, amihez hozzá nyúltak a magyarok, abból pontot is szereztek (16:5). A biztos előny tudatában a végére kicsit leeresztettek a magyar lányok, ám így is magabiztosan nyerték a második felvonást is (25:14, 2:0).

Az utolsó etap is jól kezdődött a magyar válogatott szempontjából. Hatékony támadások és jó mezőnymunka jellemezte a játékot, aminek meg is volt az eredménye (8:6). Szépen játszott mindkét együttes, de a mieink jó szériája folytatódott (14:11). Ekkor azonban magához tért a Bielsko-Biala, és 16:16-nál egyenlített. Itt beragadt a házigazda, így a végjátékra komoly hátrányba került (16:21). Ezt már nem sikerült lefaragni, és a lengyelek megnyerték az utolsó szettet (20:25, 2:1).

A magyarok pénteken 19 órától, szombaton pedig 15 órától játszanak Csehország ellen az Euroliga negyedik fordulójában, a fővárosi Sportmax 2 csarnokban.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés, nők

Magyar válogatott – BKS Aluprof Bielsko-Biala (lengyel) 2:1 (19, 14, –20)
Budapest, 500 néző. Játékvezetők: Hóbor, Adler
Magyarország:
Sándor R., Józsa, Miklai, Horváth D., Filipovics, Milovits. Csere: Kötel D. (liberó), Dégi, Nagy E., Meléndez-Pál. Szövetségi kapitány: Jókay Zoltán
Bielsko-Biala: Kaczmar, Frackowiak, Ciaszkiewicz, Waligóra, Pytel, Pelc. Csere: Sawicka (liberó), Podoelc, Matusiak. Vezetőedző: Mariusz Wiktorowicz

Köszönöm Levi!

Címkék: lengyel válogatott röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr172990060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása