Megszűnik a kiemelt kaposvári sportegyesületek eddigi erőn felüli támogatása, a következő évadban az idei pénz felét kapják majd a Rákóczi labdarúgói, a Kaposvári KK kosárlabdázói, illetve a Fino-Kaposvár és a BITT-Kaposvári NRC röplabdázói a városi közgyűléstől. Minderről keddi ülésén tárgyalt a sportbizottság.

Véget ért a bajnoki évad, így a sportbizottsági ülésen ezúttal is terítékre került a három kiemelt egyesület és a női röplabdaklub helyzete, jövője. A beszámolókból kiderült: a Fino-Kaposvár az idén is bajnokságot és Magyar Kupát nyert, a BITT-Kaposvári NRC pedig a tízedik helyen zárt. A Rákóczi a hetedik, a Kaposvári KK a 12. helyen fejezte be a szezont. A városi közgyűlés a következő évadban is a csapatok mellett marad, de kisebb mértékben, mint korábban.

„A város az elmúlt húsz évben erőn felül teljesített, nem csak a kiemelt egyesületeknél, hanem az összes többi sportegyesületnél – mondta a kaposvári sportbizottság elnöke, Dér Tamás. – Idén a nagyegyesületeknek ötven százalékkal csökkentjük a támogatását. Egyrészt azért, mert a város erőn felül teljesít, és az Európai Uniós normatíva is megköveteli azt, hogy nem lehet csak egy önkormányzat a támogatója az egyesületeknek, kft-knek.”

Ez azt jelenti, hogy a Rákóczit és a Bene Akadémiát 62, a Kaposvári KK-t csaknem 15, a Fino-Kaposvárt pedig mintegy 14 millió forinttal támogatja majd a közgyűlés a 2011–2012-es évadban. Ehhez jön még az eredményességi támogatás is. A BITT-Kaposvári NRC csaknem másfélmillió forintot kap. A kosárlabdázók és a labdarúgók sokat várnak a társaságiadó-törvény módosításától.

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kaposvár röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr672984280

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása