A férfi Bajnokok Ligája rájátszásának második fordulójában Veres Péter orosz csapata, a tavalyi ezüstérmes Dinamo Moszkva az olasz Bre Banca Lannutti Cuneo ellen játszik, a tét immár a négy közé jutás! Ez a két együttes nem csak Európában, hanem a világon is a legjobbak közé tartozik! Most megpróbáljuk bemutatni, miért olyan félelmetes az itáliai csapat!

Olasz bajnokság (A1 Liga)
Az alapszakaszban 21 forduló után a tabellát a Bajnokok Ligája- és klubvilágbajnoki címvédő Trentino vezeti veretlenül, ez egészen döbbenetes, földöntúli teljesítmény. Az éllovastól jelentősen, 11 ponttal leszakadva, ugyanakkor meglehetősen stabilan, hat pont előnnyel a második helyen áll a Cuneo, amely eddig 17 alkalommal nyert, és négyszer kapott ki, ami azért szintén nem olyan rettenetes teljesítmény... Az elmúlt hétvégén 3:1-re győzött a csapat az M. Roma Volley otthonában. Statisztika itt! Hazai pályán eddig kétszer vesztett az együttes, egyszer a Macerata, aztán a Treviso ellen.

Olasz Kupa és Olasz Szuperkupa
Hogy az itáliai szupercsapat, a Trentino mégsem verhetetlen, azt éppen a Cuneo bizonyította, ráadásul ebben a szezonban már kétszer is! Az Olasz Kupa január 23-án, Veronában rendezett fináléjában úgy nyert 3:0-ra a világ legjobb klubcsapata ellen, hogy kétszer húsz pont alatt tartotta riválisát! Statisztika itt! Az Olasz Szuperkupa fináléját december 29-én rendezték Torinóban, és a Cuneo ezt a meccset is 3:0-ra nyerte a Trento ellen. Részletek itt!

Bajnokok Ligája
Az alapszakaszban a B-csoportban szerepelt az olasz együttes, amely ugyanúgy öt győzelemmel és egy vereséggel zárt, mint a Noliko Maaseik, a tabellán végül mégis belga riválisa mögé szorult a második helyre. A spanyol CAI Teruel és a szerb Radnicski Kragujevac ellen mindkét együttes nyert, egymás ellen pedig mindketten hozták a hazai meccsüket, Olaszországban 3:0, Belgiumban 3:1 lett a végeredmény. A rájátszás első körében már sokkal nehezebb dolga volt a Cuneónak, hiszen egy másik orosz élcsapat, a Lokomotiv Belgorod várt rá. A feladatot ezúttal is tökéletesen megoldották az itáliaiak, ráadásul meglepően simán, hiszen otthon 3:0-ra, idegenben pedig 3:1-re nyertek.

A KLUB
Tradicionális sikercsapat a Bre Banca Lannutti Cuneo a világ röplabdasportjában. Az aranyérmekkel fényjelzett sikerkorszak 1996-ban a CEV Kupa, az Olasz Kupa, valamint az Európai és az Olasz Szuperkupa megnyerésével kezdődött. Nem rossz nyitány, ugye?! A folytatás is hasonlóan jól sikerült, hiszen 1997-ben KEK-et és Európai Szuperkupát, 1998-ban megint KEK-et, 1999-ben pedig Olasz Kupát és Olasz Szuperkupát nyert az együttes. Hamarosan magyar vonatkozása is lett a klubnak, amely 2000 nyarán Modenából átigazolta Kántor Sándort, aki rögtön az első idényében olasz aranylabdás, tehát a bajnokság legjobb játékosa lett, együttesének pedig bronzérem jutott a pontvadászatban. A 2002-es év újabb nagy sikereket hozott, a csapat Olasz Kupát és Olasz Szuperkupát nyert, majd jött a CEV Kupa négyes döntője, hazai rendezésben! Az elődöntőben egy másik itáliai csapat, az Asystel Milano ellen győzött a Cuneo, a fináléban pedig az orosz Lokomotiv Belgorodot verte 3:1-re. Kántoron kívül Casoli, Mastrangelo, Omrcen, Rinaldi, Sammelvuo és Sartoretti repítették az együttest az akkor még csak harmadikszámú európai sorozat dobogójának tetejére. Ezután aranymentes évek következtek, 2006-ban aztán megint Olasz Kupa-győzelem, újabb szünet, mígnem tavaly egyszerre nyert Olasz Szuperkupát, CEV Kupát, és története során először olasz bajnokságot a Cuneo! Érdekesség, hogy a nemzetközi sorozat négyes döntőjében először megint egy itáliai együttes, a Piancenza ellen győzött a csapat, a fináléban aztán megint egy orosz, az Iszkra Ogyincovo következett. A bajnoki döntő egymeccses volt, a Bologna külvárosában, Casalecchio di Renóban található hipermodern Futureshow Csarnokban rendezték, a Cuneo itt győzött 3:1-re a Trentino ellen. Fontos kiemelni, hogy a Cuneo nem csak a reflektorfényben, a felnőttek között tündököl, hiszen több alkalommal is nyert bajnokságot hazájában az ifjúságiak, illetve a juniorok ligájában is. A klub fennállásának összes eredménye, helyezése ide kattintva böngészhető!

A CSAPAT
A jelenlegi játékoskeret alapján a Cuneo egyértelműen a világ egyik legnagyszerűbb klubcsapata.
• Luigi Mastangelo (center, olasz): Már 1994-ben is lehúzott egy szezont jelenlegi klubjánál, ahova először 1997-ben, majd 2009-ben tért vissza. A fantasztikus középjátékos, a legendás olasz óriás egyszerűen mindent nyert már, amit lehetett, Európai és Olasz Szuperkupát, KEK-et, Olasz Kupát négyszer, CEV Kupát négyszer, olasz bajnokságot, valamint a válogatottal Világligát kétszer, Európa-bajnokságot háromszor. Bajnokok Ligája-aranyérme még nincs, de gyaníthatóan idén ezt a hiányosságot is szeretné pótolni!
• Hubert Henno (liberó, francia): Hazájában megjárt két élcsapatot (Paris Volley, Tours VB), aztán 2005-ben éppen az aktuális ellenfélhez, az orosz Dinamo Moszkvához igazolt. Csak egy szezont húzott le a fővárosban, majd Olaszországba költözött, ez a második szezonja Cuneóban. Az ő dicsőséglistája sem rövid, és természetesen hemzseg a Francia Kupa-győzelmektől és a francia bajnoki aranyérmektől, de nyert már Európai és Olasz Szuperkupát, KEK-et, Bajnokok Ligáját kétszer, orosz és olasz bajnokságot, CEV Kupát kétszer, valamint Olasz Kupát. Legutóbbi válogatott sikere a 2009-es Európa-bajnoki ezüstérem.
• Simone Parodi (ütő, olasz): Saját nevelésű játékosukra méltán büszkék Cuneóban, hiszen klubcsapatán kívül a válogatottnak is oszlopos tagja.
• Francesco Fortunato (center, olasz): Volt idő, amikor nem létezett nélküle az olasz válogatott kezdőcsapata. Nem véletlenül! 2000-ben bajnok és CEV Kupa-győztes volt Rómában, aztán Trentino és Latina érintésével 2007-ben igazolt Cuneóba.
• Wout Wijsmans (ütő, belga): 1999 óta röplabdázik Olaszországban, Bajnokok Ligáját és Olasz Kupát a Macerata színeiben nyert, de 2003 óta Cuneóban játszik, tehát már törzsgárdistának számít!
• Bertrand Carletti (feladó, francia): Ahol Nikola Grbic az elsőszámú irányító, ott a cserefeladó nevét nem nagyon szokták tudni (mi persze jól emlékszünk a Piacenzában Koch Róbertre), mégis fontos megemlíteni a franciát, aki egy szezont kivéve 2005 óta passzol Itáliában, 2006-ban Bajnokok Ligáját nyert a Treviso színeiben.
• Nikola Grbic (feladó, szerb): Róla igazából nem is kellene írnunk semmit. Azt sem, hogy feladó, azt sem, hogy szerb. Semmit. Elég a név: NIKOLA GRBIC! A legenda. Maga az Isten! Maga a RÖPLABDA! Aki nem hiszi, járjon utána!
• Vladimir Nikolov (ütő, bolgár): Nevelőegyesülete, a Levszki Szófia színeiben Bolgár Kupa-győzelmekben és bolgár bajnoki aranyérmekben nem szenvedett hiányt, aztán a török Erdemirspor, a francia Tours VB, majd a japán Toray Arrows következett, 2007 óta pedig Olaszországban játszik, 2008 óta tagja a Cuneónak. Természetesen a válogatottnak is oszlopos tagja, ott volt a 2006-os bronzérmes együttesben is.
• Giuseppe Patriarca (ütő, olasz): Legtöbb társához hasonlóan ő is túl a harmincon, túl számos élvonalbeli szezonon és számos nagy sikeren klubszinten és a válogatottal egyaránt. Európai Szuperkupát, CEV Kupát és Bajnokok Ligáját a Modenával nyert, ezen kívül spanyol és olasz bajnok, Olasz Kupa-győztes, Olasz Szuperkupa-győztes, Világliga-aranyérmes.
• Alexander Volkov (center, orosz): A legpikánsabb helyzetben lévő résztvevője a csatának, hiszen az ő nevelőegyesülete az aktuális ellenfél, a Dinamo Moszkva! 2002 és 2010 között erősítette a fővárosiak felnőtt keretét, amelynek minden nagy sikeréből alaposan kivette a részét! Ezen kívül természetesen a válogatottnak is alapembere a 210 centiméter magas középjátékos.
• Alberto Giuliani (edző, olasz): A sikeredző 2009-ben vette át az együttest, amely azóta ismét szárnyal. A 47 éves szakember az első élvonalbeli szezonját nem csinálhatta végig, mert 2008 áprilisában elküldték a Famigliulo Corigliano csapatától. A következő évben Szabó Dávid trénere volt az A1-es Veronánál, majd jött a nagy lehetőség, amellyel eddig maximálisan élni tudott!

A klub hivatalos honlapja

Címkék: olasz orosz olaszország bajnokok ligája moszkva röplabda veres dinamo cuneo

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr672700946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása