Csütörtökön 14 órakor elkezdődött a leghosszabb ideig tartó teremröplabdázás világcsúcsának megdöntésére irányuló kísérlet, amely még javában tart Debrecenben, az Eötvös utcai Általános Iskola tornatermében. 21 és fél óra játék után kisebb fáradtság látszik a játékosok többségén, és egy sérülés is gondot okoz. Mindezek ellenére a csapatok kitartóan küzdenek és folytatják a kísérletet.

Pénteken késő délelőtt 1577–1151 arányban a Zöldek csapata vezetett a Fehérek ellen. A két 12 fős csapat naponta kétóránként este 10-től reggel 6-ig pedig négyóránként cserélte, illetve cseréli egymást. A támogatók jóvoltából folyamatosan biztosított a játékosok és a személyzet részére ásványvíz, Traubisoda, finom ételek, gyümölcsök, szőlőcukor, vitaminok. A 77 órás kísérletnek vasárnap 19 óráig kell folytatódnia a sikerhez.

A résztvevő játékosok
1. Takács György (Eötvös DSE)
2. Orbán Attila (Eötvös DSE)
3. Kovács Katalin (Eötvös DSE)
4. Varga László Zsolt (Hajdúnánás)
5. Bodnár Viktor (Hajdúnánás)
6. Varga Ferenc (Eötvös DSE)
7. Hortó Imre (Debreceni Tűzoltóság)
8. Szalóki Péter (Debreceni Tűzoltóság)
9. Ökrös Árpád (Debreceni Tűzoltóság)
10. Eördög László (Debreceni Tűzoltóság)
11. Kökényesi Péter (Debreceni Tűzoltóság)
12. Lénárt Lajos (Debreceni Tűzoltóság)
13. Kiss Tamás (Debreceni Tűzoltóság)
14. Szakács István (Debreceni Tűzoltóság)
15. Kiss Roberta (Eötvös DSE)
16. Tóth Nikolett Lili (Eötvös DSE)
17. Pongor Attila (Debreceni Tűzoltóság)
18. Zolnai Vanda (Eötvös DSE)
19. Nádasdi Éva (Hajdúböszörmény)
20. Szabó Zoltán (Debreceni EAC)
21. Mester Márk (Dominó DSE, Hajdúszoboszló)
22. Kiss Marco (Dominó DSE, Hajdúszoboszló)
23. Kiss Anikó (Dominó DSE, Hajdúszoboszló)
24. Kelemen Gergő (Debreceni Tűzoltóság)

Címkék: debrecen vegyes röplabda guinness eötvös

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr712653690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zsozsinátor 2011.02.12. 18:57:36

Lili, behalok. A híradóban láttalak, hogy készülsz rekordot dönteni. Két ájulás között csak azt tudom mondani, hogy kitartás és gratulálok. Nagyon szorítok!
süti beállítások módosítása