A női NB I 1-4. helyéért zajló középszakaszának harmadik fordulójában a Miskolc hazai pályán legyőzte a Kaposvárt, miközben a Szolnok némi meglepetésre simán nyert az Újbuda otthonában, így a borsodiak a további eredményektől függetlenül visszajutottak az Extraligába!

A múlt heti két kellemetlen vereség után a bravúr reményében lépett pályára a Kaposvár a Miskolc otthonában. A somogyiak az első játszmában alaposan ráijesztettek a házigazdára, végig vezetve 25:22-re nyertek. A térfélcsere után jól kezdtek a borsodiak, és annyira lendületbe jöttek, hogy a második és a harmadik szettet is sikerrel vették. A negyedik játékrész hozta a legnagyobb csatát. A Kaposvár a végén 24:23-ra, majd 29:28-ra is vezetett, végül mégis a miskolciak örülhettek az újabb sikernek. Az ötödik játszma így elmaradt, a kaposváriak pedig kénytelenek voltak elkönyvelni az újabb vereséget. A két együttes vasárnap 16 órakor ismét összecsap egymással, de már a dunántúliak otthonában.

NB I, nők, középszakasz, az 1-4. helyért, 3. forduló

Albrecht-Miskolci VSC-MISI – BITT-Kaposvári NRC 3:1 (–22, 19, 22, 29)
Miskolc, 70 néző. Játékvezetők: Csizmarik, Bodrogi
Miskolc: Oláh Cs., Leidgeb, Rédei, Kovács E., Szajkó, Szabó B. Csere: Nagy Zs. (liberó), Mosonyi, Csarkó, Sitkey, Kiss V. Edző: Toma Sándor
Kaposvár: Pálfy, Szombathelyi Sz., Harmath, Rák, Horváth P., Balajcza. Csere: Horváth Zs. (liberó), Ihász, Pintér Zs. Edző: Halász Márta

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Toma Sándor: – Ma nem játszottunk jól, de küzdeni tudásból jelesre vizsgázott a csapat az utolsó szettben. Kötelező mérkőzés volt a számunkra, és ha nehezen is, de hoztuk.
Halász Márta: – A lelkesedéssel ezúttal elégedett lehettem, a végeredménnyel azonban nem. Ismét kiderült, hogy a Miskolc a mi négyesünk legerősebb tagja. Ahhoz, hogy megverjük őket, sokkal stabilabban kell játszanunk. A nyitásfogadással nem volt gond, a negyedik szett végén viszont nem volt szerencsénk. Vasárnap megpróbálunk nyerni.

Újbuda TC – Szolnoki RK-SI 0:3 (–16, –22, –17)
A mérkőzés képgalériája ide kattitva megtekinthető!

NB I, nők, középszakasz az 1-4. helyért,
Az állás 3 forduló után
1. Miskolc 17 pont (26:11)


2. Újbuda 13 pont (16:21)
3. Kaposvár 12 pont (18:21)
4. Szolnok 12 pont (15:22)

(forrás: kaposvarmost.hu)

Címkék: miskolc kaposvár röplabda bitt mvsc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr352603900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása