Átok ül a Veszprémen

 2010.12.17. 18:57

Az AVE-Agria RC-Eger hazai környezetben 3:2-re nyert a Veszprémi Egyetemi SC ellen a női NB I alapszakaszának 13. fordulójában. A legjobb négy közé jutásról a vasárnapi Szolnok–Eger és Veszprém–Újbuda mérkőzés dönt.

A Veszprém a bajnokság elején a papírformának megfelelően szerepelt, szoros vereségeket szenvedett az erősebb csapatok elleni rangadókon, a kötelező győzelmeket pedig – hol könnyebben, hol nehezebben – begyűjtötte. Aztán október végén, a hatodik fordulóban valami megszakadt... Az addig nyeretlenül sereghajtó Eger ellen otthon vesztett 3:1-re a bakonyi együttes, amely a folytatásban csak küszködött. Becsúszott egy bravúrsiker az Újbuda ellen, idegenben, valamint papírforma-győzelem otthon, a Kalocsával szemben, de azon kívül csak vereség! A követlen riválisnak számító Palota és Szolnok is nyert a dunántúliak ellen, akik így nehéz helyzetbe kerültek. Két körrel az alapszakasz zárása előtt úgy fest a dolog, hogy csak akkor juthatnak a négy közé, ha mindkét rangadójukat megnyerik. Ha csak egyet nyernek, akkor sem reménytelen a helyzet, de akkor már nem a saját kezükben lesz a döntés, hanem a riválisok eredményeit is figyelniük kell. És hogy miért olyan fontos a felsőházba kerülni? Azért, mert onnan már nem lehet kiesni, a már most rendkívül kiegyensúlyozottnak tűnő alsóházban viszont egészen a szezon végéig, májusig az NB II-be való visszacsúszás ellen kellene játszani.

„Semmi különlegeset nem kell csinálnunk – kezdte Oláh János, a VESC mestere a meccs előtt. – Ha képesek vagyunk azt hozni, amit valójában tudunk, akkor mindkét hétvégi meccset behúzhatjuk. Nekünk a négy közé jutás miatt élet-halál harc ez a két ütközet. Szeretném, ha bejutnánk a felsőházba, ha a kiesés réme nem fenyegetne bennünket, azonban ehhez kétszer kell nyernünk.”

Az egriek sincsenek könnyű helyzetben, hiszen öt vereséggel kezdték a szezont, aztán feltámadtak, de az utóbbi időben megint fontos meccseket vesztettek, így nekik is két győzelemre van szükségük az utolsó hétvégén, a Veszprém után a másik nagy ellenfél, a Szolnok otthonában lépnek pályára.

A hevesiek közül két kezdőember, Dancs Renáta és Tóth Eszter hiányzott, a veszprémiektől Dordzsceren Dádzsó hiányzott. Petrás Dalma ászértékű nyitásával, Szelle Dóra rossz fogadásával kezdődött a meccs, aztán Tobak Eszter jó szervájával már a Veszprém vezetett (1:2). Dadogott a hazaiak fogadása is, gyorsan ellépett a bakonyi együttes (1:4), amely a csapatkapitány, Kovács Anikó duplájával tovább növelte a különbséget (2:6). Róth Imola ásznyitása nagyon kellett az Egernek, ezután Imreh Kinga volt eredményes, Telek Nikolett rosszul ért a labdához, s máris döntetlen volt az állás (6:6). Az első technikai szünetre Földesi Nóra pontjával a Veszprém mehetett előnnyel (7:8).

Lassított felvételhez hasonlított a játék, és a csapatok mozgása. Az Eger könnyedén fordított (9:8), és Izsák Anna ászértékű szervájával már kettővel vezetett (11:9). Némileg felélénkültek és lendületbe jöttek a hevesiek, a VESC védekezése ekkor szinte egyáltalán nem volt hatékony. Telek Nikolett blokkjával egyenlített a látogató, Szelle Dóra ütésével pedig megint vezetett, majd Kovács Anikó ászt nyitott (13:15). A második technikaira egy újabb Szelle-pont után kétpontos előnnyel mehetett a Veszprém (14:16).

Telek nyitásrontása után jött egy új labda, majd Környei Dóra centerpontját érvénytelenítette a második játékvezető, mert Tobak Eszter átlépett a háló alatti felezővonalon. Imreh Kinga ászt nyitott, megint az Eger állt jobban, Oláh János időt kért (17:16). Sok volt az apró technikai hiba a VESC játékában, ezért nem tudott kiegyensúlyozottan játszani a csapat. Amikor Földesi duplázott, visszavette a vezetést a Veszprém, ekkor Juhászné Tóth Mária kért időt (17:19). A hajrában Földesi nyitott egy mázlis ászt (18:22), aztán rontott. Izsák Anna szervája hosszú volt, de Petrás Dalma akciója tartotta a lelket az egriekben (20:23). Róth Imola volt eredményes, a következő labdamenetben aztán össze-vissza pattogott a játékszer, végül a bakonyiaké lett a pont, játszmalabda! Imreh Kinga ütése után a labda súrolta az antennát, így az első szettet a Veszprém nyertek (21:25, 0:1).

A második részben Kovács Anikó szerezte az első pontot, majd Szelle Dóra is eredményes volt. Az Eger nagyon jó vízilabdában, ezt igazolta Róth Imola mozdulata is, a játékvezető remekül látta, és le is fújta. Kovács újabb pontja után már hárommal jobban állt a látogató (1:4), de a csapatkapitány nyitásrontása és Róth ászszervája után feljött egy pontra az Eger (3:4). Földesi Nóra és Szelle Dóra satublokkja megint négypontos vendégvezetést eredményezett (3:7), aztán Imreh ászértékű nyitásával újra csak egy volt közte (6:7).

Rettenetesen hangulattalan volt a meccs, sok hiba tarkította az egyébként is lassú játékot. Izsák Anna ásznyitásával egyenlített, Petrás Dalma ütésével fordított az Eger (11:10). Róth Imola blokkolt, Izsák szervát rontott, Kovács Anikó pedig egyenlített (12:12). Oláh János feladót cserélt, Tobak Eszter helyére beküldte Bodnár Ritát, aki egy rossz centerlabdával mutatkozott be. Imreh duplájával már néggyel vezetett az Eger a második technikainál (16:12), és a hevesiek lendülete a kötelező pihenő után sem tört meg (18:12).

Centert is váltott a Veszprém, Kinti Tímea érkezett Telek Nikolett helyére. Mezőnyben nagyon szépen összeállt az Eger, és egymás után mutatta be a bravúros mentéseket, a szélen pedig Imreh Kinga termelte a pontokat. Visszatért a VESC kezdőfeladója, Tobak, de Róth ütésével már hét ponttal vezettek a hazaiak (21:14). Sima volt a hajrá, Imreh ászt nyitott, Izsák és Petrás blokkolt, a bakonyiak érthetetlenül széthullottak, simán nyert az Eger (25:17, 1:1).

Petrás Dalma nyitásrontása vezette be a harmadik periódust, Imreh Kinga javított. Róth Imola blokkja után kettővel vezetett az Eger, majd egy ásznyitás után pedig már hárommal (4:1). Róth újabb vízipólózásával egyenlített a VESC (4:4), de gyorsan jött három technikai hiba, aztán Róth Imola szervája Kovács Anikó alkarjáról a plafonra pattant, így az Agria néggyel jobban állt az első technikainál (8:4). Földesi duplájával és Környei pontjával felzárkózott a látogató (9:8), de egyenlítenie nem sikerült, az egriek őrizték vezetésüket (12:10).

Nagy volt a küzdelem, izgalmasan alakult a játék, és a színvonal is emelkedett. Róth blokkjával megint ellépett hárommal a házigazda (14:11), aztán ismét zárkózott a VESC (14:13), de a második technikainál újfent hárommal jobban állt az Eger (16:13). Kintli Tímea ászt nyitott, majd Földesi Nóra blokkjával egyenlített a Veszprém (16:16). Harcolt, küzdött a dunántúli együttes, és Szelle Dóra pontjával ismét vezetett (16:17), Juhászné időt kért. Imreh szakította meg a hevesiek rossz sorozatát (17:18), ráadásul nyitott két ászértékűt is (19:18), Oláh János is időt kért.

Földesi támadást rontott, Környei centerből betalált, de Szelle nyitása hosszúnak bizonyult (21:19). Hajdú Bianka ászszerváját követően jött Oláh mester második időkérése, majd Környei két pontja (22:21). Izsák Anna ütése lepottyant a Veszprém térfelén, a játékosok csak nézték. Környei és Kovács Anikó ütéseit követően újra szoros lett az állás, Juhászné időt kért (24:23), a visszatérés után a bakonyiak egyenlíthettek volna, de Szelle Dóra a háló közepébe ütötte a labdát (25:23, 2:1).

Kintli Tímea sánca indította a negyedik felvonást, aztán Szelle és Kovács volt eredményes (0:3). Gyorsan magához tért az Eger és felzárkózott (3:4), ismét sok volt a technikai hiba a látogatóknál, a hevesiek pedig támadásban voltak pontatlanok (5:8). A folytatásban magabiztosan tartotta, sőt növelte előnyét a Veszprém. Pontos volt a mezőnymunka, a támadások pedig hatékonyak. Juhászné időt kért (7:13), aztán Petrás duplájával zárkózott az Agria (9:13). Kovács Anikó a hálónál rendre jó megoldást választott, Szelle is beköszönt, így a VESC a második technikainál már hét ponttal vezetett (9:16).

A folytatásban Kintli Tímea blokkolt, Róth Imola és Imreh Kinga a szélről volt eredményes, Oláh János pedig jobbnak látta időt kérni (12:18). Kovács jól oldott meg egy kényszerhelyzetet, ezután már nyolc volt közte (12:20). Szelle nyitást rontott, Földesi pontosan támadott, a másik oldalon pedig Petrás Dalmának volt egy jó akciója. Földesi szépségdíjas bombája után Juhászné időt kért (15:23), Róth Imola pontot szerzett, Imreh pedig duplázott. Petrás ászértékű szervája után Oláh János időkérése következett (18:23). Kovács Anikó ütése kipattant az egri blokkról, de még mindig nem volt vége! Kovács hibázott, Tobak centerlabdája nem volt pontos, aztán egy egri nyitásrontás zárta le a negyedik periódust (20:25, 2:2).

Intő jel lehetett a bakonyiak számára, hogy ebben a szezonban még nem nyertek 3:2-re meccset, viszont négy alkalommal vesztettek öt játszmában. Földesi és Tobak pontjaival a VESC vezetett az utolsó rész elején, viszont Petrás és Tóth révén egyenlített a házigazda (2:2). Imreh ütésével és Hajdú blokkjával már kettővel vezetett az Agria, Oláh János időt kért (5:3). Egy rossz hazai nyitás után Imreh és Izsák volt eredményes, majd megint jött egy szervahiba. Földesi Nóra ütése a vonalon landolt, a játékvezetők viszont kint látták, jöhetett a térfélcsere (8:5).

Földesi betalált, Kovács Anikó támadást rontott, de Róth is hibázott (9:7). A folytatásban Róth javított, Kovács viszont a plafonra alkarozta Petrás nyitását, Oláh János időt kért (11:7). A visszatérés után megint Kovács, és megint egy rossz támadás, ezúttal a háló közepében, majd Petrás ütötte ki a labdát a veszprémi blokkról. Róth Imola meccslabdához juttatta csapatát, Tóth nyitása pedig elpattant Kovács Anikó kezéről. Nagy csatában nyert az Eger, teljesen megérdemelten (15:8, 3:2).

Mivel a Szolnok 3:0-ra nyert Kalocsán, a Veszprém már csak akkor juthat a legjobb négy közé, ha vasárnap legyőzi az Újbudát, és az Eger nyer Szolnokon!

A mérkőzés legjobbja
A mezőny legeredményesebb játékosa egyben a legjobb is volt, az egri Imreh Kinga eredményesen és hatékonyan támadott (24 pont), kiemelkedett társai közül. Rajta kívül Petrás Dalma és a liberó, Répánszki Marianna is remekelt. A veszprémiek közül Földesi Nóra és Környei Dóra dicsérhető.

NB I, nők, alapszakasz, 13. forduló

AVE-Agria RC-Eger – Veszprémi Egyetemi SC 3:2 (–21, 17, 23, –20, 8)
Eger, 50 néző. Játékvezetők: Éva T., Hóbor
Eger: Hajdú B. 4, Izsák 8, Kolman 1, Imreh 24, Petrás 21, Róth 17. Csere: Répánszki (liberó), Tóth R. 5. Edző: Juhászné Tóth Mária
Veszprém: Tobak E. 2, Kovács A. 20, Környei 11, Földesi 16, Szelle 13, Telek 2. Csere: Vargán (liberó), Bodnár R., Kintli 3. Edző: Oláh János

Az eredmény alakulása. 1. játszma: 2:6, 6:6, 12:10, 13:15, 17:16, 17:20, 20:23. 2. játszma: 6:8, 12:12, 18:12, 23:15. 3. játszma: 8:4, 9:8, 14:11, 16:18, 20:18, 24:21, 24:23. 4. játszma: 5:8, 9:16, 13:21, 15:23, 20:24. 5. játszma: 5:3, 8:5, 11:7

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK

Juhászné Tóth Mária: – Ilyen felállásban még soha nem játszottunk. Tóth Eszterért és Dancs Renátáért is játszottunk, nagyon örülök a győzelemnek!
Oláh János: – Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy győzni tudjunk, de az ellenfél soha nem fogja nekünk elveszteni a meccset. Meg kéne tanulnunk azt, hogy a meccset megnyerni kell, és nem arra várni, hogy valaki ajándékot adjon.

Címkék: eger veszprém agria röplabda vesc

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr982522554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása