Dunaferr: se előre, se hátra

 2010.12.11. 15:26

A férfi Extraliga alapszakaszának tízedik, utolsó fordulóját rendezik a hétvégén. Vasárnap a Dunaferr SE hazai pályán fogadja a Kazincbarcikát, 16 órától. A dunaújvárosiak az elmúlt fordulóban Veszprémben nyertek magabiztos játékkal 3:0-ra.

A bakonyi megyeszékhelyen rendezett találkozón tulajdonképpen az egész csapat jó teljesítményt nyújtott, ezúttal nem volt gyenge pontja az együttesnek. Tomanóczy Tibor játékára nagyon felkészültek a hazaiak, de így a csapattársak előtt adódott több lehetőség.

Ezzel a győzelemmel bizonyították az újvárosiak, hogy jelen pillanatban melyik a jobb csapat, pedig a veszprémiek nagyon készültek, hogy visszavágjanak a Dunaújvárosban elszenvedett ötjátszmás vereségért. A vasárnapi ellenfél, a Kazincbarcika az elmúlt héten átvette a vezetést a bajnoki tabellán, miután hazai környezetben 3:1-re megverte a Kecskemétet. Ezzel pontszámban beérte alföldi riválisát, és jobb játszmaarányának köszönhetően az élre állt. A borsodiak számára tehát fontos a vasárnapi találkozó, hiszen vereségük esetén visszacsúszhatnak a második helyre.

A Dunaferr számára tulajdonképpen tétnélküli ez az összecsapás, mert a harmadik helyről előre és hátra sem tudnak elmozdulni. Hiába nyertek Veszprémben, a Kecskemét kikapott Kazincbarcikán, így eldőlt, hogy harmadikként zár az alapszakaszban Ruffing Péter edző együttese, amely nem készült zökkenőmentesen a záró fordulóra.

„A veszprémi győzelmünk után még bíztunk abban, hogy a Kecskemét esetleges győzelmével megelőzhetjük a kazincbarcikaiakat, de nem váltak be reményeink – kezdte a mester. – Ezen a héten az edzéseink minőségét döntően befolyásolta az a tény, hogy mindkét feladónk lázas beteg volt, így a feladó-ütő kapcsolatokat egyáltalán nem tudtuk gyakorolni. Ennek ellenére itthon mindenképpen győzelemmel szeretnénk zárni az alapszakaszt. Egy igazi presztízscsata lesz, hiszen Kazincbarcikán kikaptunk 3:0-ra, igaz egy kalandos utazást követően. Ezúttal a vendégeknek lesz izgulnivalójuk, mivel felcsillant előttük az alapszakasz megnyerésének lehetősége. Azért is fontos lenne jó eredményt elérnünk, mert a Magyar Kupában a legjobb négy közé kerülésért valószínűleg a borsodiakkal találkozunk majd. A felnőttek mérkőzése után rendezik a juniorcsapatok találkozóját. Érdemes lesz ezt az összecsapást is megtekinteni, hiszen az alapszakasz két éllovasa csap majd össze.”

(forrás: Dunaújvárosi Hírlap)

Címkék: dunaújváros röplabda kazincbarcika dunaferr vegyész extraliga

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr332509037

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása