Szombaton megkezdődik az NB II-es női röplabdabajnokság küzdelemsorozata. Akárcsak az előző idényben, ezúttal is három szombathelyi csapat nevezett.

A 2010–2011-es NB II-es női röplabdabajnokságban is három szombathelyi csapat indul: az előző idényben második helyezett Vasi Sportakadémia, a hatodik helyen záró Szombathelyi Egyetemi SE és a hetedik Haladás VSE. A nyári szünetben minden csapatunknál volt némi jövés-menés – egyikből a másikba is mentek át játékosok –, kettőnél edzőváltás is.

Augusztus végétől készül a Vasi Sportakadémia, továbbra is Mucsi Péter irányításával. Két játékos – Horváth Mónika és Koronczai Lilla – távozott, de a keretük így is 15 fős. Kiegészültek a helyi Leon SE-ből, Pankaszról fiatalokkal, illetve leigazolták Kispestről a Sárváron élő Lukács Mariannát, valamint az ajkai Wlassits Brigittát. „A felnőtteknél az elsődleges célunk egy egységes, jó közösséget formálni, s természetesen minél előbbre végezni a tabellán – mondta Mucsi Péter, edző. – Kellene egy kis siker a szombathelyi röplabdának. Az utánpótlás-nevelésre is nagyobb figyelmet fordítunk. A Leon SE-vel szorosabbra fűztük az együttműködést, így idén már juniorcsapatot is tudunk indítani. A hazai NB II-es meccseink napján reggel nyolc órától akárcsak eddig, ezután is utánpótlástornákat rendezünk bázisunkon, a Szent-Györgyi iskolában. Ezenkívül próbálunk fiú vonalon is építkezni.”

Magántermészetű okok miatt Magyarósy Andrea nyolc év után távozott a Szombathelyi Egyetemi SE-től. Játékosként, utánpótlás-, illetve játékos-edzőként, végül edzőként 31 esztendőn át volt szoros kötelékben a sportággal. Az egyetemi csapat új edzője Lajkó György lett, aki egy évig trenírozta az akkor még NB I-es Haladást is. „Amikor 2005-ben nem éppen őszinte módon váltak meg tőlem, azt gondoltam, elég is volt a röplabdából – kezdte a tréner. – De nagyon szeretem ezt a sportágat, és bár nagyon elfoglalt vagyok, igent mondtam dr. Gál László invitálására. Három hete dolgozunk együtt, én már az Ilics Katalin által újjászervezett csapatot vettem át. Ha ráér, még ő is besegít nekünk. Így 12-es a keretünk. A VSA-ból visszatért Horváth Mónika és Koronczai Lilla, illetve ismét röplabdázik a Tatabányában, majd a Haladásban NB I-ben is játszott Bán Éva is. Lendületesek, nagyon lelkesek a lányok, úgy érzem, jól szerepelhetünk. Ugyan nem ismerem a mezőnyt, de szeretném az első háromban látni a csapatot.”

A Haladás VSE-nél is volt edzőváltás. Koltai Miklóstól – aki szeptembertől az egyetemen tanít – barátságban búcsúztak. A helyét játékos-edzőként Laki Klaudia vette át, aki röplabdásként már mindegyik szombathelyi csapatban megfordult – legutóbb az egyetem csapatában –, de már bekapcsolódott az utánpótlás-nevelésbe is. A nagyon fiatal, középiskolás csapat továbbtanulás miatt elvesztette két alapjátékosát, Skriba Katát és Varga Anettet. A Haladásnál továbbra is az utánpótlás-nevelésre helyezik a fő hangsúlyt, az általános és középiskolás korosztályban több edzővel dolgoznak. De az NB II-es gárdát tapasztalt játékosokkal egészítették ki, hogy példát, mintát adjanak a fiataloknak. Szintén az egyetemi csapatból érkezett Szárnyas Andrea és Werkman Viktória (utóbbi bokasérülése miatt egyelőre nem állhat a csapat rendelkezésére). A hazai mérkőzéseken besegít az NB I-es múlttal rendelkező, most az utánpótlás mellett edzősködő Takács Krisztina is. „Örülök a feladatnak, hogy játékosként és edzőként is számítanak rám – fogalmazott Laki Klaudia. – Lelkesek, fogékonyak a lányok, de nem megy minden egyik napról a másikra, idő kell, hogy beérjenek. Megpróbálunk a csoport középmezőnyében végezni.”

Anyagi gondok miatt nem indulnak
Rossz hír, hogy a több mint tíz évig az NB II-ben és az NB I-ben szereplő Győri RC-Jedlik férfi-, valamint az NB II-ben 12 éve sikeresen szereplő Győri DRC női együttese anyagiak hiányában nem tudta vállalni az indulást. A 200-200 ezer forintos városi támogatás nem volt elegendő a mintegy öt-hatszázezer forintos éves költséghez. Abban azonban bíznak, hogy néhány utánpótláscsapatot tudnak versenyeztetni. A Győri Dózsa női csapata játékosainak saját felajánlásával dicséretes módon elindult az NB II-ben. A csapat több mint 65 éven át hol az első, hol a másodosztályban szerepelt sikeresen. Remélik, hogy Lesku Ferenc vezetésével ebben a szezonban is örömet szerezhetnek szurkolóiknak. A Széchenyi ESE férfiegyüttese a hétvégén kezdi meg az NB II-ben a mérkőzéseit. A csapat a tavalyi bajnokságban a harmadik helyen végzett. Ebben a szezonban Göbl Erik tanítványai szeretnének előbbre lépni.

(forrás: Vas Nép és Kisalföld)

Címkék: szombathely győr haladás röplabda vasi vsa sportakadémia

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr792356100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása