Két edzőmérkőzésen és egy tornán már túl van a magyarok elleni olimpiai elő-előselejtezőre készülő lett férfiválogatott, amely Európa-szerte ismert játékosokkal , de a mieinkhez hasonlóan szintén nem a legerősebb keretével várja a párharcot.

A lettek előbb 3:1-re, majd 3:2-re kikaptak az orosz Iszkra Ogyincovótól, majd Észtországba utaztak egy rendkívül erős mezőnyt felvonultató felkészülési tornára. A későbbi győztes Kanadától és a második Törökországtól kikaptak, de a házigazda észteket megverték.

A lettek talán legismertebb, legelőkelőbben jegyzett röplabdázója, Janis Peda az elmúlt két szezont az olasz Cuneo csapatában töltötte, olasz bajnok, Olasz Kupa-győztes, Olasz Szuperkupa-győztes. Pályafutását korábbi csapata, a Loreto színeiben folytatja (régebben három szezont töltött ott). A felkészülési tornán szerepelt a válogatott keretében, de egyetlen meccsen sem lépett pályára.

Valters Ramma, aki a Bajnokok Ligája-résztvevő CSZKA Szófia tagja, nevezve sem volt az észtországi viadalra, csakúgy, mint a 34 éves Tomass Kalnins, aki korábban megfordult a lengyel Czestochowa és Belchatow, illetve a montenegrói Budvanska Rivijera Budva csapatainál is. Ugyancsak hiányzik a német SCC Berlint erősítő Janis Smedins.

Ott volt viszont Armands Celitans, aki a legutóbbi idényben a belga Knack Randstad Roeselare röplabdázója volt, és a Bajnokok Ligájában szerepelt, illetve Gundars Celitans, aki megfordult már számos ragyogó együttesben, volt a francia AS Cannes, az orosz Lokomotiv Belgorod és a török Ziraat Bankasi játékosa, CEV Kupa-aranyérmes. Tagja a keretnek Viktors Korzenevics, aki a spanyol Unicaja Almeria együtteséből igazolt a német SCC Berlinhez, amellyel német bajnoki ezüstérmes lett.

A lett válogatott szövetségi kapitánya az a 49 éves Raimonds Vilde (képünkön), aki 1988-ban, a szöuli olimpián az ezüstérmes szovjet válogatottban játszott. Világbajnoki ezüstérmes, Európa-bajnok, Világkupa-második, klubcsapataival görög, észt és szovjet bajnok. Edzőként dolgozott Görögországban, és a PCSK Riga együttesénél.

Felkészülési torna, Észtország (Pärnu)
Kanada – Lettország 3:1 (–24, 23, 20, 19)
Észtország – Törökország 0:3 (–26, –27, –29)
Kanada – Törökország 3:0 (25, 12, 18)
Észtország – Lettország 1:3 (–23, 23, –21, –20)
Lettország – Törökország 0:3 (–20, –21, –19)
Észtország – Kanada 2:3 (–21, –24, 19, 23, –11)

Statisztikák itt!

Lettország kerete
•    Gundars Celitans
•    Armands Celitans
•    Hermans Egleskalns
•    Lauris Iecelnieks
•    Viktors Korzenevics
•    Agris Leitis
•    Ansis Medenis
•    Deniss Petrovs
•    Aivars Petrusevics
•    Romans Sauss
•    Austris Stals
•    Andrejs Zavorotnijs
•    Andreijs Baburovs
•    Janis Peda

Címkék: olimpia selejtező válogatott lett lettország röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr133155388

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása