A MÁV Előre 3:0-ra nyert az Újpest otthonában a női Extraliga alapszakaszának tízedik fordulójában. A fehérváriak edzője, Fésüs Irén játékosai fegyelmezettségét dicsérte.

Az Újpest korábban győzött Székesfehérváron, akkor 1:1 után a harmadik játszmában 24:20-nál játszmalabdái voltak a hazaiaknak, de előbb a szettet, majd a mérkőzést is elvesztették. Most visszavágtak a fővárosiaknak, 25:22-re, 25:21-re, majd 25:13-ra hozták a játszmákat.

„Nagyon fegyelmezetten játszott a csapat – mondta Fésüs Irén, a MÁV Előre edzője. – Mindenki szigorúan betartotta a megbeszélteket, az ellenfélnek azt a játékosát támadták, akit kellett. Ez volt a sikerünk kulcsa. Az újpestiek azt hitték, megismétlik fehérvári sikerüket. Tévedtek. Ami a szakmát illeti: jól blokkoltunk, különösen Dambendzet Nathalie-t vettük ki a meccsből, pedig ő az UTE játékának a kulcsa. A nyitásaink is odamentek, ahova kellett, és tudtunk úgy alkalmazkodni az ő taktikájukhoz, hogy a sajátunkat végrehajtottuk. A mezőnyben mozgékonyak voltunk, igaz, ez alacsony csapatunknak a fő ereje.”

Most két hét pihenő következik. A kérdés: szükség van erre, vagy ez inkább megfogja a lányok lendületét? „Kellett már a szünet – folytatta Fésüs Irén. – Elfáradtak a játékosok, sok volt a duplaforduló. Igaz, néhányan mennek a válogatottba. Utána jön a BSE hozzánk, ellenük is nyerni akarunk, bár nagyon jó csapatuk van.”

Mit mond a mögöttük hagyott csatáról Dzunic Anna? „Nem tartom bravúrnak a győzelmet, bár fontos meccset nyertünk. Odafigyeltünk, koncentrálva, felkészülten játszottunk.”

(forrás: Fejér megyei Hírlap)

Címkék: röplabda ute fehérvár újpest extraliga máv előre

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr672468247

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása