A Miskolc négy játszmában győzött a Palota RSC otthonában a női NB I alapszakaszában. A 14. forduló csütörtöki nyitómérkőzésén a fővárosiak egy szett erejéig megint felvillantották valódi tudásukat, a többi három felvonásban a borsodiak remek nyitóteljesítménye és…

Címkék: bajnokság miskolc palota röplabda nb1 mvsc

Hétközi találkozót vívnak csütörtökön este az Albrecht-Miskolci VSC-MISI élvonalbeli női röplabdázói. A borsodiak az alapszakasz 14. fordulójának nyitómeccsén a Palota RSC otthonában lépnek pályára csütörtökön 18 órától. ― Úgy gondolom, hogy ennek a mérkőzésnek…

Címkék: bajnokság miskolc palota röplabda nb1 mvsc

Szombaton két alkalommal is összemérte tudását a Békéscsabai RSE és a Palota RSC röplabdacsata. Délelőtt a Magyar Kupa keretében a visszavágót játszották a csütörtöki első felvonás után, délután pedig bajnoki találkozóra került sor. Mindkétszer simán győztek a…

Címkék: bajnokság békéscsaba palota röplabda nb1 brse

A békéscsabai RSE hazai pályán simán nyert 3:0-ra a palota RSC ellen a női Magyar Kupa első fordulójának visszavágóján. A viharsarkiak játszmaveszteség nélkül abszolválták a párharcot, és simán jutottak tovább a legjobb nyolc közé. Már az elején kitűnt, hasonló…

Címkék: békéscsaba palota röplabda magyar kupa brse

A Békéscsabai RSE 3:0-ra nyert a Palota RSC otthonában a női Magyar Kupa első fordulójának első mérkőzésén, így a várakozásoknak megfelelően már a szombati visszavágó előtt eldőlt a párharc. Két nap múlva egyébként bajnoki meccset is játszik egymással a két együttes.…

Címkék: békéscsaba palota röplabda magyar kupa brse

Cifra Palota

 2011.11.24. 21:14

Az Újpesti TE 3:1-re nyert a Palota RSC otthonában a női NB I alapszakaszában, a 11. forduló nyitómérkőzésén. A parádésan mezőnyöző, és végre bátran játszó hazaiak a negyedik szett második felét kivéve végig egyenrangú ellenfelei voltak az UTE-nak. Ha az eddigi meccseiken is…

Címkék: bajnokság palota röplabda ute újpest nb1

Mi van veled, Palota?

 2011.10.02. 15:11

A Budai XI SE hazai pályán 3:1-re nyert a Palota RSC ellen a női NB I alapszakasznak ötödik fordulójában. A meccs kulcspontja a második szett hajrája volt, amikor 23:17-es hátrányból tudtak fordítani a budaiak. A Budai XI SE tekintélyt parancsoló létszámmal és játékoskerettel…

Címkék: bajnokság palota budai röplabda nb1 budaixi

A BITT KNRC-Kaposvári Egyetem a vártnál sokkal simábban nyert 3:0-ra a Palota RSC otthonában a női NB I alapszakaszának negyedik fordulójában. A Tatabánya megszerezte első pontját. A Kaposvár egy győzelemmel és négy ponttal várta a rákospalotai alsóházi rangadót, a…

Címkék: bajnokság palota kaposvár röplabda nb1 bitt

Az Albrecht-Miskolci VSC-MISI hazai pályán 3:0-ra nyert a Palota RSC ellen a női NB I alapszakaszának harmadik fordulójában. Amikor kellett, összekapták magukat a borsodi lányok, és nem adtak játszmát a vendégeknek. A mérkőzés képgalériája ide kattintva megtekinthető! A…

Címkék: bajnokság miskolc palota röplabda nb1 mvsc

A Békéscsabai RSE igazolta a papírformát, és magabiztosan nyert 3:0-ra a Palota RSC otthonában a női NB I alapszakaszának második fordulójában. A fővárosiak a harmadik szettben megvillantották valódi tudásukat! Határozott, ellentmondást nem tűrő játékkal kezdtek a vendégek.…

Címkék: bajnokság békéscsaba palota röplabda nb1 brse

Kispadosok nagy napja Gödöllőn

 2011.09.11. 01:11

A TEVA-Gödöllői RC nagyon simán nyert (3:0) hazai pályán a Palota RSC ellen a női NB I alapszakaszának első fordulójában. Nekivágott az NB I-es szintre visszaminősített bajnoki évad alapszakaszának a tavalyi kiírásban negyedik TEVA-Gödöllői RC női csapata. A nyár folyamán…

Címkék: bajnokság palota röplabda gödöllő nb1

Az alapító-vezetőedző-mindenes, Szalayné Sebők Éva tragikus halálával pótolhatatlan veszteség érte a Palota RSC együttesét, és félő volt, hogy a csapatmegszűnési hullám elsodorja az NB I-es klubot is, amely pedig az elmúlt szezonban hősies küzdelemben, néha szinte…

Címkék: palota röplabda

Búcsú Bozsótól

 2011.07.04. 19:23

„Biztos vagyok abban, hogy sem távolság, sem halál, avagy távollét szét nem választhatja azokat, kiket egy lélek éltet, egy szeretet fűz össze.” (Szent Bernát)Ülök az íróasztalnál, és bámulom a monitort. Aztán becsukom a szemem...Képzeletben már ősz van, kezdődik…

Címkék: gyász palota röplabda szalayné

Elhunyt Szalayné Sebők Éva

 2011.07.04. 13:10

Gyászol a magyar röplabdasport, 62 éves korában türelemmel viselt, hosszú, súlyos betegség után elhunyt Szalayné Sebők Éva, a XX. század legjobb magyar női röplabdázója, az NB I-es Palota RSC vezetőedzője. Temetése 2011. július 15-én, pénteken, 12 óra 45 perctől lesz a…

Címkék: gyász palota röplabda szalayné

Az Agria RC-Eger hazai pályán 3:1-re nyert a Palota-Böllhoff ellen a női NB I 5-8. helyéért rendezett rájátszásának hatodik, utolsó fordulójában. A meccs már tétnélküli volt, mert a Veszprém győzött Kalocsán, így a fővárosiakon kívül a bakonyiak maradtak bent, az alföldiek…

Címkék: eger palota agria röplabda

A Palota-Böllhoff hazai pályán 3:1-re nyert a Kalocsai SE ellen a női NB I 5-8. helyért zajló rájátszásának ötödik fordulójában, így egy körrel a szezon vége előtt immár matematikailag is eldőlt, hogy a fővárosi csapat bennmaradt!Az elmúlt hónapok mérkőzéseinek…

Címkék: palota röplabda kalocsa

A Palota-Böllhoff 3:2-re nyert hazai pályán a Veszprémi Egyetemi SC ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának negyedik fordulójában. A bakonyiaknak ez volt a nyolcadik ötjátszmás meccsük a szezonban, és ezúttal sem törték meg az átkot, mind a nyolcat elvesztették,…

Címkék: veszprém palota röplabda vesc

Más a tét, de a lényeg ugyanaz: mindkét veszprémi csapatnak nyernie kell a hétvégén a bajnokságban! A nők az NB I alsóházi rájátszásában a Palotát fogadják szombaton, a férfiak pedig az Extraliga középszakaszának utolsó fordulójában a MAFC-ot látják vendégül…

Címkék: veszprém palota röplabda mafc extraliga vrc vesc

A már biztos kieső Kalocsai SE hazai pályán 3:1-re kikapott a Palotától a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának második fordulójában. Újabb sikerének köszönhetően a fővárosi együttes immár pontelőnnyel áll a négyes csoport élén.Igaz, a már kiesett Kalocsa…

Címkék: palota röplabda kalocsa

A Palota-Böllhoff hazai pályán 3:0-ra nyert az Agria RC-Eger ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának első fordulójában. A hazai játékosok közül Karácsonyi Júlia és Szepesi Gabriella remekül teljesített, pedig egyik felkészülése sem volt problémamentes...Tóth…

Címkék: eger palota agria röplabda

Néhány nap múlva, már ezen a szombaton folytatódik a női NB I alsóházi küzdelemsorozata, hiszen a diákolimpia jövő hétvégi, szegedi országos döntője miatt előrehozták a Palota–Eger rangadót! Érdekesség, hogy ugyanez a két csapat néhány nappal ezelőtt is…

Címkék: eger veszprém palota agria röplabda kalocsa vesc

A továbbra is erősen tartalékos összeállításban játszó Palota-Böllhoff hazai pályán 3:2-re nyert az Agria RC-Eger ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszának hatodik, utolsó fordulójában. A fővárosiak ismét határtalan lelkesedéssel kompenzálták az ellenfél…

Címkék: eger palota agria röplabda

A Veszprémi Egyetemi SC hazai pályán 3:1-re nyert a Palota-Böllhoff ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszának ötödik fordulójában. Sikerükkel a bakonyiak csoportjuk élére álltak.Alaposan ráijesztettek a veszprémi lányok a hazai szurkolótáborra, hiszen öt nyitás…

Címkék: veszprém palota röplabda vesc

A női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszában pénteken és vasárnap is megmérkőzött egymással a Kalocsai SE és a Palota-Böllhoff. A fővárosiak mindkét meccset 3:0-ra megnyerték, így az alföldiek már ötpontos hátrányban vannak a kiesés elkerüléséért zajló…

Címkék: palota röplabda kalocsa

Lelkes és lendületes játékkal verte 3:1-re az új struktúrában felálló Veszprémi Egyetemi SC a vendég Agria RC-Eger együttesét a női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszának harmadik fordulójában. A bakonyiak sikere jó előjel a vasárnapi visszavágó előtt.Régi-új…

Címkék: eger veszprém palota agria röplabda kalocsa vesc

süti beállítások módosítása