Az angliai Team Northrumbiában légióskodó Berndt Attiláék a Coventry&Warwick Riga otthonába látogattak volna a hétvégén, ám a hazaiak jelezték, a mérkőzést el kell halasztani. Az elmúlt hétvégén csak egy mérkőzést rendeztek volna az angol Super 8-ben, ám azt is törölni…

Címkék: anglia bajnokság légió légiós

Ahogyan a legutóbbi idényben, Szívós Máriáék ezúttal is megállíthatatlanok, zsinórban kilencedik győzelmüket szerezték. Porubek Lilláék hazai pályán kaptak ki, Molnár Hajnalka és Farkas Anett együttese pedig egy győzelemmel és egy vereséggel zárta a hetet. Farkas Anett és a…

Címkék: amerika bajnokság légió röplabda egyetemi légiós

Kovács II Zoltán csapata, a CSM Agronomia Bucuresti két győzelemmel és egy vereséggel zárta a Román Kupa zilahi tornáját. A fővárosiak éppen a házigazdáktól, Mózer Zoltán és Nagy Péter bajnoki címvédő együttestől, a Remat Zalautól kaptak ki. A CSM Agronomia korábban…

Címkék: románia nagy légió kovács román röplabda légiós kovács zoltán kecskeméti mózer

Mint arról már beszámoltunk, a Dinamo Moszkva 3:1-re nyert a Fakel-Novij Urengoj ellen az Orosz Kupa középdöntő-csoportjában, Nyizsnyij Novgorodban. Időközben nyilvánosságra került a találkozó statisztikája is: a győztes fővárosiak legeredményesebbje a 17 pontos Veres Péter…

Címkék: orosz moszkva légió veres légiós dinamo

Két győzelemmel kezdte az orosz bajnokság alapszakaszát Veres Péter csapata, a Dinamo Moszkva a legutóbbi szezon ezüstérmese a második körben rangadót játszott, és 3:2-re győzött idegenben! Az első körben, a Dinamo Krasznodar elleni találkozón Veres nem lépett pályára. A…

Címkék: orosz moszkva légió röplabda veres légiós dinamo

Az amerikai női egyetemi bajnokság legfelső osztályában (Divízió I) szereplő Middle Tennessee és Virginia Commonwealth University (VCU) is egy-egy magyar játékossal büszkélkedhet. A Szívós Máriát foglalkoztató Middle Tennesse utoljára szeptember 23-án szenvedett vereséget.…

Címkék: amerika bajnokság légió röplabda légiós

Egymást követik a bajnoki- és a Közép-európai Liga-meccsek Toronyai Miklós és Szalai Szabolcs csapata, az osztrák VCA Hypo Niederösterreich számára! Amstetten város csapata öt bajnoki meccset már lejátszott, és csak egyszer kapott ki, az első találkozón! A legutóbbi…

Címkék: ausztria légió röplabda osztrák légiós szalai amstetten toronyai

Mózer Zoltán és Nagy Péter csapata még nem kapott ki, Kovács II Zoltán együttese még nem nyert a román bajnokság alapszakaszában. Kecskeméti Péter csapata jól kezdett. Rögtön egy magyaros rangadóval indult a férfibajnokság Romániában, hiszen Kecskeméti Péter együttese, a…

Címkék: románia nagy légió kovács román röplabda légiós kovács zoltán kecskeméti mózer

Az Asystel Novara csapatának hivatalosan csak öt játékosa volt, ezért elmaradt az A1 Liga alapszakaszának első mérkőzése a Modena ellen! A vendégek már bemelegítettek, ám a szabályok értelmében nem kezdhették el a meccset! Az olasz röplabdás honlapok egybehangzóan úgy…

Címkék: olasz olaszország légió röplabda légiós novara horváth dóra

Az olasz A1 Ligában Szabó Dávid csapata kétszer is úgy vesztett 3:2-es meccset, hogy az ötödik szett 19:17 lett az ellenfélnek! A másodvonalban Mészáros Dömötör előbb 16, majd 17 pontot szerzett! Az olasz férfi első- és másodosztály első fordulójának eseményeiről már…

Címkék: olasz olaszország légió szabó mészáros németh röplabda légiós baróti

Javában zajlik az amerikai női egyetemi bajnokság, és a Divízió I-ben két magyar játékos is szerepel. Porubek Lilla a Kansas State Wildcats, Molnár Hajnalka pedig a Memphis Tigers röplabdázója. A Big12 konferenciában szereplő Wildcats két vereséget követően látogatott Lubbockba,…

Címkék: amerika bajnokság légió molnár röplabda légiós porubek

Remek hétvégén vannak túl Angliában játszó légiósaink, hiszen mindenki győzelemnek örülhetett csapata legutóbbi bajnokiján! A kecskeméti Rapi Róbert bemutatkozása nagyszerűen sikerült az Offra Norbertet is soraiban tudó London Poloniában. Az élvonalbeli angol női…

Címkék: anglia bajnokság légió röplabda légiós leeds

Az angol női élvonal, a Super 8 alapszakaszának második fordulójában Tóth Luca csapata, a Team Northumbria hazai pályán simán nyert 3:0-ra az Ashcombe Dorking ellen. A magyar játékos érdekes módon nem feladó, hanem feladóátló volt! Statisztika itt! Amint a statisztikából is…

Címkék: anglia légió tóth röplabda légiós

Az SL Benfica 3:0-ra nyert az AJ Fonte Bastardo ellen a portugál Szuperkupa-mérkőzésen! A Portugál Kupa-győztes, bajnoki ezüstérmes együttes magyar feladója, Koch Róbert tehát egy nagy sikerrel tette le a névjegyét Lisszabonban! A meccs jegyzőkönyve ide kattintva megtekinthető!…

Címkék: portugál légió portugália röplabda légiós benfica koch

Szerda délután, magyar idő szerint három órakor kaptuk a hírt Lisszabonból, hogy minden adminisztratív akadály elhárult, így Koch Róbert, a Benfica magyar feladója pályára léphet az esti, Fonte Bastardo elleni Szuperkupa-mérkőzésen! Korábban azért volt bizonytalan a…

Címkék: portugál légió portugália röplabda légiós benfica koch

„Egy MVP-nek mindent lehet!”

 2011.10.03. 20:46

A Leeds Carnegie hazai pályán 3:0-ra nyert a London Lynx ellen az angol férfi élvonal, a Super 8 alapszakaszának második fordulójában. A mezőny legjobbja Herczeg Roland volt, mégis Tóth Milánt választották! A mérkőzés statisztikája ide kattintva megtekinthető! Tóth Milán…

Címkék: anglia légió röplabda légiós leeds

Szenzációs bejelentés: Koch Róbert a Portugál Kupában címvédő Benfica csapatába igazolt! Új csapattársai között két olyan játékos is van, aki ott volt a portugál válogatott színeiben az idei Világligában: Hugo Gaspar, illetve a nemzeti együttes csapatkapitánya, Flávio Cruz,…

Címkék: portugál légió portugália röplabda légiós benfica koch

Veres Péter csapata, az orosz Dinamo Moszkva öt győzelemmel és két vereséggel csoportja harmadik helyén jutott tovább az Orosz Kupában. A következő csoportfázisban már a nyolcas döntőbe jutás a tét! Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a tavalyi kupaezüstérmes Dinamo…

Címkék: orosz moszkva légió röplabda veres légiós dinamo

Lejátszotta első bajnoki mérkőzését az Leeds Carnegie. Tóth Milán és Herczeg Roland együttese a Berndt Attilával megerősödött Team Northrumbiához látogatott. A rendkívül önkritikus feladó, Tóth Milán exkluzív beszámolója a hunvolley-blog-nak! Az első szettben a hazaiak…

Címkék: anglia légió röplabda légiós leeds

Egy héttel az olasz ezüstérmet hozó Európa-bajnokság zárása után elrajtolt a világ egyik legszínvonalasabb, legerősebb férfibajnoksága, az itáliai liga. Az első- és a másodosztályban összesen négy magyar röplabdázik: Szabó Dávid, Mészáros Dömötör, Baróti Árpád és…

Címkék: olasz olaszország légió szabó mészáros németh röplabda légiós baróti

A harmadik helyen végzett a 32. Trofeo Mimmo Bellomo elnevezésű felkészülési tornán Horváth Dóra csapata, az olasz Asystel Novara. A magyar játékos a bajnoki ezüstérmes Villa Cortese ellen 19, a bajnoki címvédő Bergamo ellen pedig 21 pontot szerzett. 32. Trofeo Mimmo Bellomo…

Címkék: olasz olaszország légió röplabda légiós novara horváth dóra

Az olasz férfi A2 Ligában jövő hétvégén rendezik az alapszakasz első fordulóját, így a csapatok már javában játsszák a felkészülési mérkőzéseket! Legutóbb Németh Szabolcs és Mészáros Dömötör együttese is vereséget szenvedett. Felkészülési mérkőzések Caffé…

Címkék: olasz légió mészáros németh röplabda légiós

Újabb felkészülési tornát nyert meg a Kansas State University Wildcats. Az együttes magyar játékosát, Porubek Lillát a Wynn Invitational álomcsapatába is beválasztották! Porubek Lilla a házigazda Missouri State ellen 15, a Hofstra ellen 10, a South Dakota State ellen pedig 16 pontot…

Címkék: amerika usa légió röplabda légiós porubek

Veres Péter csapata, a Dinamo Moszkva négy mérkőzést már lejátszott az Orosz Kupa selejtezőcsoportjában. A fővárosiak mérlege két győzelem, két vereség. Az Iszkra Ogyincovo mindkétszer 3:1-re nyert a Dinamo ellen, amely a folytatásban előbb 3:2-re, majd 3:1-re győzött a…

Címkék: orosz moszkva légió röplabda veres légiós dinamo

Felkészülési tornára a bulgáriai Gabrovóba utazott Kovács II Zoltán csapata, a CSM Bucuresti. A román együttesen és a házigazdán kívül szerb és görög résztvevője van a tornának. A bolgár CVC Gabrovo, a román CSM Bucuresti, a görög PAOK Szaloniki és a szerb Vojvodina…

Címkék: románia bulgária légió kovács román bucuresti röplabda légiós kovács zoltán

süti beállítások módosítása