A Dunántúli Amatőr Bajnokság keretein belül vasárnap délelőtt a Dabronc hazai pályán fogadta a Győri Dózsa csapatát. A VSA az NB II-es mérkőzés miatt nem tudott megjelenni, így az elmaradt két meccset az utolsó fordulóban, Ikrényben játsszák le a csapatok. A Dabronc ezúttal…

Címkék: győr röplabda dózsa regionális dabronc

Elhunyt dr. Pap István

 2011.12.01. 22:06

79 éves korában elhunyt dr. Pap István, aki a röplabdások körében Öcsi, Öcsi bácsi, illetve Csuhás becenévre hallgatott. Játékosként az Újpesti Dózsában szerepelt, és 59 alkalommal játszott a magyar válogatottban. Megbízható játékosnak ismerték, aki elsősorban eladóként…

Címkék: halál gyász pap röplabda újpest dózsa

Május 21-én, szombaton, a budapesti Szent László Gimnáziumban rendezték a III. korcsoportos diákolimpia elődöntőtornáját. Mivel a győri csapat visszalépett, csak két együttes, a csepeli Kék Általános Iskola, és a dunaújvárosi Dózsa György Általános Iskola maradt.A kiírás…

Címkék: dunaújváros csepel kék röplabda dózsa diákolimpia utánpótlás

A Vasi Sportakadémia hazai pályán 3:1-re nyert a Győri Dózsa SE ellen a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz huszadik fordulójában. A jelenlegi szezonban ez volt a szombathelyiek utolsó mérkőzése hazai környezetben.Fordulókkal a bajnokság vége előtt már eldőlt, hogy…

Címkék: szombathely győr röplabda dózsa nb ii vasi vsa sportakadémia vasi sportakadémia győri dózsa

A Szombathelyi Egyetemi SE hazai pályán meglepően simán nyert 3:0-ra közvetlen riválisa, a Győri Dózsa SE ellen a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 15. fordulóból elhalasztott mérkőzésen.Szervezett, egységes játékkal kezdett a Szombathely, főként Bán Éva és Poór…

Címkék: egyetem szombathely győr röplabda dózsa nb ii szombathelyi egyetemi

A Tatabányai Volán SE hazai pályán 3:1-re nyert a Győri Dózsa SE ellen a női NB II Nyugati-csoportjában, az alapszakasz 14. fordulójában. A tatabányaiak felnőtt- és juniorcsapata is veretlenül, 12 győzelemmel vezeti a tabellát.A mérkőzés legjelentősebb tétje az volt, hogy a 13…

Címkék: volán tatabánya győr röplabda dózsa nb ii

Örülhet a VSA és a Tatabánya, hiszen a nagy rivális ARC RSE elszenvedte első vereségét a női NB II Nyugati-csoportjában. Az ajkaiak az alapszakasz ötödik fordulójában a Győri Dózsa SE vendégeként kaptak ki 3:0-ra.Eredményes szereplésben reménykedett az Ajka, de a…

Címkék: győr röplabda dózsa ajka nb ii arc rse