A Dági KSE ezúttal sem hibázott hazai környezetben! A férfi NB I alapszakaszának 13. fordulójában az aktuális áldozat a liberójátékos nélkül pályára lépő Sümegi RE volt (3:0). A Dág jól nyitott, de a sümegiek is komolyan vették mérkőzést, és a nyitásfogadásnál nagyon…

Címkék: bajnokság röplabda nb1 sümeg dág

A Vegyész RC-Kazincbarcika hazai pályán 3:0-ra nyert a Dági KSE ellen a férfi Magyar Kupa első fordulójának első mérkőzésén. A borsodiak szoros játszmákban győztek, így talán lesznek még izgalmak a visszavágón is. Meglehetősen foghíjas csapattal érkezett a Dág együttese…

Címkék: röplabda magyar kupa kazincbarcika vegyész dág

Szegény embert az ág is húzza — tartja a mondás, amely a Csepel együttesére ezúttal igaznak bizonyult, hiszen nem elég, hogy a használhatatlan csarnok miatt fel kellett cserélni a pályaválasztói jogot, illetve el kellett halasztani a soron következő két hazai összecsapást,…

Címkék: bajnokság csepel röplabda nb1 dág

A korábbi időponthoz képest tíz nappal később fogadja a Vegyész RC-Kazincbarcika a Dági KSE csapatát a férfi Magyar Kupa első fordulójában. A párharc első meccsének, illetve visszavágójának az időpontja is megváltozott! Korábban abban egyezett meg a két klub, hogy a kupa…

Címkék: röplabda magyar kupa kazincbarcika vegyész dág

Nekik nincs, ami ellenáll!

 2011.11.13. 20:23

A Dági KSE hazai pályán magabiztos, tetszetős játékkal 3:0-ra győzött a MAFC-BME-Mapei ellen a férfi NB I alapszakaszában, a tízedik forduló rangadóján, egy rendkívül hangulatos, élvezetes, látványos meccsen. A csodálatos, napsütéses késő őszi, kora téli időjárásnak…

Címkék: bajnokság röplabda nb1 mafc dág

A Vegyész RC-Kazincbarcika hazai pályán 3:1-re nyert a Dági KSE ellen a férfi NB I alapszakaszának nyolcadik fordulójában. A Dág mindig amolyan kellemetlen csapat volt a borsodiak számára, ezért illett óvatosan kezelni őket a találkozó előtt. Ez még akkor is igaz, ha egyik…

Címkék: bajnokság röplabda nb1 kazincbarcika vegyész dág

A férfi NB I alapszakaszának nyolcadik fordulójában a Vegyész RC-Kazincbarcika szombaton 17 óra 30 perctől a Dági KSE csapatát fogadja. A vendégek előkelő helyen állnak a bajnoki tabellán, vagyis az eddigi eredményeik alapján jó meccsre van kilátás. — Tavaly sem volt rossz…

Címkék: bajnokság röplabda nb1 kazincbarcika vegyész dág

Győzelmi reményekkel utaztak el a Dunaferr röplabdázói Dágra, de a rutinos hazaiak végül 3:0 arányban diadalmaskodtak a férfi NB I alapszakaszának hetedik fordulójában. Tomanóczy Tibor összeszedett játékot várt csapatától, ez azonban csak a nyitófelvonás első labdamenetei…

Címkék: bajnokság dunaújváros röplabda nb1 dunaferr dág

A férfi NB I alapszakaszának hetedik fordulójában a Dági KSE vendége lesz a Dunaferr SE. A találkozó szombaton 18 órakor kezdődik. Jól kezdték a bajnokságot a dunaújvárosiak, hiszen két győzelemmel nyitottak, de utána két vereség következett. Az ötödik fordulóban viszont…

Címkék: bajnokság dunaújváros röplabda nb1 dunaferr dág

Nagy elszántsággal készült a Kecskemét elleni hazai rangadóra a Dági KSE együttese, végül mégis 3:1-es vereséget szenvedett a férfi NB I alapszakaszának hatodik fordulójában. A dági sportcsarnok szépen megtelt, és bíztatásban nem volt hiány. Jól is kezdett a házigazda, bár…

Címkék: bajnokság kecskemét röplabda nb1 dág

A Kalo-Méh-Kecskeméti SE elvesztette az első szettet a Dági KSE otthonában a férfi NB I alapszakaszának hatodik fordulójában, de a következő hármat megnyerte, és ezzel a találkozót is, 3:1-re. Gyurkó Sándor edzőnek volt egy váratlan húzása a találkozón... — Az első…

Címkék: bajnokság kecskemét röplabda nb1 dág

A címvédő Fino-Kaposvár 3:0-ra nyert a Dági KSE otthonában a férfi NB I alapszakaszának ötödik fordulójában. A somogyiak remek nyitásaiknak köszönhetően végig kézben tartották a mérkőzést, és megérdemelt győzelmet arattak. Voltak, akik előzetesen nehéz csatát jósoltak a…

Címkék: bajnokság kaposvár röplabda nb1 dág

Szinte a tavalyi megegyező összeállításban, sérültek nélkül lépett pályára szombaton, hazai pályán a Dági KSE a férfi NB I alapszakaszának első fordulójában, és a győzelem nem is maradt el a Szolnoki Főiskola RK-SI ellen. A tavasszal ötödik helyen végző dági együttes…

Címkék: bajnokság szolnok röplabda nb1 dág

Augusztus 27-28-án rendezték a kőbányai a Szent László Gimnázium tornacsarnokában a VIII. Porubszky László-emlékversenyt. A fiú utánpótlástorna aranyérmét a cseh Znojmo szerezte meg a Budapest-válogatott, a Dág junior és a szlovákiai Komárno előtt. Ezen a tornán mutatkozott…

Címkék: röplabda utánpótlás dág

Ahogy arról korábban szintén beszámoltunk, szombaton a Komárom-Esztergom megyei apró település, Dág csodálatos röplabdacsarnoka adott otthont a férfi NB II juniorbajnokság négyes döntőjének az alapszakasz küzdelmeit követően a két legjobb keleti, illetve nyugati csapat…

Címkék: eger röplabda utánpótlás junior dág

Dágon rendezték a férfi NB II juniorbajnokságának négyes döntőjét. Nagyon színvonalas volt az egész torna, hazai szemszögből csak egy szépséghibája volt az egésznek, hogy a fináléban az Eger nyert a végső ütközethez méltó meccsen, óriási izgalmak közepette.Az elődöntőt…

Címkék: röplabda junior dág

Május 14-én, szombaton Dág ad otthont a férfi NB II juniorbajnokság négyes döntőjének. A házigazdák csapatán kívül pályára lép a Győri RC Jedlik, a Kunhegyes ESE és az Eszterházy Gyakorlóiskola Eger-Szent-Györgyi DSE-VSI. Az eseményen beszédet mond a helyi…

Címkék: röplabda junior nb ii dág

A Dági KSE 3:1-re nyert a Company Nyelviskola-Veszprémi RC otthonában a férfi Extraliga ötödik helyéért rendezett rájátszásnak második mérkőzésén. Sikerével a kistelepülés csapata 2:0-s összesítéssel megnyerte a párharcot.Mintegy harmincfős, szinte kizárólag fiatalokból…

Címkék: veszprém röplabda extraliga dág vrc

A férfi Extraliga ötödik helyéért zajló rájátszásnak második mérkőzését szombaton rendezik, a Veszprém a Dágot fogadja. Az egyik csapat második győzelméig tartó párharcban a kistelepülés együttese szerzett előnyt, miután az első meccsen, hazai pályán 3:1-re…

Címkék: veszprém röplabda extraliga dág vrc

A Dági KSE hazai pályán 3:1-re nyert a Company Nyelviskola-Veszprémi RC ellen a férfi Extraliga ötödik helyéért zajló rájátszásnak első mérkőzésén. A kistelepülés csapata annak ellenére győzött, hogy egyik kulcsembere, Szauter Péter a meccs közben megsérült, és nem tudta…

Címkék: veszprém röplabda extraliga dág vrc

Két páholyban lévő csapat találkozik egymással a férfi Extraliga ötödik helyéért rendezendő rájátszásának első meccsén, kedd délután. Mindkét együttes előtt ott az előkelőbb helyezés megszerzésének lehetősége, és ez a legnagyobb motiváló erő is. Egymás elleni…

Címkék: veszprém röplabda extraliga dág vrc

Nagyon jól szervált a Dág

 2011.04.07. 09:14

A Dági KSE meglepően simán, 3:0-ra győzött Csepelen a férfi Extraliga 5-8. helyéért zajló rájátszásának második mérkőzésén, így 2:0-s összesítéssel megnyerte a párharcot, és a folytatásban az ötödik helyért játszhat. A kistelepülés együttesének sikerét ezúttal is a…

Címkék: csepel röplabda extraliga dág

Így verte a Dág a Csepelt

 2011.04.04. 18:00

A Dági KSE hazai pályán 3:0-ra nyert a Csepel ellen a férfi Extraliga 5-8. helyéért zajló rájátszásának első mérkőzésén. Ezen a verőfényes, igazi tavaszi vasárnapi napon ebben a szezonban harmadszorra kerekedtek fel a csepeliek, hogy Dágra látogassanak bajnoki mérkőzést…

Címkék: csepel röplabda extraliga dág

A Vegyész RC-Kazincbarcika négy év szünet után ismét bejutott a legjobb négy közé a férfi Extraligában, miután a negyeddöntőben hazai környezetben és idegenben egyaránt 3:1-re nyert a Dági KSE ellen.A négyórás utazás után kicsit álmosan kezdett a Dág a fizikai fölényben…

Címkék: röplabda kazincbarcika vegyész extraliga dág

Egy kis falu nagy csodája

 2011.03.20. 23:19

Dág község Komárom-Esztergom megyében, a dorogi kistérségben található. Alig ezren lakják, általános iskolájába száz tanuló jár, ebből több mint hatvan igazolt röplabdázó. Van egy helyi vállalkozó, aki mert nagyot álmodni, és van egy megszállott testnevelő, aki még…

Címkék: röplabda utánpótlás dág

süti beállítások módosítása