Közeledik a női NB I negyeddöntőjének első mérkőzése. A február 22-i első Békéscsaba―Újpest csata előtt az alapszakaszban harmadik helyen végző viharsarkiak két felkészülési mérkőzést vívtak a Miskolccal. A felek abban egyeztek meg, hogy meccsenként kitöltik a két…

Címkék: miskolc békéscsaba röplabda mvsc brse

Hagyomány Békéscsabán, hogy az önkormányzat minden évben köszönti a város kiváló teljesítményt elért sportolóit, edzőiket, és az eredményesen dolgozó sportvezetőket. Az élsportolói fogadásra meghívást kaptak a Békéscsabai Röplabda Sportegyesület képviselői is. Kiss…

Címkék: békéscsaba röplabda brse

A Békéscsabai RSE hazai pályán a vártnál is simábban nyert (3:0) a Szolnoki Főiskola RK-SI ellen a női NB I alapszakaszának 22. fordulójából elhalasztott mérkőzésen. Mindkét együttes bejutott a felsőházi rájátszásba, a csabaiak az Újpesttel, a szolnokiak a Vasassal…

Címkék: bajnokság békéscsaba szolnok röplabda nb1 brse

A várakozásoknak megfelelően a Budapest SE női röplabdaszakosztálya megfellebbezte a szövetség döntését, miszerint Szombathelyi Szandra átigazolási kérelmet a Nyilvántartási és Átigazolási Bizottság aláírta, így az MRSZ a játékost a Békéscsabai RSE igazolt sportolójának…

Címkék: békéscsaba röplabda szombathelyi bse brse

2013 májusáig szóló szerződést kötött Szombathelyi Szandrával a Békéscsabai RSE. A játékos a szezont a Budapest SE csapatában kezdte, azonban idény közben szabadon igazolhatóvá vált. Így került a viharsarki együttes látókörébe, amelynek Pallag Ágnes sérülése miatt…

Címkék: békéscsaba röplabda szombathelyi brse

A hunvolley.blog birtokába jutott hivatalos levelezés tanúsága szerint a szövetség a mai napon (február 7.) felszólította a Budapest Sport Egyesületet, hogy hitelt érdemlően igazolja, hogy a közte és Szombathelyi Szandra között létrejött munkaszerződésben rögzített díjazását…

Címkék: békéscsaba röplabda szombathelyi bse brse

A hunvolley.blog megbízható forrásból származó értesülései szerint a szövetség arról értesítette a Békéscsabai RSE vezetőségét, hogy engedélyezi Szombathelyi Szandra átigazolását a Budapest SE-től! A 22 éves röplabdázó anyagi, szakmai és emberi okok miatt rendkívüli…

Címkék: békéscsaba röplabda szombathelyi bse brse

A Békéscsabai RSE 3:0-ra győzött a Budai XI SE otthonában a női NB I alapszakaszának 21. fordulójában. A viharsarkiak sikere magabiztosan született, még akkor is, ha igazándiból csak a harmadik szettben tudtak ellenfelük fölé nőni. Az első szett közepéig a Budai XI SE vezetett,…

Címkék: bajnokság békéscsaba budai röplabda nb1 brse budaixi

A hunvolley.blog megbízható forrásból származó információi alapján november óta nem kapnak fizetést a női bajnoki- és Magyar Kupa-címvédő Budapest SE-FKF Zrt. csapatának játékosai. A hírek szerint a jelenlegi szezon előtt igazolt Szombathelyi Szandra a múlt héten szakmai és…

Címkék: békéscsaba röplabda szombathelyi bse brse

A Békéscsabai RSE hazai pályán 3:1-re nyert a Kaposvár ellen a női NB I alapszakaszának huszadik fordulójában. Molcsányi Rita betegségéből felépülve újra csatasorba állt, egyedül Pallag Ágnest volt kénytelen nélkülözni Kormos Mihály edző. A Békéscsaba kezdte aktívabban a…

Címkék: bajnokság békéscsaba kaposvár röplabda nb1 bitt brse

Az Albrecht-Miskolci VSC-MISI hazai pályán 3:1-re megverte a Békéscsabát a női NB I alapszakaszának 19. fordulójában. A viharsarkiak rendkívül tartalékos, felforgatott összeállításban léptek pályára. Molcsányi Rita továbbra is influenzás, így nem léphetett pályára…

Címkék: bajnokság miskolc békéscsaba röplabda nb1 mvsc brse

Az Albrecht-Miskolci VSC-MISI a női NB I alapszakaszának 19. fordulójában a Békéscsabát fogadja szombaton 17 órától. Az elmúlt három fordulóban háromszor vesztettek a borsodiak, ráadásul még szettet sem nyertek. ― Nem számítottunk ilyen arányú kudarcokra ― kezdte Toma…

Címkék: bajnokság miskolc békéscsaba röplabda nb1 mvsc brse

A BSE nélkül nincs kupadöntő!

 2012.01.18. 19:23

A címvédő Budapest SE-FKF Zrt. megdöbbentően simán verte idegenben a Békéscsabát a női Magyar Kupa negyeddöntőjének visszavágóján, így bejutott a legjobb négy közé! Ott lesz a Gödöllő, a Vasas és az NRK-Nyíregyháza is! A békéscsabaiaknál Molcsányi Rita helyett nővére,…

Címkék: békéscsaba röplabda magyar kupa bse brse

Röplabdalecke a TF-en

 2012.01.15. 22:51

A Békéscsabai RSE 3:1-re nyert a TFSE-KRA ellen a női NB I alapszakaszának 18. fordulójában. A sérült Pallag Ágnes csak a nézők sorából szemlélhette a találkozót. Ennek ellenére is határozott, szép játékot mutatott be a vendégcsapat az első játszma elején. Borkovits Zoltán…

Címkék: bajnokság békéscsaba röplabda nb1 tf brse

Kipukkadt a Békéscsaba!

 2012.01.13. 20:42

A Gödöllő annak idején hazai pályán 3:0-ra nyert a Békéscsaba ellen, most pedig idegenben győzte le a viharsarkiakat 3:1-re! A női NB I alapszakaszának 17. fordulójában óriásit csatáztak a csapatok, hiszen a harmadik és a negyedik szett is 26:24 lett. Egy kellemetlen stílusú,…

Címkék: bajnokság békéscsaba röplabda gödöllő nb1 brse

A Békéscsabai RSE az első és a második szett sima elvesztése után bravúros sikert aratott a bajnoki címvédő Budapest SE otthonában a női Magyar Kupa negyeddöntőjének első mérkőzésén. Fésüs Irén, a hazaiak vezetőedzője a hunvolley.blog-nak úgy nyilatkozott, hogy jelentős…

Címkék: békéscsaba röplabda magyar kupa bse brse

A szerb Sofija Medics múlt heti leigazolásával a centerkérdés megoldódni látszik a viharsarki egyesületnél, azonban ütőposzton a szezon kezdete óta nem volt rotációs lehetősége a szakvezetésnek. Az elmúlt évek során több korosztályos válogatott játékos hagyta el…

Címkék: békéscsaba röplabda brse molcsányi

Mi megtippeltük, de rajtunk kívül kevesen hittek benne: az Újpesti TE hazai pályán 3:2-re legyőzte a listavezető Békéscsabai RSE együttesét a női NB I alapszakaszának 16. fordulójában! A viharsarkiak ezzel lecsúsztak a tabella első helyén, mert a címvédő BSE visszaelőzte…

Címkék: bajnokság békéscsaba röplabda ute újpest nb1 brse

November végén egészségügyi problémái miatt az Egyesült Államokba hazautazó Lana Zielke távozása nehéz helyzetbe hozta az egyébként is létszámproblémákkal küzdő Békéscsabai RSE csapatát. Ettől függetlenül az együttes kiválóan szerepel, hiszen az addig veretlen BSE…

Címkék: békéscsaba röplabda

Elvesztette veretlenségét a Budapest SE, amely a női NB I alapszakaszának 15. fordulójában 3:1-re kikapott a Békéscsabai RSE otthonában. A két csapat helyet cserélt a tabellán, immár a viharsarkiak vezetnek. A nézők szép számban látogattak ki a Szent István Egyetem békéscsabai…

Címkék: bajnokság békéscsaba röplabda nb1 bse brse

A Békéscsabai RSE csapata visszatért egykori sikerének színhelyére, a Tatabányai Volán SE otthonába. Néhány évvel ezelőtt az egykori bányászvárosban harcolták ki a legfelsőbb osztályba kerülést a viharsarkiak, de azóta már nincs egy súlycsoportban a két együttes: a csabaiak…

Címkék: volán bajnokság tatabánya békéscsaba röplabda nb1 brse

A Békéscsabai RSE gyermekcsapata Nyíregyházán járt a hétvégén. Két napig tartott a Móricz Nemzetközi Utánpótlás Torna, ahol 12 csapat mérte össze tudását. A hat külföldi és hat magyar együttest a szervezők négy darab hármas csoportba osztották, ahol körmérkőzést…

Címkék: nyíregyháza békéscsaba röplabda utánpótlás brse

December elsején a szegedi EHÖK SE-Realio igen hasznos edzőmérkőzést játszott a Békéscsabai RSE serdülőcsapata ellen. Érdekesség, hogy az NB II-ben szereplő csongrádi együttes két meghatározó tagja, Pelle Míra és Molcsányi Petra a BRSE-ben nevelkedett. Az edzőmérkőzés…

Címkék: szeged békéscsaba röplabda serdülő brse

Szombaton két alkalommal is összemérte tudását a Békéscsabai RSE és a Palota RSC röplabdacsata. Délelőtt a Magyar Kupa keretében a visszavágót játszották a csütörtöki első felvonás után, délután pedig bajnoki találkozóra került sor. Mindkétszer simán győztek a…

Címkék: bajnokság békéscsaba palota röplabda nb1 brse

A békéscsabai RSE hazai pályán simán nyert 3:0-ra a palota RSC ellen a női Magyar Kupa első fordulójának visszavágóján. A viharsarkiak játszmaveszteség nélkül abszolválták a párharcot, és simán jutottak tovább a legjobb nyolc közé. Már az elején kitűnt, hasonló…

Címkék: békéscsaba palota röplabda magyar kupa brse

süti beállítások módosítása