Egyszerűen elege lett...

 2011.08.19. 08:51

Tóth Eszter már korábban elhatározta, hogy nem játszik tovább. A 18 éves ütőjátékos három és fél éven keresztül meghatározó játékosa volt az Agria RC-Eger NB I-es női csapatának, a bajnokság végeztével azonban komoly elhatározásra jutott. – Az elmúlt időszakban…

Címkék: eger agria tóth röplabda

Edzésben a VIKSZ-Agria RC-Eger

 2011.08.10. 17:51

Hétfőn kezdte meg a felkészülést az őszi szezonra az NB II-es egri női csapat. A Kemény Ferenc Sportcsarnok küzdőtere mellett a salakos futópályával is ismerkedtek Juhászné Tóth Mária edző tanítványai. Gáspárdy György ügyvezető elnök tájékoztatása szerint a csapat…

Címkék: eger agria röplabda

Jelenleg pihenőjüket töltik az Agria RC-Eger női röplabdázói. Az NB I elmúlt idénye kevés sikerélményt tartogatott a felnőtt csapat számára, amely búcsúzni, kiesett az NB II-be. A klubvezetés nem vív elkeseredett harcot az NB I-es tagságért, noha több együttes is komoly…

Címkék: eger agria röplabda

Három meghatározó játékosa nélkül, megfiatalított kerettel várja az NB II rajtját az Agria RC Eger női csapata. A személyi gondokra a jó utánpótlás jelenthet gyógyírt.– Petrás Dalma és Imreh Kinga ősztől a fővárosban folytatja iskolai tanulmányait, egri…

Címkék: eger agria röplabda

Szebb jubileumban bíztak Egerben

 2011.06.04. 17:59

A 15. helyen végzett, így búcsúzni kényszerült az NB I-től az Agria RC Eger női csapata. A hevesi együttes ősztől minden bizonnyal az NB II-ben szerepel.„Idén augusztusban lesz tíz esztendeje, hogy az Extraligában ezüstérmesként végzett Egut RC váratlan megszűnése után a…

Címkék: eger agria röplabda

Az Agria RC-Eger hazai pályán 3:1-re nyert a Palota-Böllhoff ellen a női NB I 5-8. helyéért rendezett rájátszásának hatodik, utolsó fordulójában. A meccs már tétnélküli volt, mert a Veszprém győzött Kalocsán, így a fővárosiakon kívül a bakonyiak maradtak bent, az alföldiek…

Címkék: eger palota agria röplabda

A Veszprémi Egyetemi SC hazai pályán 3:1-re nyert az Agria RC-Eger ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának ötödik fordulójában. A hevesieknek egy körrel a szezon vége előtt már csak elméleti esélyük van a kiesést jelentő utolsóelőtti hely elkerülésére.Az első…

Címkék: eger veszprém agria röplabda vesc

Az Eger megint nyert Kalocsán

 2011.03.13. 08:32

Az Agria RC-Eger 3:0-ra győzött a Kalocsai SE otthonában a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának negyedik fordulójában. A tabellán egyre élesebb a helyzet, valószínűleg a következő körben esedékes Veszprém – Eger meccs dönt arról, hogy a kettő közül melyik…

Címkék: eger agria röplabda kalocsa

Az Agria RC-EVSI valamennyi korosztályos lánycsapata bejutott saját sorozatának elődöntőjébe. A hevesiek két korcsoportban házigazdaként szállhatnak harcba a minél előkelőbb helyezésekért.Az NB I juniorbajnokságának elődöntőjében a BSE, a Szolnoki Főiskola RK-SI és a…

Címkék: eger agria röplabda utánpótlás

Az Agria RC-Eger hazai pályán 3:1-re nyert a Kalocsai SE ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának harmadik fordulójában. A hevesiek továbbra is a tabella harmadik helyén állnak.Az alföldiek nyugodtan játszhattak, s mivel lelkes együttesről van szó, rendesen odatették…

Címkék: eger agria röplabda kalocsa

Az Agria RC-Eger hazai pályán 3:0-ra nyert a Veszprémi Egyetemi SC ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának második fordulójában. A hevesiek még mindig a kiesést jelentő hetedik helyen állnak, de sikerükkel egy pontra megközelítették a bakonyiakat. A meccs…

Címkék: eger veszprém agria röplabda vesc

A Palota-Böllhoff hazai pályán 3:0-ra nyert az Agria RC-Eger ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló rájátszásának első fordulójában. A hazai játékosok közül Karácsonyi Júlia és Szepesi Gabriella remekül teljesített, pedig egyik felkészülése sem volt problémamentes...Tóth…

Címkék: eger palota agria röplabda

Néhány nap múlva, már ezen a szombaton folytatódik a női NB I alsóházi küzdelemsorozata, hiszen a diákolimpia jövő hétvégi, szegedi országos döntője miatt előrehozták a Palota–Eger rangadót! Érdekesség, hogy ugyanez a két csapat néhány nappal ezelőtt is…

Címkék: eger veszprém palota agria röplabda kalocsa vesc

A továbbra is erősen tartalékos összeállításban játszó Palota-Böllhoff hazai pályán 3:2-re nyert az Agria RC-Eger ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszának hatodik, utolsó fordulójában. A fővárosiak ismét határtalan lelkesedéssel kompenzálták az ellenfél…

Címkék: eger palota agria röplabda

Az Agria RC-Eger hazai pályán 3:0-ra nyert a Kalocsai SE ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszának ötödik fordulójából előrehozott mérkőzésen. Ezen a találkozón lépett pályára először a hevesiek felnőtt csapatában a 16 éves Szalmási Ágnes. A meccs…

Címkék: eger agria röplabda kalocsa

Ahogyan arról a hunvolley.blog elsőként adott hírt, az MRSZ visszavonta 19 edző engedélyét. A szankció Egerben három trénert is érint. A döntés értelmében január 24-től Juhászné Tóth Mária, Vajda Tiborné és Vincze Tamás ebben a szezonban már nem ülhet le edzőként vagy…

Címkék: eger agria röplabda

Ez az igazi VESC!

 2011.01.24. 02:07

Az elmúlt hétvégét megelőzően jó formában volt az Agria RC-Eger, viszont aktuális ellenfele, a Veszprémi Egyetemi SC botladozott. Nos, a pénteki siker után a bakonyiak a női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszának negyedik fordulójában is 3:1-re győztek a hevesiek ellen,…

Címkék: eger veszprém agria röplabda vesc veszprémi egyetemi

Lelkes és lendületes játékkal verte 3:1-re az új struktúrában felálló Veszprémi Egyetemi SC a vendég Agria RC-Eger együttesét a női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszának harmadik fordulójában. A bakonyiak sikere jó előjel a vasárnapi visszavágó előtt.Régi-új…

Címkék: eger veszprém palota agria röplabda kalocsa vesc

A férfi Extraliga 5-9. helyéért zajló középszakaszában újra duplaforduló vár a csapatokra. A Company Nyelviskola-Veszprémi RC pénteken Szegedre utazik, vasárnap pedig a Dágot fogadja. A hétvégén a nők is dupláznak, a Veszprémi Egyetemi SC például kétszer játszik az…

Címkék: eger szeged veszprém debrecen agria röplabda sümeg extraliga hpq deac vrc vesc

Az Agria RC-Eger 3:0-ra nyert a Kalocsai SE otthonában a női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszának második fordulójában. Az idegenbeli meccsre csupán nyolc játékossal utazott a hevesi együttes.Sérülések, betegségek, iskolai elfoglaltságok miatt meghatározó röplabdázók…

Címkék: eger agria röplabda kalocsa

Az Agria RC-Eger hazai pályán 3:0-ra nyert a Palota-Böllhoff ellen a női NB I 5-8. helyéért zajló középszakaszának első fordulójában. A hevesiek sikerüknek köszönhetően továbbra is négycsapatos csoport első helyén állnak. A mérkőzés képgalériája ide kattintva…

Címkék: eger veszprém palota agria röplabda kalocsa vesc

Megoldódni látszanak az anyagi gondok, így folytatja bajnoki szereplését az NB I-ben az Agria RC-Eger női csapata. A hevesiek az alapszakaszt hatodikként zárták, a folytatásban a kiesés elkerüléséért küzdenek.– Eloszlani látszanak a viharfelhők? – Az önkormányzati…

Címkék: eger agria röplabda

A hétvégén már pályára lép az Albrecht-Miskolci VSC-MISI NB I-es női röplabdacsapata, szombaton ugyanis egy hazai rendezésű tornán méri fel az erejét az Extraligában szereplő Újpest és NRK-Nyíregyháza ellen.Az Albrecht Téli Kupán a tervek szerint négy együttes mérkőzött…

Címkék: eger miskolc nyíregyháza agria röplabda ute újpest nrk

A jelenlegi állás szerint Agria RC-Eger néven szerepel a továbbiakban a hevesi női röplabdacsapat az NB I-ben. Gáspárdy György ügyvezető közleménye szerint rajtuk kívülálló okok miatt névszponzorukkal a kapcsolatuk megszakadt, így a jövőben már nem viselik az AVE nevet.A klub…

Címkék: eger agria röplabda

Boldog karácsony helyett rossz hírek: visszalépett az NB II-es Ajka női csapata, és krízishelyzetben van az Eger és az NRK-Nyíregyháza is, férfivonalon pedig a Kecskemétnek vannak súlyos nehézségei. Ki menti meg a magyar röplabdacsapatokat?Január közepén kezdődik a középszakasz…

Címkék: eger agria röplabda

süti beállítások módosítása