Antalpéter Tibor temetése

 2012.09.23. 08:51

A Magyar Röplabda Szövetség korábbi elnöke, egykori londoni nagykövet, a közelmúltban elhunyt Antalpéter Tibor temetése október 9-én, 14:15-től lesz a Farkasréti temetőben.

Címkék: halál gyász temetés röplabda elhunyt antalpéter

A tavasszal indult kezdeményezés, a Közép-magyarországi Regionális Bajnokságnak nevezett új versenysorozat kezdi elnyerni végső formáját. Mint arról már korábban is szóltak a hírek, több Pest megyei és fővárosi női csapat szándéka volt, hogy a körzetben induljon egy…

Címkék: közgáz röplabda regionális közép

A legnagyobb esélyesek nélkül kezdődik a férfi és a női NB I alapszakasza, amelynek első mérkőzéseit pénteken rendezik. Az első helyre várt csapatok csak a rájátszásban kapcsolódnak be a küzdelmekbe, addig a nemzetközi porondon próbálnak szerencsét.A nőknél az előző szezon…

Címkék: bajnokság röplabda nb1

ZéPé Café-Viharsarok Kupa elnevezéssel rendez szombaton rangos nemzetközi női felkészülési tornát a Budapest Bank-Békéscsabai RSE. A házigazdákon kívül a román bajnokság egyik élcsapata, a tavaly Balkán Kupa négyes döntőjébe jutó, és a nyáron remekül erősítő Lugos…

Címkék: békéscsaba röplabda brse

A férfi NB I újonca, a tartalékos Pécsi TE-PEAC 3:0-ra kikapott felkészülési mérkőzésen a magyar bajnok Fino-Kaposvár utánpótláscsapatától. A somogyiaknál pályára lépett a felnőtt kerethez tartozó Vajda Tamás és Bozóki Bence is, és az edzőmérkőzést megtisztelte…

Címkék: pécs kaposvár fino röplabda junior pte peac

Kovács I Zoltán után újabb centert szerződtetett a Fino-Kaposvár bajnok és kupagyőztes férficsapata. A 24 éves Juhász Péter a bajnoki bronzérmes Vegyész RC-Kazincbarcikától érkezett, és szeretné megvalósítani terveit új klubjában.— Köszönöm, jól érzem magam, remek a…

Címkék: kaposvár fino röplabda juhász center

Demeter György elismerése

 2012.09.19. 15:52

A felsőmocsoládi Bánó Mária Kastélyszállóban tartott röplabdás évadnyitó sajtótájékoztatón köszöntötték a Kaposvári Röplabda Akadémia szülőatyját, Demeter Györgyöt, aki nem csak a felnőtt bajnokcsapat vezetőedzőjeként, hanem a kaposvári utánpótlás szakmai…

Címkék: demeter akadémia kaposvár fino röplabda knrc

Az elmúlt hétvégén rendezték meg a XIV. Vihar Levente Nemzetközi Röplabda Utánpótlás Emléktornát a Vasas óbudai sportcsarnokában. A nagyobb korosztályban nyolc csapatból öt, a kicsiben pedig nyolc együttesből kettő volt külföldi.Kiemelkedett a meghívottak közül az 1998-as…

Címkék: vihar röplabda vasas utánpótlás

Kaposváron összefogtak a röplabdáért, és mindenki azért dolgozik, hogy ez a világszerte népszerű labdajáték végre hazánkban is újra visszanyerje régi fényét. Ezzel a mottóval tartott közös évadnyitó sajtótájékoztatót a Fino-Kaposvár bajnok és kupagyőztes együttese, a…

Címkék: akadémia kaposvár fino röplabda diamant knrc

Európa messze, nagyon messze...

 2012.09.18. 20:33

Szeptember 14-16. között az észak-franciaországi Valenciennes adott otthont a XIV. női röplabda Európa-tornának, amelyen nyolc csapat (két-két francia és belga, egy-egy dán, holland, svájci és magyar) rivalizált egymással. Hazánkat a TEVA-Gödöllői RC együttese képviselte..A…

Címkék: francia franciaország röplabda gödöllő valenciennes

A röplabdát népszerűsítették az NB I-es kaposvári női csapat tagjai a Gárdonyi Géza Tagiskolában. Pálfy Marianna tanítványai megismertették az alapokkal az érdeklődő fiatalokat, és az is kiderült, miért érdemes ezt a labdajátékot választaniuk. A bemutató edzésen részt…

Címkék: kaposvár röplabda bitt knrc

Szoros mérkőzésen kikapott Spanyolországtól a magyar férfiválogatott az Európa-bajnoki selejtezősorozat rigai tornájának vasárnapi, harmadik fordulójában, így pont nélkül fejezte be szereplését.A magyar válogatott pénteken a házigazda lettektől szenvedett vereséget — amivel…

Címkék: magyar magyarország spanyolország spanyol európa válogatott eb

Szombaton kezdődött és vasárnap kora este fejeződött be Miskolcon a nemzetközi Szlovák Aurél-emléktorna. Az eseményen hat csapat vett részt. Először lejátszották a csoportmérkőzéseket, majd a keresztjáték után kerültek sorra a helyosztók.A csoportokban megrendezett hat…

Címkék: miskolc szlovák röplabda emléktorna mvsc

süti beállítások módosítása