Augusztus első hétfője óta készül a következő évadra a TEVA-Gödöllői RC bajnoki ezüstérmes női csapata. Egyelőre az alapozás kellős közepén tartanak a lányok, akikre szeptemberben felkészülési mérkőzések garmadája vár.

Mivel a Közép-európai Ligában induló csapat nem vesz részt az NB I alapszakaszában, a szakmai stábra igencsak komoly feladat hárul, hogy nemzetközi szinten is ütőképessé tegye az együttest.

Ezt a célt szolgálja a fizikai állóképességet megteremtő és javító alapozás, illetve a szeptemberben esedékes felkészülési összecsapások sorozata. Szeptember 9-én, vasárnap a Szent István Egyetem sportcsarnokában, a gödöllői rendezésű XIII. Ádám László-emléktornán lép pályára a TEVA-formáció, amelynek ellenfelei a Miskolc és az Újpest csapatai lesznek. Nem kizárt, hogy a tornán kissé tartalékos Gödöllőt láthatnak majd az érdeklődők, hiszen a szélsőütő Szakmáry Gréta, a center Széles Petra és a feladó Kriegel Éva ezen a napon elvileg még a válogatottal vesz részt a várnai Európa-bajnoki selejtezőn.

teva1.jpg

Szeptember 10-én, várhatóan az esti órákban útra kelnek a gödöllői lányok, akik az észak-franciaországi Valenciennes-be indulnak, ahol szeptember 14-16. között nyolc csapat (2 francia, egy-egy német, belga, dán, holland, svájci és magyar) részvételével immár tizennegyedszer rendezik meg a hagyományos nemzetközi tornát. A magyar csapat a francia Calais, a belga ezüstérmes VDK Gent és a svájci kupadöntős Hotel Cristal VFM együttesével találkozik a csoportmérkőzések során.

Ezzel azonban nem ér véget a TEVA-Gödöllő felkészülési időszakra tervezett külföldi szereplése, hiszen a csapat részt vesz a szeptember 22-23-i pozsonyi tornán is. Az első tétmeccs előreláthatólag október első hétvégéjén vár a gödöllőiekre: ekkor a Sándor Renátával megerősített osztrák SVS Post Schwechat társulata látogat majd az egyetemi sportcsarnokba. Október 19-én pedig a horvát ZOK Rijeka csapata érkezik Gödöllőre.

hainautvolleytorna.jpg

Személyi kérdésben hírnek tekinthető, hogy a gödöllői klub elöljárói előrehaladott tárgyalásokat folytatnak egy fiatal játékossal, a 18 éves Hegedűs Annával, aki eddig a Budai XI SE csapatában röplabdázott.

(forrás: Gödöllői Hírek)

Címkék: röplabda gödöllő

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr824727242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.