Összenő, ami összetartozik

 2012.07.06. 23:48

A hunvolley.blog értesülései szerint napokon belül kinevezik a magyar férfiválogatott új szövetségi kapitányává Németh Lajost, a TF tanszékvezető mestertanárát, a szövetség szakmai kollégiumának vezetőjét. Információink alapján korábban biztosnak tűnt, hogy ismét Demeter György lesz a nemzeti csapat vezetőedzője.

A Fino-Kaposvár bajnokcsapatának mesterét felkérték, és a tárgyalások bizonyos szakaszában vállalta is a feladatot, de amikor kiderült, hogy a szövetség vezetői gyakorlatilag semmilyen feltételt nem tudnak biztosítani a válogatott működéséhez, úgy döntött, hogy ehhez nem adja a nevét.

A szövetség ezután a kecskeméti Karagics Mátyást kérte fel, de úgy tudjuk, az ő szerepvállalását főnöke, a Katona József Gimnázium igazgatója nem engedélyezte.

A szövetség illetékesei kettőig számoltak (Demeter, Karagics), és úgy tűnik, tovább nem is bajlódtak a matematikával, kijelentették, hogy mivel „senki” nem vállalja a feladatot, kénytelenek kinevezni Németh Lajost. Őt mindenki ismeri, örök darab a szövetségben, illetve környékén, volt már a főtitkártól kezdve minden, közte az összes felnőtt és korosztályos férfi- és női-, fiú- és lányválogatott edzője is. A magyar röplabdasport modernkori választófejedelme: két elnökség megbuktatása mellett többek között az ő nevéhez fűződik Kántor Sándor férfikapitánnyá választásának kétes dicsősége (2008), valamint a szövetség jelenlegi elnökének pozicióba emelése (2010), amelyre az azóta eltelt gyászos időszak láttán szintén nem kellene büszkének lennie.

Kiemelkedő eredményei, sikerei edzőként:













Mint ismert, Demeter György 2007-es távozása óta tart a magyar férfiválogatott szégyenteljes pusztulása. Előbb Kántor Sándor szövetségi kapitányi munkája vetett sötét árnyékot a csapatra, majd Olaszországba távozása után a szövetség fővezérei úgy döntöttek, nincs is szükség a férficsapatra. Helyette inkább az idei Euroligában nyeretlenül záró női válogatott mellett tették le a voksukat...

Címkék: magyar magyarország válogatott németh röplabda

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr984634053

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tamas Flick 2012.07.11. 13:36:44

Kedves Szerkesztő Úr!

Nem tudom Önnek milyen érdeke fűződik ahhoz, hogy egy köztiszteletben álló egyetemi oktatóról ilyen hangvételű cikket írjon?
Hiszen arról az emberről van szó, aki a mai és a jövő röplabda edzőit oktatta, nevelte.
Ezek után talán épp Ő az, aki a legmegfelelőbb személy!

Egyébként pedig, szerintem a mai helyzetben "tökmindegy" ki, kik irányítják a Magyar felnőtt férfi válogatott edzéseit, mérkőzéseit.
Hiszen nincs mit irányítani!!!
Tegyük hozzá nagyon gyorsan: SAJNOS!!!

Pedig, mint az az elmúlt hétvégi gyöngyösi tornán is kiderült van, lenne kire, mire építeni!

Ugyanakkor ne menjünk el szó nélkül pár érdekes "esemény" mellett.
Igaz ezek nem a terem, hanem a strandröplabdához kapcsolódnak.
(ennek van most szezonja)
Németh Lajos pá éve kijelentette, hogy a strandröplabda Őt nem érdekli.
Most Ő az MRSZ elnökségének tagja és -tudtommal- egyben a szakmai kollégium vezetője. Egy ilyen kijelentés után -kérdem én- hogyan lehetséges mindez? A strandröplabda nem tartozik az MRSZ versenyei közé?

Más ....
Ugyan ez az ember -bár még egyszer kijelentem valamilyen szinten tisztelem- tényleg nem kis mértékben "ludas" a jelenlegi kialakult helyzetért!
Kormos Mihály, lemondott ...
Hóbor Béla, lemondott ...
Mások miért nem teszik mindezt?

Megint más ...
(elnézést, hogy csapongok, de nem nagyon sokszor tévedek erre az oldalra)

Elolvastam a hétvégi strandröplabda O.B. tudósítását.
Hát van min elgondolkodni!
Áttanulmányozva pár tényadat nem igazán stimmel!
Már az sem, hogy több induló lett volna, mint tavaly ...
Kérem nézzenek utána!
Átolvastam az idei Versenykiírást is.
Kérdések fogalmazódtak meg bennem:
- ki lesz 2012-ben a Bajnok?
- miért kerül 1.000,- Ft.-ba a döntőre való nevezés, ha az ingyenes?

És ez csak a két legnevetségesebb probléma!
Kérdem én ki, kik hagyták ezt jóvá?
Akik ehhez a nevüket adták, miért nem mondanak le nagyon, de nagyon sürgősen?

Megint más ...
Igaz-e a hír, hogy az elnök az elnökség és az ügyvezetőség jóváhagyása nélkül eladta a strandröplabdához köthető jogokat?
Kinek adta el, mennyiért adta el és ki hatalmazta fel Őt erre?

Tisztelettel:

Tamas Flick

Tamas Flick 2012.07.11. 13:42:15

Elnézést, hogy még hozzáfűzök egy érdekességet, de előbb kifelejtettem az O.B.-s cikk legjobb részletét:
(itt most szó szerint idéznék)

"A lebonyolítás szempontjából szerencsésnek mondható, hogy a pénteki utánpótlás fordulón 5 lány és 1 fiú páros mérkőzött egymással,..."

Kérdem én, az az egyszem fiú páros kivel, mivel játszott ... ???

figyelmes8 2012.07.19. 08:21:43

Lajos jó fej, főleg fehér asztalnál, főleg ha teli pohár is van, de mint edző? Főleg ffi. csapatnál, főleg a válogatottnál?
Nem is tudom...

Kreatív Alkotók 2012.07.19. 17:08:55

@Tamas Flick: A hunvolley blog megmondja a véleményét, nem barátkozni akar.