Az ország legjobb hat női- és férficsapatának részvételével megkezdődött az 1. MCM-Diamant Kupa, az NB I juniorbajnokságának a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium sportcsarnokában. Az első nap programjában a csoportmérkőzések szerepeltek, a résztvevők összesen 12 találkozót vívtak a három pályán.

A két kaposvári együttes nagyszerűen teljesített: a Fino és a BITT KNRC-Kaposvári Egyetem egyaránt két győzelemmel, csoportgyőztesként fejezte be a napot, így már biztosan a legjobb négy közé jutott.

A sorsolással egybekötött technikai értekezlet után máris pályára szólították a csapatokat, majd egymást érték a meccsek a honi utánpótlástornák hagyományos helyszínén, a Táncsicsban. A kaposvári lányok kellemes sorsolást kaptak, mégis nagyot kellett küzdeniük a sikerért: az Újpest együttesét még magabiztosan verték meg 3:0-ra, a Budai XI SE fiataljaival azonban alaposan meggyűlt a bajuk. A fővárosiak már 2:0-ra vezettek, és a harmadik szettben is jó úton haladtak a győzelem felé, amikor feléledtek a BITT játékosai, és a szépítés, majd a bravúros egyenlítés után az ötödik játszmában a maguk javára fordították az eredményt. Pálfy Marianna tanítványai 108 perc alatt nyertek 3:2 arányban, és a lefújás után percekig éltette őket a lelkes közönség. Ezzel eldőlt, hogy a kaposváriak csoportgyőztesként már biztosan az elődöntő résztvevői lesznek.

A másik csoportban tarolt a BSE: a városmajori csapat a tartalékos Békéscsabát, és a szűk kerettel érkező Vasast is elgázolta 3:0 arányban.

A fiúk mezőnyében a címvédő Fino-Kaposvár együttese a Kazincbarcika ellen mutatkozott be, és nem okozott gondot a 3:0-s győzelem megszerzése: a diadalhoz mindössze 46 perc kellett a fiúknak. Demeter György és Varga Péter legénysége a Szolnok ellen sem hibázott, így a lányokhoz hasonlóan elkönyvelhette a csoport első helyét. A másik ágon a Kalo-Méh-Kecskeméti SE és a Dunaferr SE is megverte a Dágot, a csoportrangadót pedig óriási csatában 3:2-re az alföldiek nyerték, így ők zártak az élen.

Folytatás szombaton 10 órától a középdöntőkkel, majd az elődöntőkkel.

1. MCM-Diamant Kupa, NB I juniorbajnokság, hatos döntő, Kaposvár

Csoportmérkőzések


Nők
A-csoport

Budapest SE-FKF Zrt. ― Békéscsabai RSE 3:0
Budapest SE-FKF ― Vasas-Óbuda-Hofeka 3:0
Vasas-Óbuda-Hofeka ― Békéscsaba 3:0
B-csoport
BITT KNRC-Kaposvári Egyetem ― Újpesti TE 3:0
BITT KNRC-Kaposvári Egyetem ― Budai XI SE 3:2
Újpesti TE ― Budai XI SE 3:0

Férfiak
A-csoport

Dunaferr SE ― Dági KSE 3:0
Kalo-Méh-Kecskeméti SE ― Dági KSE 3:1
Kalo-Méh-Kecskeméti SE ― Dunaferr SE 3:2
B-csoport
Fino-Kaposvár ― Vegyész RC-Kazincbarcika 3:0
Szolnoki Főiskola RK-SI ― Vegyész RC-Kazincbarcika 3:1
Fino-Kaposvár ― Szolnok 3:0

(forrás: kapos.hu)

Címkék: kaposvár röplabda junior

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr604525328

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása