Élmény volt a diákverseny

 2012.05.15. 17:53

Május elején Pakson voltak érdekeltek a legkisebb kalocsai röplabdás lányok a II. korcsoportos amatőr diákversenyen. Az időpont kedvezőtlen volt, hiszen szombaton a ballagások miatt többen nem tudtak részt venni a versenyen, és volt két olyan játékos is, akit a torna közben vittek el a szülők...

Az első fordulóban a Baja együttesével megbirkózott a kalocsai csapat, ám az Eger ellen már hiányzott a kezdőből egy lány, ami megnehezítette a feladatot, és nem sikerült nyerni. A Nyíregyháza ellen már két hiányzóval esély sem volt a győzelemre. A kiegyenlített mezőnyben a Kertvárosi Iskola csoportjában a harmadik helyen végzett, ami azt jelentette, hogy a másik csoport harmadikjával, azaz a Faragóné Magyar Edit edzette Eperföldi Iskolával játszott az ötödik helyért.

A két kalocsai csapat meccsén az Eperföldi győzött, így ötödik lett, a Kertvárosi pedig hatodik. Ami az egyik oldalon a verseny eredményességét illetően fejtörést okozott Kováts Ágnes edzőnek, az a másik oldalon viszont annál nagyobb öröm is volt, hiszen így többen jutottak játéklehetőséghez, akik eddig kevesebbet játszhattak, sőt voltak olyanok is, akik életükben most először vehettek részt versenyen. A verseny forgataga, az átélt izgalmak, és a meccsek közben számukra is érezhető fejlődés, valamint a versenyt szervező paksiak részéről mindenki által kapott érem komoly motivációt adott a lányoknak. Ki tudja, talán egy ilyen verseny után, este a lefekvés előtt az érmet a kezében szorongató lány fejében születik meg az elhatározás, hogy akármi is lesz, ő majd egyszer a felnőtt csapat tagjaként, a Kalocsai SE mezében fogja ütni a labdát...

Címkék: röplabda kalocsa paks diákolimpia utánpótlás diákverseny

A bejegyzés trackback címe:

https://hunvolley.blog.hu/api/trackback/id/tr154514855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.